Lionel Messi ingyen is távozhat az FC Barcelonából, amennyiben Katalónia esetleges függetlenné válását követően csapata nem tud elindulni valamelyik európai topbajnokságban.
Továbbra is nagy hangsúlyt helyeznek a hitelintézetek a gyakornokok és pályakezdők alkalmazására: a legnagyobb szereplőknél pillanatnyilag csaknem száz, kifejezetten e rétegnek szánt állásajánlat él, miközben több szolgáltató is rendszeresen indít gyakornoki programokat.
Dr Oetker, Milka, Mars – nem gondolnánk róluk, de ezek a cégek is szerepelnek a német fogyasztóvédők listáján a legnagyobb sumákolók között, amelyek burkoltan emelték tavaly áraikat. Január 22-ig lehet szavazni a tavalyi év legbecsapósabb csomagolására.
Az öt nemzeti minősítésű vidéki teátrum közül a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) kapja idén a legnagyobb összegű – 527 millió forintos – állami támogatást – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár pénteken.
Szeged – Ennél bizakodóbb tolvajról rég olvastunk: a szegedi férfi még 2017 szeptemberében lopott egy presszóból, a zsaruk pedig egy vécében, préselt falemezből kialakított rejtekhelyen bukkantak rá pénteken. Talán azt hitte, hogy élete végéig ott élhet.
Világbajnoki esélyesnek gondolja Valtteri Bottast (28) a Forma–1-es Mercedes-csapat főnöke, Toto Wolff (45). Szurkol, hogy a pilóta az idén jobban teljesítsen, sőt azt sem bánná, ha legyőzné márkatársát, a négyszeres vb-első brit Lewis Hamiltont (32).
Megszerezte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az összes új, uniós engedélyt, amelyek az üzemeléshez és a biztonsági szint fenntartásához kellenek - közölte a Budapest Airport pénteken.
Melbourne – Bár leadta nevezését, nem vesz részt az idei Australian Openen a női egyes címvédője, Serena Williams (36). Az amerikai teniszező tavasszal kijelentette, gyereke születése után visszatér. Lánya, Alexis Olympia Ohanian szeptemberben jött világra.
A németek többsége elutasítja, hogy továbbra is a két legnagyobb politikai erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kormányozza az országot.
"Tejeskávéadót" kellene kivetni az eldobható kávéspoharakra Nagy-Britanniában a hulladéktermelés visszaszorítására - közölte az illetékes törvényhozói testület, amely szerint az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lenne és ha 2023-ig így sem sikerülne teljesíteni az újrahasznosítási célkitűzéseket, akkor teljesen ki kell vonni a forgalombó
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter pénteken rendkívül békülékeny hangot ütött meg Németországgal szemben - azt javasolja, kezdjenek tiszta lappal, felejtsék el a régi sérelmeket. A németeknek viszont feltételeik vannak.
Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben az előző évhez képest, tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban - derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből.
Minden korábbinál magasabb lesz az energia iránti igény 2018-ban, a G7 országokban pedig a munkanélküliségi ráta 40 éves mélypontra esik vissza – derül ki a PwC Global Economy Watch tanulmányából.
Elsőként az AT&T építi ki ötödik generációs (5G) mobilhálózatát az Egyesült Államokban, ezzel még az idén több mint 12 amerikai nagyvárosban teheti elérhetővé a szolgáltatást.
Az ingatlanpiacon sokszor méltatlanul kevés szerep jut az ipari és logisztikai ingatlanoknak, jóllehet a raktározás és a logisztika emberek tízezreinek ad munkát, és a kereskedelem egyik alappillérét jelenti. Mi sem bizonyítja ezt jobban...
A NATO, történetében először, hivatalos himnusszal egészítette ki intézményes jelképeit. A NATO-tagországok atlanti szövetséghez akkreditált nagyköveteinek tanácsa által jóváhagyott himnusz nem tartalmaz dalszöveget.
8 szoba, privát részleg, tó a kertben, de lift nincs. Az antik étkezőhöz pálmaház társul, és természetesen van a házban cselédszoba is. A Feleségek luxuskivitelben című műsor jóvoltából betekinthettünk Angelina Jolie és Brad Pitt...
Az Ibériai-félszigeten néhol a 24, 26 fokot is eléri a csúcsérték, és napközben csak a Skandináv-félszigeten marad fagyos a levegő. A Kárpát-medence térségébe szombat estig már szárazabb levegő érkezik.
Csaknem hatéves csúcsra emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya novemberben annak ellenére, hogy az amerikai export is rekordot döntött.
Teljes Neymar (25) boldogsága. A francia Paris Saint-Germain brazil futballistája hazájában tölti a téli szünetét, s közben egyenesbe került a magánélete.
Újabb videót tett közzé Instagram-oldalán a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen. Úgy tűnik, egy igazán komoly dolog van készülőben! Räikkönen még 2001-ben, a Sauber színeiben mutatkozott be az F1-ben, 2007-ben pedig a Ferrari színeiben világbajnoki címig jutott. Megjárta a McLaren csapatát is, sőt, már egy visszavonulást is megélt: 2012-ben a
A Morgan Stanley ma bejelentette: 1,25 milliárd dolláros egyszeri negatív tételt kell elszámolnia a tavalyi negyedik negyedévre a társasági adó csökkentése miatt. A bejelentésre eddig 0,5%-os árfolyamcsökkenéssel reagáltak a befektetési...
Mostanában egyre többen jutnak arra az elhatározásra, hogy mellőzik a húsfogyasztást az életükből, rengetegen próbálkoznak meg a vegetáriánus diétával, aztán vagy bejön nekik, vagy nem. De vajon mi a helyzet akkor, ha megvizsgáljuk ennek az ellentétét? Mi történne, ha csak és kizárólag húst ennénk?
Ritka felvételek készültek Indonéziában "a világ legcsúnyább disznajáról" - jelentették be kutatók pénteken, egyben felhívva a figyelmet a félreismert és valószínűleg kihalóban lévő fajra.
Szilveszterkor csaptak le a legfontosabb szíriai orosz légibázisra, valószínűleg ez a legkomolyabb támadás, amit az orosz légierő eddig az országban elszenvedett.