2018. január 5. péntek

jan. 5
8:12
Egy 19 éves autóversenyzőt indít az MSZP Hatvanban (ATV)
A versenyautót cserélné a politikára az a 19 éves autóversenyző, akit az MSZP a hatvani választó-körzetben indít az országgyűlési választásokon.
jan. 5
8:12
Nőtt az orosz kőolaj exportvámja (NRGreport)
Oroszország megemelte a kivitelre szánt kőolaj vámját januártól - olvasható az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium honlapján.
jan. 5
8:14
A Norvégiában eladott autóknak már a fele elektromos vagy hibrid (NRGreport)
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
jan. 5
8:15
Kapócs Zsóka elárulta, ki születendő gyermekének az édesapja (Blikk)
- Kapócs Zsóka úgy érzi, hogy kedvese mindent megadott neki azzal, hogy közösen vállaltak gyereket.
jan. 5
8:16
Emelkedik az olajár, drágul Magyarországon a benzin (NRGreport)
Az emelkedő olajárak hatására péntektől emelkednek az üzemanyagárak. A benzin ára bruttó 2 forinttal, a gázolaj ára pedig 4 forinttal lesz drágább literenként. Így a benzin átlagára 360 forint lesz, a gázolajé pedig 373 forintra emelkedik.
jan. 5
8:18
Irak: visszaszerzett olajmezők, romokban heverő ország (NRGreport)
Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el. 2017-ben a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az Iszlám Államtól visszaszerzett olajkitermelő helyeket.
jan. 5
8:18
Kilenc váratlan esemény volt tavaly a belgiumi nukleáris létesítményekben (NRGreport)
Belgium atomerőműveiben az előző évekhez képest kevesebb, mindössze kilenc váratlan esemény, vagy nukleáris baleset történt 2017-ben - közölte La Libre Belgique című belga napilap.
jan. 5
8:21
Súlyosabb büntetés jár a bejelentés nélküli foglalkoztatásért (Infostart)
Szigorodik az idei évtől a bejelentés nélküli foglalkoztatás szankcionálása, így már az első ízben észlelt munkaügyi jogsértés esetén is bírságot kaphatnak a kis- és középvállalkozások is.
jan. 5
8:24
2018-ban a legjobb választás! – Most akár 22 kreditpont és a gyorsaknak extra ajándék (Adózóna)
A 2018. évre vonatkozó törvényváltozások középpontjában az adózás rendjének átfogó átalakítása áll. – Tájékozódjon az Adózónán, és kérje szakértőink segítségét! – Akár 22 kreditpont 2018-ra – 2018-as Adó- és Tb-Különszámok – Kitűnő ár-érték arány! – Rendeljen most!
jan. 5
8:27
Lebukott a 70 éves pedofil, aki babaolajjal várt egy 15 éves fiút – videó (Blikk)
Anglia - Egy pedofil nyugdíjas közel 300 kilométert utazott, hogy lefeküdjön egy 15 éves fiúval, azonban a helyszínen kellemetlen meglepetés érte.
jan. 5
8:27
Hálószaggató bombagólok után döntetlen a londoni derbin (Blikk)
A londoni derbin született két gólt még sokáig emlegetik majd.
jan. 5
8:27
"Álldogált" a forint (Alternatív Energia)
Pár fillérrel azért erősödött péntek reggelre a bankközi devizapiacon.
jan. 5
8:28
Váratlan fordulat, új hírek a nemrég műtött Benkő Lászlóról (Ripost)
Sokat javult az állapota a november 14-én életmentő műtéten átesett zenésznek.
jan. 5
8:28
Ezt látni kell: megőrültek a rajongók a magyar sportolóért (Ripost)
Nem mindennapi befejezést választott Hanga.
jan. 5
8:29
Sokkolja az állatokat a különösen ritka hideg Floridában – Egy leguán megmerevedve esett a földre (Blikk)
Sokkolja az állatok szervezetét a különösen hideg időjárás Floridában.
jan. 5
8:29
A Barcelona még izgulhat a Spanyol Kupában (Blikk)
A Barcelona még izgulhat a Spanyol Kupában, de legalább egyik kulcsemberük visszatért. A Real Madrid viszont simán verte másodosztályú ellenfelét.
jan. 5
8:29
Drágult a tankolás, a dízelesek húzzák a rövidebbet (Alternatív Energia)
jan. 5
8:30
Nem titkolóznak tovább: kollégájába szeretett bele a magyar színésznő (Ripost)
Volt férje halála után fél évvel, egy közös munka során talált rá a szerelem Létay Dórára.
jan. 5
8:30
Felfutóban a szolgáltatások ára (vg.hu)
A szolgáltató szektor termelői árai folyamatos emelkedést mutattak 2017 első kilenc hónapjában, a harmadik negyedévben a 2010-es értékhez képest 6 százalékkal volt magasabb az árazás – derült ki az Eurostat adataiból.
jan. 5
8:31
Az év első hónapjaiban dől el a világ sorsa (Alternatív Energia)
A legfontosabbnak azt tartották, ami Oroszországban történik - Helytálló volt a jóslat
jan. 5
8:32
Egyre több befektető fogad a dollár további gyengülésére (vg.hu)
A legutóbbi amerikai kamatdöntés óta az amerikai dollár euróval szembeni árfolyama ismét gyengül. Védelmet az adott ülésről szerda este megjelent jegyzőkönyv sem hozott, ugyanis nem adott a korábbiakhoz képest új érdemi információt.
jan. 5
8:33
Újra lehet pályázni munkásszállók építésére (Menedzsment Fórum)
5 milliárd forint a keret.
jan. 5
8:33
Szamárköhögés: nincsenek teljes biztonságban a felnőttek (Infostart)
A szakember szerint nem lehet kórházi fertőzésről beszélni a két kisbaba esetében, akik szamárköhögést kaptak el egy magánklinikán. Valószínűleg otthonról kaphatták el a kórt.
jan. 5
8:34
Munkásszállók építésére pályázhatnak önkormányzatok (vg.hu)
Ötmilliárd forint újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások ismét pályázhatnak munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
jan. 5
8:36
Tud még 308 alá is menni a forint? (Portfolio)
Péntekre újabb lélektani szinthez érkezett a forint árfolyama, hiszen már nem a 310-es szintet kell figyelni, hanem az lesz a kérdés, hogy sikerül-e tovább erősödni 308 alá. A nemzetközi devizapiacon nem látunk jelentős mozgást, a japán...
jan. 5
8:36
Vizsgálódni kezdett az Állami Számvevőszéknél az adatvédelmi hatóság (444.hu)
Az ÁSZ arra hivatkozva büntette az Együttet, hogy egy párttag befizetését támogatásként könyvelték el. De honnan tudhatták, hogy ki tagja a pártnak?
jan. 5
8:42
Orbán Viktor: Lengyelország számíthat Magyarországra (USAracing)
A lengyel miniszterelnök budapesti látogatásának kapcsán terjedelmes interjút közölt a lengyel közszolgálati televízió Orbán Viktor miniszterelnökkel. A beszélgetésben a magyar kormányfő kinyilvánította: a lengyelek elleni brüsszeli eljárásokat megalapozatlannak, inkorrektnek és igazságtalannak tartja. Mindezek miatt Orbán Viktor kijelentette: Magy
jan. 5
8:42
Itt a Peugeot fegyvere az új WTCR sorozathoz (Autónavigátor)
A WTCC versenysorozat úgy tűnik el, hogy kedvenc versenyzőnk, Michelisz Norbi nem érhette el a világbajnoki címet. A WTCC, ETCC
jan. 5
8:42
Ő az új Audrey Hepburn: Lily Collins lábai előtt hever a világ (Femcafe)
28 évesen stílusikon, akit a világ egyik legszebb nőjeként tartanak számon.
jan. 5
8:45
Kókuszkrémes-mákos sütőtöktekercs (Mindmegette)
jan. 5
8:45
Le kellett mondania szexturnéját a pornósztárnak: szétmarta az arcát egy kutya (Blikk)
Durván elbánt a gyönyörű olasz pornósztárral egy kutya.
jan. 5
8:48
Mi történt Istenes Bencével? – fotó (Blikk)
Egy éve döntött úgy az RTL Klub műsorvezetője, hogy régi otthonában, Németországban kezd új életet családjával.
jan. 5
8:48
11 kilót fogyott Székhelyi, így vallott a kezelésekről és a gyógyulásról (ATV)
11 kilót fogyott a rákbeteg Székhelyi, aki a kemoterápia alatt is színpadra lép a nézőkért - írja a Blikk.
jan. 5
8:50
Kibékültek lányukkal Oszterék: a karácsonyt is együtt töltötték (Blikk)
Diósd - Kibékültek lányukkal Oszter Sándorék, már a karácsonyt is együtt töltötte a család.
jan. 5
8:51
36 ezer magyar soha nem dolgozott (Menedzsment Fórum)
A legjobb helyzetben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők vannak a munkaerőpiacon.
jan. 5
8:54
Hanga Ádámék legyőzték a CSZKA Moszkvát (Infostart)
A Barcelona 85-72-re győzött a vendég orosz CSZKA Moszkva ellen a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján.
jan. 5
8:54
Tömeges TBSZ-megszűnést hozott 2017 vége (Portfolio)
A 2017 végén lejáró tartós befektetési számlák (TBSZ) mindössze 30-35%-át hosszabbították meg az ügyfelek - írja a mai Világgazdaság.A megkérdezett pénzügyi intézmények válaszai alapjána kezelt vagyon szerint nagyobb lehet az arány...
jan. 5
8:54
Készülj a repetára: Tejfölös gombaleves hétvégére (Femcafe)
Laktató és krémes finomság kevesebb mint félóra alatt.
jan. 5
8:54
Ma nehéz lesz egyensúlyoznod - Egymondatos horoszkóp - január 5. péntek (Glamour)
Munka, karrier és család között őrlődhetsz
jan. 5
8:54
Irak: visszaszerzett olajmezők, romokban heverő ország (NRGreport)
Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el. 2017-ben a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az Iszlám Államtól visszaszerzett olajkitermelő helyeket.
jan. 5
9:00
Százmilliós pályázati pénzen híznak a sertések a Kósa-mama érdekeltségébe tartozó telepen (Kripto Akadémia)
Több jogcímen is kap érkezik a pénz az államtól. Vagyis hát tőlünk, adófizetőktől.
jan. 5
9:00
Megkárosított egy közhasznú szervezetet egy befalap (Portfolio)
Egy volt hedge fund-vezér bíróság elé áll, amiért megkárosított egy brit székhelyű szeretetszolgálatot illegális, Afrikában lefolytatott üzleteivel - írja a CNBC. Michael Cohen, az Och Ziff Capital Management európai és afrikai üzletágának...
jan. 5
9:00
Egy csecsemő megváltoztathatja Amerika történelmét (Hírklikk)
A kutatók szerint amit a DNS-ből kiderítettek, az alátámasztja azt az elméletet, amely szerint a kontinensre mintegy 20 ezer éve egyetlen hullámban Szibériából érkeztek bevándorlók. Az akkori alacsonyabb vízállás miatt száraz földterület alakult ki a Bering-szorosban, amely csak akkor került újra víz alá, amikor az északi jégtakaró megolvadt.Az útt
jan. 5
9:02
Az út szélén hagyottak - Sárba ragadt a mentő a településszélen (Kripto Akadémia)
Most komolyan: kezdjük megint sorolni, hogy mire szórja a pénzt az Orbán-kormány?
jan. 5
9:03
Remek hírt kaptak az MU drukkerei (Sport365)
Egy gond lekerült José Mourinho válláról.
jan. 5
9:03
Vegyes indexekkel indulhat a kereskedés az európai tőzsdéken (vg.hu)
Vegyesen alakuló indexekkel indul várhatóan a kereskedés pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdéken. Londonban csökkenésre, Frankfurtban és Párizsban emelkedésre számítanak a nyitáskor.
jan. 5
9:05
Marihuánát exportálhat Ausztrália (vg.hu)
Megugrott az orvosi marihuánával foglalkozó tucatnyi ausztrál vállalat részvényárfolyama a hírre, hogy a kormány engedélyezni fogja e termékek exportját.
jan. 5
9:06
Enyhe emelkedés várható a magyar tőzsdén (ProfitLine)
Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
jan. 5
9:06
Buffett: óriásit nőtt a gazdagok vagyona, és nem szivárgott le a közemberekhez (Portfolio)
Az amerikai gazdaság egy főre jutó GDP-je a következő évtizedekben is növekedni fog Warren Buffett, a Berkshire Hathaway tulajdonosa szerint, vagyis ő nem olyan pesszimista, mint sok honfitársa. Ugyanakkor kiemeli, hogy a gazdagok vagyonnövekedése...
jan. 5
9:06
Az EU folytatná az együttműködést Kubával, a szigetországban tárgyalnak a jövőről (ATV)
Az Európai Unió újabb befektetésekre és gazdasági kapcsolatokra törekszik Kubában - jelentette ki csütörtökön Havannában Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Keresés