A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények a legrégebbi koronázási együttes Európában - mondta Tóth Endre történész, a Nemzeti Múzeum nyugalmazott kurátora az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában, a Szent Korona hazatérésének negyvenedik évfordulóján.
És még mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát! Aki járatos a körmendi kosárlabdaéletben, annak nem lehetett véletlen a déja vu, amikor a klub tegnapi közleményét olvasta. Ám először idézzük fel 2016. december 9-ét: „A horvát szakemberrel remek rajtot vett a csapat a bajnokságban, és a FIBA Európa-kupa első köréből is továbblépett, ám az uto
Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.
Kiemelkedően sikeres évet zárt 2017-ben a Müpa Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója szerint, aki az MTI-nek adott interjújában azt is kiemelte, hogy a Müpa mára egy erős kulturális márkává vált hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
A korai egyházban vízkereszt ünnepe állt a karácsonyi ünnepkör középpontjában - mondta Gájer László érseki titkár az M1 aktuális csatornán szombaton, vízkereszt napján.
Forró teát főz, ha kell, egy kis elemózsiát is melegít, és megfogja a bajbajutott kezét, ha esetleg egyedül lenne – elengedhetetlen munkát végez Roth Erzsébet (62), vagy ahogy a Szent Imre Kórházban midnenki nevezi: „Bözse mama”.
Gyula – Középkori fegyverek korhű utánzatából leadott lövésekkel köszöntötték az új esztendőt a gyulai várban – ám a helyiek nem csak az új évnek örülhetnek: városuk, azon belül is a vár egyre népszerűbb és évről évre több turistát vonz.
2017-ből átléptünk 2018-ba, ami sok más mellett azt is jelenti, hogy közelebb kerültünk a hazai kamatkörnyezet megemelkedéséhez, akármikor is következik az be. Épp itt az ideje tehát, hogy megnézzük, mennyivel fog megemelkedni a hitelünk...
Dél-Korea és Észak-Korea szombaton folytatta előkészítő egyeztetéseit azokról a jövő hétre tervezett tárgyalásokról, amelyeken Észak-Koreának a phjongcshangi téli olimpián való részvételét vitatnák meg.
Koncentrációképességünket, alvászavarunkat és megérzőképességeinket is képes fejleszteni acélnyelves dobjai segítségével Sevecsek Béla hangszerkészítő.
Evakuálni kellett egy repülőgép utasait pénteken a torontói Pearson repülőtéren, miután egy kaputól kivontatott üres gép ütközött a leszállás után várakozó géppel, és tűz keletkezett – közölte a két érintett légitársaság
Egymillió dollárt hozott a karitatív szervezeteknek, amikor Banksy társaival összefestette a Palesztinát elválasztó falat. Tavaly szállodát nyitott a fal mellett, amelyet elözönlöttek a turisták.
Kiemelkedően sikeres évet zárt 2017-ben a Müpa Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója szerint, aki az MTI-nek adott interjújában azt is kiemelte, hogy a Müpa mára egy erős kulturális márkává vált hazai és nemzetközi szinten egyaránt
Az ízületi fájdalom megnehezíti a mindennapokat, a sportolóknak pedig át kell gondolniuk, mit és mennyit edzhetnek. A nyak, a derék, a váll, a térd vagy az ujjak ízületeinek fájdalma csökkenthető, és az okok is kezelhetők.
A hazai kkv-k többségének nem a tőke-, hanem a szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot - derül ki egy hazai bank kutatásából. A cégek háromnegyede szembesült már a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, így nem meglepő, hogy...
A merinót az egyik legnemesebb gyapjútermelő juhnak tartják a világon. Az állat őseit még a 8. század körül hozhatták be Afrikából az öreg kontinensre, bár egyes elképzelések szerint Nyugat-Ázsiában, Irán hűvös és száraz hegyvidékeiről kerültek át az Ibériai-félszigetre.
Épületeket pusztítottak el és embereket sodortak veszélybe a bozóttüzek szombaton Ausztráliában, amelynek három államára aszfaltolvasztó hőhullám telepedett.
Nálunk az egész család így készíti, egyszerű ellenállhatatlan ebéd vagy vacsora minden évszakban. Ha most nincs kedved levest főzni, tedd el máskorra ezt a receptet, mert tényleg mennyei az íze.