A főütőér-tágulat elsősorban az idős férfiak betegsége. Ritka, de életveszélyes kórképről van szó, amit ma már országszerte katéteres eljárással lehet műteni.
Egy nemrég feltárt óriási gázmező, tenger alatti vezetékek és kikötőfejlesztés. Regionális gáz,-és kőolajipari logisztikai központ akar lenni Egyiptom.
Az elmúlt évek ösztönző kormányzati intézkedéseinek is köszönhetően 2010 és 2017 között 138 ezerről csaknem 300 ezerre nőtt az egynapos sebészeti ellátások száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.
Óriási kráter tátong Budapesten, a Sasadi úton beszakadt az aszfalt. Eltört egy szennyvízcső, a víz kimosta a földet az aszfalt alól, ezt pedig már nem bírta el az út. A lyuk akkora, hogy egy közepes méretű autó is elférne benne. Közlekedni mellette egyáltalán nem lehet, ezért egyelőre a teljes útszakaszt lezárták. További részletek a videóban.
Az olajpiacon alig változtak a jegyzések. Az északi-tengeri Brent hordója péntek reggel 68,02 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta pedig 61,97 dolláron forgott.
Nyomozás indult az LMP társelnöke ellen: Hadházy Ákos korábban egy hangfelvétel alapján azt állította, hogy szinte biztos abban, hogy nem küldték vissza annyian a nemzeti konzultációs ívet, mint a kormány állította.
20 évig ivott, de örökre letette a poharat McHawer, a mulatós legenda azonban állítja, a kor előrehaladtával párhuzamosan egyre rosszabbul megy neki a kapcsolatteremtés.
A január 19-ei tüntetés szervezői korszerű oktatást és esélyegyenlőséget szeretnének. Meg azt, hogy a törvényhozók legalább a saját törvényeiket tartsák be.
A washingtoni Fehér Ház főtanácsadója, Stephen Miller és Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is védelmébe vette Donald Trump amerikai elnököt a róla megjelent könyvben foglalt állításokkal szemben.
A jobboldali-keresztény meggyőződésű Márki-Zay Péter elvesztette az állását és a kormánymédia is nekiesett, miután bejelentette, hogy elindul a polgármesteri székért.
„Bocsánat, de abban mi a hergelés Szanyi úr, hogy a konzultáción feketén-fehéren feltettek ezzel kapcsolatos kérdéseket?” – kérdezte a riporter, aztán megsértődött.
Václav Klaus volt cseh államfő szerint a muszlimok folytatódó tömeges bevándorlása Európába elpusztíthatja a kontinenst, ezért "erőt kell találni magunkban, hogy ezt elutasítsuk"
Az izraeli stratégiai ügyek minisztériuma vasárnap közzétette azoknak az Izrael bojkottálását követelő szervezeteknek a listáját, melyeknek tagjait nem engedik be az ország területére - jelentette a helyi média
Fontos, izgalmas, új sorozat a Nemzetek Ligája, amely elé mindenki várakozással tekint – mondta a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Fontos a bérfelzárkóztatás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban is - hangsúlyozta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Legalább 18 ember életét vesztette a szíriai ellenzék kezén lévő legnagyobb városban, Idlíbben vasárnap elkövetett pokolgépes merényletben – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök neve került rá a Hajrá Olaszország (FI) ellenzéki olasz jobbközép párt választási logójára, amelyet a nyolcvanegy éves politikus vasárnap mutatott be Twitter-fiókján
Karácsony Gergely szerint ma Magyarországon a politika a háború és a lopás szinonimája, a demokratikus ellenzék pedig akkor tud győzni a tavaszi választáson, ha el tudja hitetni az emberekkel, hogy a politika nem erről szól.
A következő napokban még marad a szokatlanul enyhe idő, aztán viszont fokozatos lehűlés várható, a hétvégén hó is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből
Horváth Gyula (független) nyugdíjas rendőrt, pedagógust választották Ordacsehi polgármesterévé vasárnap - közölte Tóth Zoltán, a balatonboglári helyi választási iroda vezetője az MTI-vel