„Az EU többet ér, mint napi egy csésze kávé” címmel idézi a vezető svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, aki kijelentette, Brüsszelnek a Brexit miatt is több pénzre lesz szüksége a következő pénzügyi periódusban.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. megkezdte az ajkai erőmű több lépésből álló, teljes körű átvizsgálását, miután megvásárolta a Bakonyi Erőmű Zrt. többségi tulajdonrészét tavaly december 28-án. A vállalat célja, hogy az ajkai...
Barbershopban pózoltak a Seven tagjai. A zenészek gyors fazonigazításra ugrottak be az üzletbe egy közös zenekari próba előtt. A hetesfogatból Kökény Attila, Freddie, Oláh Gergő, Gitano és Emilio vett részt a borbélykalandban, Gáspár Laci és Takács Nikolas csak a próbán csatlakozott a csapathoz.
Vasárnap este Oprah Winfrey is beszédet mondott az Arany Glóbusz-díjátadón, mivel életműdíjjal jutalmazták. Oprah beszédében a nők jogaiért szólalt fel, valamint megemlítette a Time's Up mozgalmat is. Beszéde hatalmas sikert aratott, legtöbben kitörő lelkesedéssel fogadták.
Székelyhidi László a parciális differenciálegyenleteket kutatja, a Leibniz-díjat főleg az Euler-egyenletrendszerrel kapcsolatos munkásságáért ítélték oda neki.
2018. január 12-éig kell megfizetniük – a 2017. évre vonatkozó – negyedik negyedévi adóelőleget a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozóknak és az átalányadózást választóknak is.
Országos népszavazás kiírását kérte Klaus Iohannis román államfőtől az autonómia ügyében Razvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) Botosani megyei parlamenti képviselője - közölte kedden a botosaninews.ro portál a PSD megyei szervezetének közleményét ismertetve.
Országos népszavazás kiírását kérte Klaus Iohannis román államfőtől az autonómia ügyében Razvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) Botosani megyei parlamenti képviselője - közölte kedden a botosaninews
A 35,5 millió forintos alapárért a BMW M5 rengeteg dolgot kínál, a sarokpontokon (pl. 600 lóerő) túl azonban nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az ördög a részletekben bújik meg. Például az egyedi Pirelli abroncsban, amely F1-es technikát is hasznosít.
A Fidesz szerint az LMP "Soros zsebében van", ezért támadja Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke még mindig a "Soros-tervről" zajlott nemzeti konzultációt
Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint az Európai Unió egyes intézményei olyan útmutatásokat adnak az üzleti szektornak, amelyek nem számolnak azzal, hogy London és az EU megállapodásra jut a brit EU-tagság megszűnése utáni...
Férfi-kézilabda válogatottunk lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a pénteken kezdődő Eb előtt. Ahogy szombaton, ezúttal is a svéd válogatott volt Ljubomir Vranjes csapatának ellenfele. A kapitány Partille városában megkeverte a lapokat, több variációt kipróbált; szegediek, veszprémiek és persze az idegenlégiósok vegyes összetételben szerepel
El kell érni, hogy 2021-re a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adózással kapcsolatos bevallásának döntő hányadát - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Mintegy 40 helikopter beszerzését tervezi a Magyar Honvédség a következő években – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Benkő Tibor vezérezredes hozzátette: a most felújított orosz helikopterek 2025-ig lesznek használhatóak.
A gazdasági aktivitásnak az ipari termelés és a külkereskedelmi forgalom növekedése által is tükrözött tavaly év végi erősödésére való tekintettel a német kormány megemelte 2017-es GDP-növekedési becslését. Matthias Machnig gazdasági...
Húsz terrortámadást hiúsítottak meg tavaly Franciaországban – mondta Gérard Collomb belügyminiszter egy lapinterjúban. A tárcavezető szerint nincs az országban olyan terület, ahol ne lenne terrorveszély.
Ausztria – A boncolás alapján szívroham okozta Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatójának halálát. Urbán december végén Ausztriában, Flachau im Pongau egyik sípályáján hunyt el.
Nem árt ügyelniük a fogyasztóknak, mielőtt megrendelnek valamit az internetről. Vannak ugyanis bizonyos termékek, amelyeket ha felbontanak, akkor ezt követően azokat már nem lehet visszaküldeni. Érdemes figyelnie a vásárlónak...
Meghallgatná Donald Trump amerikai elnököt Robert Mueller különleges ügyész nyomozócsapata, amely azt vizsgálja, hogy együttműködött-e az akkori republikánus elnökjelölt Moszkvával a 2016-os elnökválasztás kimenetelének befolyásolása érdekében - mondta el egy a kérdésben jártas forrás helyi idő szerint hétfőn.
Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül már az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti az szja-bevallás tervezetét, hétfőtől már az e-szja webes kitöltő felülete is elérhető a NAV honlapjáról – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági
Ha a csökkenő hozamok és a tőkebeáramlás folytatódik az ingatlanalapoknál, a versenyképes teljesítmény fenntartása indokolttá teheti a befektetések átmeneti korlátozását - mondja el a Portfolio-nak adott interjúban Pillár Zsolt,...
A nézői igényeket figyelembe véve szerdától 15 perccel hosszabb lesz az ATV A Nap híre című műsora, amely a megszokott három téma helyett holnaptól már néggyel jelentkezik.