Meg kell hagyni a férfiaknak az „ostromlás szabadságát” – áll abban a nyílt levélben, amelyet több ismert francia nővel egyetemben Catherine Deneuve is aláírt, hogy véleményt nyilvánítson a szexuális túlkapásokról szóló vitában.
Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje azt mondta, kész visszalépni Szél Bernadett javára és „le fog borulni a lába előtt”, ha az LMP úgy dönt, hogy részt vesz az összefogásban.
Hogyan zajlanak a világhírű magyar zenekar, a Concerto mindennapjai? Hamarosan kiderül az Origo.hu-n induló doku-reality sorozatból, amelyben a csaknem 100 tagú szimfonikus együttes belső küzdelmei, próbái, emberi drámái és időnként megható pillanatai tárulnak fel.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden, a befektetők kockázatvállalási hangulatát fokozták a vártnál jobb makroadatok.
Bekérették kedden a török külügyminisztériumba az iráni és az orosz nagykövetet, amiért a szíriai kormányerők megsértették az Idlíb tartományban kialakított feszültségmentesítési övezet határait - közölték a török külügyi tárca névtelenül nyilatkozó tisztségviselői.
Az Alba Fehérvár húszpontos hátrányt ledolgozva verte meg hazai pályán a török Demir Insaatot a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének második fordulójában.
Donald Trump azt tervezi, hogy ellátogat a január 23-26-a között Davosban megrendezésre kerülő Világgazdasági Fórumra - derült ki a Fehér Ház által ma kiadott közleményből. 18 évvel ezelőtt Bill Clinton volt az utolsó amerikai elnök...
Kétmilliárd dolláros beruházással a mesterséges intelligenciát kutató parkot épít Kína. Az ország 2030-ra világvezető akar lenni a technológiában, és a Pekingben épülő park egy sor startup cégnek ad majd otthont.
A svájci központi bank (SNB) 110 éves fennállásának legnagyobb nyereségével zárta a tavalyi évet részben a frank árfolyamgyengülése, valamint a tulajdonában levő külföldi eszközök értékének a növekedése hatására.
Gyermeküket szoptató anyák számára védelmet nyújtó faház, valamint szuvenírek és műalkotás készül Rómának már a felállításakor elszáradt karácsonyfájából, amelyet egyesek egy "gigantikus vécékeféhez" hasonlítottak csupasz ágai miatt.
Az, hogy rühösség van a mai magyar kórházakban, hogy patkány van egyes kórházakban, hogy óriási a várólista, az mind-mind csak tünet- mondta Szakács László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nem tartja megfelelőnek a pillanatot az euróból való kilépésre Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz ellenzéki erő miniszterelnök-jelöltje, aki cáfolta pártja korábbi terveit az olasz televíziónak kedden adott interjúban....
Az A műsor versenyszámaival vette kezdetét kedden este a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Gyermeküket szoptató anyák számára védelmet nyújtó faház, valamint szuvenírek és műalkotás készül Rómának már a felállításakor elszáradt karácsonyfájából, amelyet egyesek egy "gigantikus vécékeféhez" hasonlítottak csupasz ágai miatt.
Svédország költségvetése több mint kétszer akkora többlettel zárta a tavalyi évet, mint amennyit az adósságkezelő még októberben várt – számol be a Portfoio.hu a Bloombergre hivatkozva. Még az illetékesek sem nagyon tudják, hogyan jöhetett össze ilyen magas szám.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével okozott fogyasztói hátrányok orvoslását és a vállalati megfelelési programok működtetését.
A Trump Fehér Háza belülről című könyv miatt sok pletyka kezdett terjengeni Trump körül. Ilyen például az egészségügyi állapota. Ezért most az elnök alapos kivizsgálást jelentett be, amelynek adatait nyilvánosságra hozzák.
Bíróság elé állt kedden a National Action nevű betiltott brit újnáci csoport hat tagja, akiket a múlt héten vettek őrizetbe terrorcselekmény előkészületének gyanújával.
Görögország az egyetlen európai uniós tagállam, amely Nyugat-Trákiában korlátozottan bár, de lehetővé teszi a saría (iszlám jogrendszer) alkalmazását. Az athéni törvényhozásban kedden nagy többséggel elfogadott új törvény alapján azonban a muszlim imámok már csak akkor alkalmazhatják az iszlám igazságszolgáltatást, ha ahhoz a felek hozzájárulnak, k
Bátorító jelnek nevezte az Észak- és Dél-Korea között kedden folytatott magas szintű tárgyalásokat Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a párbeszéd megkezdése a két Korea közötti kapcsolatok javulása irányába tett pozitív lépés.