Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat – közölte szombaton a román sajtó.
Jogosak a bevándorlókkal szembeni félelmek, ennek azonban nem szabad gátolnia a befogadásukat – hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap a migránsok és menekültek világnapján a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.
Jogosak a bevándorlókkal szembeni félelmek, ennek azonban nem szabad gátolnia a befogadásukat - hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap a migránsok és menekültek világnapján a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott misén
Mindkét magyar váltó érmet nyert a drezdai EnergieVerbund Arenában rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: a női négyes második, a férfi harmadik lett.
Kihúzták a Hatoslottó 2. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 220 millió forint keresi majd gazdáját. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4;...
Ellenállás formálódik a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével tervezett koalícióval szemben, a hét végén az egyik tartományi szervezet elutasította, hogy a szociáldemokraták ismét együtt kormányozzanak a jobbközép pártszövetséggel, és több vezető SPD-s politikus bírál
Mit tanácsolnak a szakértők, kire szavazzon áprilisban a választó? Ez az egyszerű kérdés, amivel Krug Emília, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szembesítette Ceglédi Zoltánt és Lakner Zoltánt.
A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az észak-franciaországi Calais-ben tartózkodó és onnan Nagy-Britanniába átjutni próbáló illegális bevándorlókkal kapcsolatos költségek fedezéséhez - mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban
A tavalyi gyászos év után az idei még életveszélyesebb lehet az újságírók számára Mexikóban: még két hét sem telt el, és máris megtörtént az idei első újságíró-gyilkosság a közép-amerikai országban
A The Wall Street Journal a neki adott interjúban rosszul idézte Donald Trump amerikai elnököt, amikor azt írta, az elnök szerint "valószínűleg jó kapcsolata van" Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral - tudatta helyi idő szerint szombat éjjel a Fehér Ház.
Idén januártól egy új termék bevezetésével járul hozzá a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) forráshoz jutásának még gyorsabbá tételéhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Az úgynevezett portfóliógarancia keretében a vállalkozások hiteleihez vállalt kezességek átfutási ideje minimálisra csökken – közölte a garanciatársaság az MTI-vel.
Ki ne szeretné lelassítani az öregedés folyamatát? A kutatók szerint az örök fiatalság megoldása mindvégig az orrunk előtt volt, csak eddig senki nem vette észre.
Mindkét magyar váltó érmet nyert a drezdai EnergieVerbund Arenában rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: a női négyes második, a férfi harmadik lett.
Mindkét magyar váltó érmet nyert a drezdai EnergieVerbund Arenában rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: a női négyes második, a férfi harmadik lett
Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre - jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára
Mindkét magyar váltó érmet nyert a drezdai EnergieVerbund Arenában rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: a női négyes második, a férfi harmadik lett.
Már egy-egy sztárjátékos éves fizetésére is kevés lenne a legtehetősebb magyar klubok teljes büdzséje, a pályán azonban még így is mindig van egy kifejezhető esély arra, hogy egy kisebb csapat meglepje a legerősebb együtteseket-
A skót miniszterelnök szerint továbbra is a függetlenség kínálja a legjobb jövőt Skócia számára, de az erről szóló döntés akkor lesz esedékes, ha már körvonalazódott a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszere.
A menekültekkel szembeni ellenségeskedés és elutasítás bűn – jelentette ki Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter bazilikában megtartott miséjén vasárnap, amelyre 49 országból több ezer migránst, menekültet és bevándorlót hívott meg. A misét a katolikus egyház migrációs napja alkalmából tartotta meg.
Mintha a föld nyelte volna el Joseph Paintsilt (19). A Ferencváros labdarúgója az előző esztendő végén utazott haza Ghánába, de azóta nem lehet elérni, és nem kezdte el az edzéseket a zöld-fehérekkel.
Douglas Adams regényéből 1981-ben már készült egy hatrészes tévésorozat. Igazán nagyot azonban a 2005-ben készült filváltozat szólt. A klasszikus mozi szombaton 18.35-től látható a Viasat3-on. (Ismétlés: vasárnap: 16.25)
Körülbelül 30 perces előnyből 1:47 órás hátrány. A tizenháromszoros bajnok francia Stéphane Peterhansel (52) kitörte autójának bal hátsó kerekét a 40. Dakar-rali pihenőnapja utáni első szakaszon.
A borravaló egy viszonylag necces téma, ha külföldre utazik az ember. Valahol azért kaphatod meg a pincér/taxisofőr rosszalló pillantását, mert egyáltalán nem, vagy keveset adtál, valahol meg azért, mert egyáltalán adni merészeltél. Na, ennek most vége, ugyanis született erre egy okos megoldás.