A profit és a bevételek szempontjából is jelentősen meghaladta a Goldman Sachs negyedik negyedéve a várakozásokat: a várt 4,91 helyett 5,68 dollár lett az EPS, a bevételek pedig 7,608 milliárd dollár helyett 7,834 milliárdra rúgtak. A nyitás...
Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.
Egy brit pár úgy gondolta, hogy a Karib-tengerhez megy nyaralni. A vakáció igazán emlékezetesre sikeredett, ámbátor valószínű nem ilyenfajta élményre vágytak.
Egyszerre két legyet ütöttek a szécsényi rendőrök: elfogtak egy 24 éves endrefalvai férfit, akit nem csak kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak, hanem azzal is, hogy feltört egy autót, amiből 250 ezer forintot tulajdonított el.
A profit és a bevételek szempontjából is jelentősen meghaladta a Goldman Sachs negyedik negyedéve a várakozásokat: a várt 4,91 helyett 5,68 dollár lett a tisztított EPS, a bevételek pedig 7,608 milliárd dollár helyett 7,834 milliárdra rúgtak....
Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. A gyártó egyes termékeinél korábban szalmonella-szennyezettség...
Magyarország 2017-ben összesen 2,4 milliárd eurónyi fejlesztési számlát küldött ki az Európai Bizottság számára, amelyből a testület tavaly 2,1 milliárd eurót, lényegében a szabályok szerinti maximumot már ki is fizette - mondta...
Élesen kritizálta Kína az észak-koreai válságot tárgyaló vancouveri külügyminiszteri találkozót, „hidegháborús” gondolkodásmóddal vádolva a konferenciát.
A Bank of America az elemzői várakozáshoz képest kellemetlen meglepetésnek számító, 20 centes egy részvényre jutó nyereségről adott számot csökkenő bevételek mellett a tavalyi negyedik negyedévben. Ennek ellenére 0,3 százalékos pluszban...
Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A pilisi Egészségházban vizitdíjat kérnek a laborvizsgálatokért a betegektől annak ellenére, hogy éppen 10 éve a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson törölték el azt.
Intenzív növekedési pályára kell átállni a magyar gazdaságban, ez lehet az alapja a hosszabb távú növekedésnek - derül ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorában, amelyben ezúttal Balatoni András, az MNB közgazdasági...
A bevándorlási válság emblematikus helyszínére, Calais-ba látogatott tegnap Emmanuel Macron, ahol biztosította az észak-franciaországi kikötőváros lakosait: kormánya nem engedi, hogy a város még egyszer a menekültek dzsungelévé váljon.
Mindössze hét cég jelentkezett a horvát kormány felhívására, amelyben befektetési tanácsadót keresett a Mol Nyrt. kivásárlásához az INA horvát olajipari vállalatból, ezért elképzelhető, hogy meghosszabbítják a jelentkezés határidejét.
A világranglistán 51., 24 éves magyar játékos az első adogatójátékát hozta, utána a WTA rangsorában 39. Suarez Navarro átvette az irányítást, és sorozatban három gémet nyerve 3:1-re elhúzott.
Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére
A magyarországi benzin- és gázolaj nagy- és kiskereskedelmi árára vonatkozó, azokat az árrésen keresztül korlátozni kívánó országos népszavazási kezdeményezésekről döntött a Nemzeti Választási Bizottság január 16-i ülésén....
Mindössze hét cég jelentkezett a horvát kormány felhívására, amelyben befektetési tanácsadót keresett a Mol Nyrt. kivásárlásához az INA horvát olajipari vállalatból, ezért elképzelhető, hogy meghosszabbítják a jelentkezés határidejét.
Narancsszínűre festették a Közös Ország Mozgalom tagjai az ÁSZ épületét. A Készenléti Rendőrség rövid idő alatt berekesztette az akciót, a falat pedig egy karbantartó lemosta.
A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdas
Januártól 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött az internet-szolgáltatás áfája, a csökkentés az internetszolgáltatók januári számláiban jelenik meg, az áfa módosításával arányosan az előfizetési díjak is csökkentek – közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
Lufi vagy az évszázad befektetése? Lenullázódik vagy egészen 1 millió dollárig szárnyal az árfolyam? A szakértők többsége is megosztott a témában, azonban most valószínűleg a legoptimistább befektetők keze is megremegett, miután...
Újabb szankciókat helyeztek kilátásban Észak-Korea ellen az ország nukleáris programja nyomán Vancouverben tárgyaló országok. A találkozó szimbolikus nyilatkozatai nincsenek hatással a koreai-félszigeten január eleje óta tapasztalható, a feszültség csökkentése irányába mutató folyamatokra – mondta az InfoRádiónak Csoma Mózes Korea-kutató.
Működésképtelen a kvótarendszer, és trendforduló szükséges a migrációs válság kezeléséhez, márt bármikor ismét emelkedésnek indulhat az Európába érkezők száma - jelentette ki az osztrák kancellár egy szerdai német lapinterjúban.
Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, biztos abban, hogy az amerikai nagykövetség egy éven belül Jeruzsálembe költözik - jelentette a helyi sajtó.
Megannyi ízelítő és előzetes bemutató után végre itt van közöttünk, egy legenda feltámadt: újra él az Alpine. Az A110 modellről pedig végre befutottak az első menetpróbák, a külföldi sajtó pedig teljesen odavan a modellért – mutatjuk is, hogy miért.
Donald Trump a kazahsztáni elnökkel közösen egy sajtótájékoztatón vett részt, amikor a CNN fehér házi tudósítója többször is olyat kérdezett tőle, amire nem akart válaszolni. Egyszerű megoldásként mindenki előtt kivezényelte az Roosevelt teremből.
Narancssárga festékkel öntötték le a Közös Ország Mozgalom aktivistái Gulyás Márton vezetésével az Állami Számvevőszék Apáczai Csere János utcai központjának épületét. A festékezés közben egy éttermet is összemázoltak véletlenül.