Nem teljesen világos, hogy kik, mikor, és hol oszthatnak ételt. Tavaly még arról volt szó, hogy készül egy jogszabály, amely szerint civilek nem oszthatnak majd. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor cáfolt, Budapesten több civil szervezet pedig azóta is segít a rászorulókon. A Budapest Bike Maffia például a hajléktalanoknak ad ételt, egy másik
Gynecomastia. Így hívjuk idegen szóval azt az állapotot, amikor nőies emlő fejlődik férfiakban. Létrejöttében a női és férfi nemi hormonok női hormon irányába történő eltolódása áll.
Családi házat építeni nem olcsó, így sokan csak álmodhatnak róla. Számukra jelenthetnek megoldást a 2-3-4 lakást kínáló projektekben található, többnyire ikerházként vagy sorházként hirdetett otthonok. Ezek ára ugyanis több millió...
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. A Frizbi vendége lesz Erdei Zsolt, valamint Pintér Tibor és Zámbó Krisztián. Esti Frizbi Hajdú Péterrel, vasárnap este 21:10-kor az ATV-n.
A katolikus egyházfő szentbeszédében egyéb viharokat is említett, amelyek a térséget sújtják, a többi között a szervezett bűnözést és a bérgyilkosságokat.
Balaton télen. Turisták nélkül hogyan élnek meg a balatoni vállalkozók? Mit csinálnak az éttermesek, amikor téli álomba szenderül a magyar tenger? Újabb izgalmas kérdések és válaszok, most vasárnap a Heti Napló Sváby Andrással következő adásában, 19:00-kor az ATV-n!
Fehérré változik az ország északi része, akár 10 centis hóréteg is kialakulhat Pest, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A déli országrészben és keleten havas eső vagy eső is előfordulhat.
Megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a földgázszolgáltatás területén január 1-jén, helyette az elosztó társaság a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogja ingyen vizsgálni – jelentette be pénteken Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
A fűtési szezon kezdetén az a hír járta be a sajtót, hogy a tűzifa 2017-es, jókora áremelkedése súlyosan érintette a felhasználókat. Most a nagy hidegekre való tekintettel megnéztük, hogy mi lehetett a jelenség oka, valamint hogy mi...
A miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója azt mondta, hogy nehéz prognosztizálni, hogy a szenátus mikor hagyja jóvá a jelöltet, akit meg is hallgat előtte a testület.
Azt a kurd vidéket bombázzák, amit tavaly még az oroszok védtek tőlük. Erdogan azzal fenyeget, hogy hamarosan az USA által védett kurd területet is megtámadják.
A tehetségéről és szorgalmáról méltán híres színész és komikus – aki emberek millióit nevettette meg – Budapestről menekült az Egyesült Államokba a harmincas évek végén, az antiszemitizmus elől. Azonban rossz döntései elől nem tudott megszökni. Elszegényedve, magányosan halt meg 54 évesen - Kabos Gyula életéről a Hetek emlékezett meg. A Hetek cikke
Teljes jogú nyugdíjas munkavállalónak az adott munkakör betöltése esetén kötelező-e legalább a garantált bérminimumot fizetni, vagy annál kisebb összegben is meg lehet vele állapodni? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Latin-Amerika egzotikus világát mutatja be új könyvében Juhász Árpád. Az ismert geológus több évtizede járja a dél-amerikai kontinens országait és egyre többször látja a természet pusztulásának jeleit.
Száz százalékban hazai és uniós támogatásból, több mint 224 millió forintból újultak meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ épületei, a két telephelyet érintő beruházásnak része volt korszerűsítés és új épületrész létrehozása is - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton - az egyéves évfordulóra is emlékezve - vonultak ismét utcára a nők. Sajtójelentések szerint Chicagóban...
"A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz."
Eredményesek voltak a levegő minőségének védelmét szolgáló intézkedések a 2014-2016 közti időszakban, a kis méretű szálló por (PM10) részecskék koncentrációja ráadásul csökkenő kiadások mellett mérséklődött - mondta Németh Erzsébet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője.
Pályán a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern, a PSG és a Napoli, főcsoportdöntőket játszanak az NFL-ben - a vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Véget ért a kabuli Intercontinental szálloda elleni fegyveres támadás az afgán belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint. A biztonsági erők az összes támadóval végeztek. A merényletben hat civil, köztük egy külföldi nő vesztette életét, állampolgárságát egyelőre nem közölték.
Sajnos bárkivel megtörténhet, hogy bár úgy érzi, felkészült az állásinterjúra, visszautasítás a jutalma. Ilyenkor elgondolkozunk, vajon bennünk van-e hiba, mit csináltunk rosszul? Szakértőnk, Őri Júlia cikkét olvashatjátok.
Tényleg egyre hosszabbak a kórházi várólisták? Kik, és miért várnak különböző műtétekre Magyarországon? Igaz, hogy évekig kell fájdalomban élni, csak azért, mert a lista végén vagyunk? A Heti Napló riportja.
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.