Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal, a szökőnap hatásával korrigálva 2,6 százalékkal nőtt, miközben valamelyest csökkent az import aránya - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.
Folytatódik a patthelyzet, amelynek nyomán „zárva tart” az amerikai szövetségi állam – így nem kapnak pénzt például a katonák. A közalkalmazottak és közhivatalok finanszírozását egy rendkívüli törvény tenné lehetővé, de a hétvégi rendkívüli szenátusi munkanapok ellenére nem sikerült egyezségre jutni.
Emmanuel Macron francia elnök valószínűleg megdöbbentette a riportert, amikor arról beszélt a Brexit kapcsán, hogy ha tartanának egy franciaországi népszavazást, vélhetően arra voksolnának többen, hogy kilépjenek az unióból.
Mindaddig, amíg nem lesz egység és stabilitás Líbiában és déli határának védelme nem oldódik meg, mindvégig komoly kockázat áll fent Európa biztonsága tekintetében - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásának szünetében.
Fucsovics Márton három szettben, 2 óra 3 perc alatt kikapott hétfőn a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében, ezzel véget ért számára a torna.
Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Szél Bernadett maga is egy bevándorlásszervező Soros-szervezetnél dolgozott, a „Soros-terv”, a bevándorláspárti politika és a kvóták támogatója, „le akarja bontani a kerítést”
Mindaddig, amíg nem lesz egység és stabilitás Líbiában és déli határának védelme nem oldódik meg, mindvégig komoly kockázat áll fent Európa biztonsága tekintetében – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásának szünetében
El kell ismernünk, hogy a műanyag mindenhol körülvesz minket: akár a tengerparton, akár az utcánkban sétálunk, akár az országúton megállunk. Vitathatatlan, hogy a műanyag sok tekintetben hasznos társadalmunk és gazdaságunk számára....
A nemzetközi jogász az ATV Start című műsorában beszélt arról, hogy a Stop Soros törvénytervezet szerinte olyan elemeket tartalmaz, melyek alkotmányossági aggályokat is felvetnek, továbbá az uniós joggal is ellentétes bizonyos pontokon.
A legfrissebb COT-riport szerint (amely a január 10. és január 16. közti időszakot elemzi) a nyersolaj nettó long pozíciója új rekordot ért el, 1,1 milliárd hordóval. Igen magas a long és short pozíciók aránya: 15 long pozícióra jut egy short pozíció, ami utoljára 2014-ben fordult elő.
Mindent elárasztanak a boltosok álláshirdetései, viszont nincs elég szakember. Ez nem meglepő, ha megnézzük a fizetéseket: 60 ezer forint felett van a megyei boltos bérkülönbség. Szembetűnő álláshirdetés özön árasztotta el...
Előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn a Nyíregyházi Járásbíróság a szombaton Tornyospálcán történt emberölés gyanúsítottját - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. A végzés nem jogerős.
Vereséget szenvedett a Hoffenheim hazai pályán a Leverkusentől. Leon Bailey gólja semmisítette meg leginkább a csapatot: a középpályás tizenegy méterről sarokkal talált az ellenfél kapujába. A jamaicai labdarúgó a meccs után azt mondta, csak megpróbált így betalálni, és bejött neki. A hazaiak szépítőgólját a 86. percben Szalai Ádám szerezte meg. A
Már angol és német nyelven is elérhetők a Pénziránytű Alapítvány (Penziranytu.hu) évek óta népszerű, gazdasági ismereteket fejlesztő online játékai, a Gyümölcspiac, a Remek süti és a Tőzsdejáték – hívta fel a figyelmet a 2008-ban a Diákhitel Központ, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank által alapított szervezet, amely a pénzügyi tudato
Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az automatikus védelmi rendszer leállította a Paksi Atomerőmű 3. blokkját.
2018-ban eddig csak kedvezőtlen hírekkel találkozhattak az autósok hazánkban, már ami az üzemanyagárakat illeti, 2017 végétől ugyanis folyamatosan emelkedtek az árak. Már vártuk tehát, hogy megforduljon a kocka, és végre jó hírekkel szolgálhatunk, a MOL ugyanis ma délelőtt árcsökkenést jelentett be.
Alig egy hete számoltunk be az Autó Pulton a BMW csoport nemzetközi sikereiről: a BMW töretlenül tör előre, évről-évre újabb és újabb értékesítési rekordokat felállítva. A vállalatcsoport 2017-ben 2,46 millió új autót adott át ügyfeleinek, és miközben a BMW és a MINI is új abszolút csúcsot könyvelhetett el, a BMW i almárka, a BMW M divízió és a BMW Motorrad is fennállása legeredményesebb…
A Lexus legújabb tanulmányautója kétségtelenül a napokban zajló Detroiti Autószalon egyik legnagyobb sztárja: Amerikában eleve töretlen népszerűségnek örvend a japán prémium márka, és a tengerentúli vásárlók különösen akkor jönnek lázba, ha egy merész formatervű óriás SUV modellt látnak.
Az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint megfelelő visszaléptetésekkel lehetséges lehet idén tavasszal a kormányváltás. Szigetvári Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem ért egyet Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd listavezetőjével, hogy lesznek elveszett szavazatok.
Bonyolultak, költségesek, jobban szennyezik a környezetet, büdösebbek, zajosabbak és kevésbé élvezetesek – sok dolog van a mai modern dízelmotorok számláján, amelyek miatt már eleve a dízelkorszak végét jelenthetnénk. Ám mindezek ellenére a csúcson pörögnének a nyomatékos és hatékony öngyulladós motorok eladásai (sőt, valójában még mindig szárnyalnak a dízelek), ha nem lennének kiváló…
Idén 10 milliárd forintot kívánnak bölcsődei fejlesztésekre fordítani, ami döntően új férőhelyek létrehozását jelenti, és elsősorban a közép-magyarországi régiót érinti - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára egy szentendrei családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az automatikus védelmi rendszer leállította a Paksi Atomerőmű 3. blokkját. A Paksi Atomerőmű honlapján megjelent közlemény szerint...
Az Arany Bohóc-díj a cirkuszművészek Oscar-díja, ezért úgy gondolom, hogy ezzel a győzelemmel bevonultunk a cirkusztörténelembe- mondta az MTI-nek ifj. Richter József, aki feleségével együtt vasárnap megnyerte a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját.
Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára Roger Torrent, a katalán parlament elnöke hétfőn Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján. Közben a téma kapcsán lényeges, hogy...
Az átvonuló melegfront után megnyugszik időjárásunk, több napig nem érkezik újabb időjárási front térségünkbe. A hét második felében jelentős enyhülésre számíthatunk.