Tegnap Amerikában, ma hajnalban pedig Ázsiában emelkedtek új csúcsra a részvényindexek. Európában viszont nem láthatunk érdemi mozgásokat szerdán, a BUX is a keddi záróértéke közvetlen közelében tartózkodik. A hazai nagypapírok közül...
Orkán és havazás érte el az Alpok országait az utóbbi órákban. Ami a hegyeket és a síelést illeti, sok helyen leálltak az ülőliftek. Vannak olyan síterepek, amelyek most teljesen bezártak, máshol szinte óránként változik, hogy melyik lift üzemel. És vannak olyan síterepek, amelyek boldogan újságolják el, hogy náluk minden lift megy...
Nőtt a magyarországi földgázfogyasztás 2016-ban - derül ki egy friss kiadványból. A tavalyelőtti belföldi földgázfelhasználás 687 millió köbméterrel volt magasabb a 2015-ös értéknél. Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási...
Donald Trump és Kim Dzsongun az országuk atomarzenálját méregetve üzengetett egymásnak. Az amerikai elnök azt írta, az övé nagyobb, ami igaz, de az oroszoknak még az amerikaiaknál is több atomfegyverük van.
Az új Volkswagen Polo kétségtelenül nagyon magasra helyezte a lécet a kiskategóriában. Azok, akik már próbálták, szinte kivétel nélkül azt állítják, hogy minden szempontból – gondolunk itt a minőségre, és sajnos az árra is – alulról súrolja a kompakt szegmenst a VW büszkesége, így már alig várjuk, hogy január közepén megérkezzen hozzánk az első Polo tesztautó, amiben az 1-literes 3-hengeres turbós…
Folyóügy – #magyarvalóság egy felvonásban címmel mutatták be szeptemberben a Braun Barna abszurd jeleneteiből összeállított szkeccsdarabot az RS9 Színházban, Csáki Rita rendezésében. Január hatodikán és hetedikén ismét műsorra tűzik.
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat a magyar származású atomtudós.
Fucsovics Márton öt meccslabdáról kikapott az indiai Púnában zajló, 501 ezer dollár (130 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
2018. január 1-jétől újabb 5 százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók, tanárok garantált illetménye, egyetemi tanári illetményminimum havi bruttó 554 400 forintra nő – közölte az EMMI a kormányportálon.
Annak ellenére, hogy a Real Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot, a televíziós bevételekből az FC Barcelona részesült tavaly a legnagyobb arányban.
Szöul magas szintű tárgyalásokat helyezett kilátásba Phenjannal annak érdekében, hogy az észak-koreai sportolók is részt vehessenek a februári phjongcshangi téli olimpián.
Az idén tovább folyik a bankfiókok és a munkahelyek felszámolása az olasz bankszektorban. A banki alkalmazottak szakszervezete (FABI) szerdán közölte, hogy 2019 végéig több mint 3000 bankfiók szűnik meg és 25 ezerrel csökken az állások...
11 korábbi, bal-és jobboldali kormánytag szerveződött csoportba Válasszunk 2018 néven. Céljuk a választási mozgósítás, hogy minél többen vegyenek az országgyűlési választáson.
Egyetlen hónap alatt, tavaly decemberben 1660 milliárd forintnyi EU-támogatás nyerteséről hoztak döntést Magyarországon, ami a 7 évre szóló keret közel ötödét teszi ki, azaz extrém mértékben megugrott a megítélt támogatások összege...
Annak ellenére, hogy a Real Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot, a televíziós bevételekből az FC Barcelona részesült tavaly a legnagyobb arányban.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az iskolák terrorellenes intézkedési tervének már 2017 januárjában kellett volna készülnie, azonban valami miatt jegelték, de most a választások előtt ez hirtelen szükségessé vált.
Tavaly a támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint. Norvégiában 52 százalékra...
Ismert bal- és jobboldali emberek csoportja Válasszunk! 2018 néven mozgalmat indít. Az érthető, hogy mozgósítani akarnak, de az már jóval kevésbé, hogy konkrétan hogyan akarják ezt. Előkerülnek a régi telefonkönyvek.
Sportközgazdászok fanyalogva emlegetik, hogy a magyar sportba, s ezen belül a professzionális labdarúgásba állami pénzek is csordogálnak bőséggel, s hogy ez nincs így jól, mert a profi sportnak szigorúan csak üzleti alapon volna szabad szerveződnie. Meglehet, egy ideális világban ez így történne, azonban a XXI. század elejének sportja minden, csak
Megfellebbezte szerdán Alekszej Navalnij az orosz legfelsőbb bíróság múlt heti határozatát, amelynek értelmében a testület helybenhagyta a Központi Választási Bizottságnak (CIK) azt a döntését, hogy az ellenzéki politikus nem indulhat a március 18-ra kitűzött oroszországi elnökválasztáson - tájékoztatta a TASZSZ orosz hírügynökséget Ivan Zsdanov, N
2018 januárjától a fogyasztási célú halakra vonatkozó áfakulcs, illetve a sertés élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékének (vagyis például a köröm és láb csülök nélkül) és belsőségének (nyelv, máj, velő) áfája...
Minden nyolcadik erőszakos bűncselekmény a menekültekhez kapcsolódik, de nem azért, mert menekültek, hanem mert fiatalok, akik köréből a legtöbb bűneset egyébként is kikerül – írja egy német tanulmány. Az egyes származási országok között is nagy a különbség, a háborús zónákból érkezők inkább szerényen meghúzzák magukat. Az esetek sértettjei sokszor