A Mastercard bejelentette, hogy 2019 áprilisától Magyarországon is elérhetővé teszi a vásárlók számára a biometrikus, így többek között az arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítést.
14 év raboskodás után kiengedtek egy terroristát az izraeli biztonsági szervek. A palesztin férfi még 2004-ben próbált merényletet elkövetni izraeli civilek ellen, de időben elfogták. Az izraeli rendőrség egyre nagyobb erőket vet be azért, hogy felderítsék és elfogják a magányos terroristákat Izraelben. Jeruzsálemből Novák András tudósított.
A címvédő Ferencváros remek hajrájának köszönhetően magabiztos, 13-9-es győzelmet aratott a vendég Miskolc fölött a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének első mérkőzésén.
Mintegy kétszáz pályázatot támogatnak a kétmilliárd forint keretösszegű, önkormányzatok számára meghirdetett Zártkerti programban – mondta Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián szerdán, Nyíregyházán.
Oroszország elfogadta új, a 2018 és 2027 közötti időszakra szóló állami fegyverkezési programját - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Ufában.
Az Eger óriási bravúrt végre hajtva, kiváló mérkőzésen 11-10-re nyert a címvédő Szolnok vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hetedik fordulójában.
Várják a Bosch új béremelési ajánlatát, "tisztességes" feltételekkel akár kompromisszumos megállapodásra is hajlandók, ellenkező esetben viszont készek újabb munkabeszüntetés szervezésére - közölte a Bosch hatvani gyárában szerdán...
Oroszország elfogadta új, a 2018 és 2027 közötti időszakra szóló állami fegyverkezési programját – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Ufában.
Kihúzták a Skandináv lottó 4. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten 292 millió forintért lehet majd izgulni. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1;...
Utolsó világkörüli turnéjára indul az ősszel Sir Elton John, utána befejezi a koncertezést. A brit rock 70 éves szupersztárja szerda este személyes videóüzenetben jelentette be döntését.
Várják a Bosch új béremelési ajánlatát, "tisztességes" feltételekkel akár kompromisszumos megállapodásra is hajlandók, ellenkező esetben viszont készek újabb munkabeszüntetés szervezésére - közölte a Bosch hatvani gyárában szerdán kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezetének (HADFSz) alelnöke az MTI-vel
Az Óbudai Egyetem szeptembertől mérnökinformatikus alapképzést indít a Salgótarjáni Képzési és Kutató Központjában. Az elmúlt tanévben meghirdetett felsőoktatási szakképzést követően a mérnökinformatikus alapképzés tovább javítja a fiatalok helyben maradásának lehetőségét, a régió versenyképességét.
Nyitás óta folyamatos lecsorgás jellemző a vezető amerikai tőzsdeindexekre. Elsősorban az amerikai kormányzati kijelentések miatt bizonytalanodtak el a befektetők.Kisebb fordulat 2018.01.24 21:02Kisebb fordulat bontakozott ki a szerdai kereskedés...
A tudományos élet képviselőinek, a műemlékvédelmi szakembereknek, a műemléktulajdonosoknak és a kormányzatnak közösen kell tenni a magyar kulturális örökség megismeréséért, megőrzéséért és átörökítéséért - mondta Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szerdán az MTI-nek
A szocialista politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában árulta el, hogy leül tárgyalni Kész Zoltánnal. Szerinte nem presztízskérdés, hogy ki indul.
Nyíregyháza – Kerékpárján ért a halál egy középkorú férfit Nyíregyházán. A kiérkező mentősök 50 percen át küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni.
Németországban is erősödik a feszültség törökök és kurdok között, amióta a török hadsereg hadműveletet indított Szíria Törökországgal határos, kurdok lakta térségében, az offenzíva mellett és ellen szerdán is tüntettek.
A Nemzeti Közművek elektromos gépjármű-töltőállomás létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt szerzett. A társaság mindezzel párhuzamosan stratégiai partnerséget kötött a finn energetikai társasággal.
Az IPO során 212,6 millió darab részvényt terveznek értékesíteni,a greenshoe mérete 23,62 millió darab. A jegyzési ársávot 6,25 és 7,5 líra között határozták meg, mellyel a cég piaci értéke dollárban átszámítva 1,94 milliárd és 2,33 milliárd dollár közé tehető.
Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.
Milos Zeman cseh államfő szerdán elfogadta az Andrej Babis vezette kisebbségi kormány lemondását, és az új kabinet megalakulásáig felkérte a politikust az ügyvivői teendők ellátására.
Az Európai Bizottság iránymutatást tett közzé, hogy megkönnyítse az új adatvédelmi szabályok május 25-től esedékes, zökkenőmentes és közvetlen alkalmazását az Európai Unió egészében - közölte az uniós testület szerdán.
Az elszigetelődés és a protekcionizmus nem megoldás azokra a gazdasági kihívásokra, amelyekkel a világ országainak szembe kell nézniük - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Davosban a 48. Világgazdasági Fórumon burkoltan Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikájára utalva.
Paul Romer, a Világbank vezető közgazdásza, aki néhány napja saját maga borította ki a bilit az intézet versenyképességi jelentését körülvevő trükközések miatt, lemond - tudta meg a Wall Street Journal. A Világbank elnöke, Jim...
Rosszul lett a második félidőben Jeff Strasser, a vendég Kaiserslautern vezetőedzője, akit azonnal kórházba kellett szállítani, ezért félbeszakadt a Darmstadt elleni német másodosztályú labdarúgó-mérkőzés szerdán.
A világon elsőként sikerült makákókat klónozniuk kínai tudósoknak ugyanazzal a módszerrel, amelynek révén Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse is világra jött több mint két évtizeddel ezelőtt
Hétfőnként zárva tartják boltjaik egy részét, hogy kompenzálják a munkaerőhiányt - ezt nyilatkozta az RTL Klub Híradónak az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke. A legnagyobb magyar üzletlánc sok boltja a 180 ezer forintra emelt garantált...
A Sorcery Saga: Curse of the great curry god sok szempontból rétegjáték. Először is csak Ps Vitára jelent meg, így azoknak ajánlható, akik rendelkeznek a Sony hordozható gépével, másodszor az sem árt, ha kedvelik a jellegzetes japánosan aranyos dolgokat, mert a Compile Heart fejlesztőcsapat többi termékéhez hasonlóan ez is egy „nagyon japán” szerep