A magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovénia csapatával játszik a jövő januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjében
Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi ereje szombaton tévedésből vele szövetséges törzsi harcosokra támadt Irak nyugati részén; az akcióban több civil is életét vesztette, 15-en pedig megsebesültek
Lehetséges, hogy be sem mutatják Woody Allen legújabb, még készülő filmjét. Az A Rainy Day in New York, azaz az Egy esős nap New York-ban című alkotását idén szeretnék bemutatni. A stáb már szerződést is kötött az amerikai forgalmazóval, de lehet, hogy mindhiába.
A húszezer németországi kurd amiatt vonult szombaton a kölni utcákra, hogy Törökország haderejével egy hete támadásokat intéz Észak-Szíriában kurd erők ellen – a demonstrációt a rendőrség feloszlatta, mert a tüntetők tiltott jelképű zászlókat lobogtattak
Majdnem hatmilliárd forint értékben kap két új hűtőt Donald Trump. Az elnök gyakorta tartózkodik a Boeing 747-es jumbon, hiszen hosszabb távolságokra ezzel a repülő erődítménnyel közlekedik. Így ott is mindennek tökéletesen kell ellátnia a feladatát.
Előzetes vizsgálatot indított a párizsi ügyészség Gérald Darmanin francia költségvetési miniszter ellen egy állítólagosan 2009-ben elkövetett nemi erőszak miatt; a tárcavezető határozottan tagadja a vádakat – erősítette meg szombaton a vádhatóság a Le Monde című napilap értesülését
Milos Zeman cseh államfő újraválasztása után továbbra is meg fogja osztani a társadalmat, és eltávolítja Csehországot a Nyugattól - véli a kommentárok többsége a cseh elektronikus médiában a szombaton délután befejeződött elnökválasztást követően
Szégyenteljesnek nevezte Angela Merkel, hogy országában egyetlen zsidó intézmény sem működhet rendőri védelem nélkül, a német kancellár a szokásos szombati videóüzenetében foglalt állást ebben a témában a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából
A Fidesz szerint a baloldal ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta, azzal a különbséggel, hogy most még a legújabb nemzetközi nyomásnak is engedve „Magyarországot pillanatok alatt bevándorlóországgá alakítanák” Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt kormányfő szombati évértékelőjére reagálva mondta ezt
Amennyiben egy Infiniti Q60 kupé, vagy akár Q50 szedán hátulján egy aprócska vörös ’S’ betűt vélnek felfedezni a típusjelzés mellett, kétszer is gondolják meg, ha versenyre szeretnének kelni vele. A vörös ’S’ betű ugyanis a márka új fejlesztésű 3-literes, biturbós V6-os benzinmotorjára utal, amelyért már számos kitüntetést zsebelhetett be a Nissan prémiummárkája. A csodaszép Q60-ban próbálhattuk…
Országos lista állítására készül az Iránytű Párt. A szociáldemokrata értékeket valló párt megtalálta mind a 106 választókerületben az egyéni jelöltjeit, akik a mai kampánynyitó rendezvényen elmondták, már alig várják, hogy hivatalosan is elkezdhessék gyűjteni a támogató aláírásokat
Egy meta tanulmány (ami 141 tanulmányt fésült át) szerint ugyanis már napi egy elszívott cigaretta is 48 százalékkal növeli a szívbetegség kockázatát férfiaknál és 57 százalékkal a nőknél. Hasonlóképp magasabb a sztrók esélye is. A napi egy szál cigit elszívó férfiak 25, míg a nők 31 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak agyvérzést, mint azok, akik s
Szombat délelőtt 9 óra körül az Ifjúság útján vitatkoztak össze, és a 30 éves kőszegi Cs. B. János gáz-riasztófegyverrel kétszer rálőtt a másik férfire.A lövések miatt a férfi megsérült, a mentők kórházba vitték.A rendőrök Cs. B. Jánost a helyszínen elfogták, a körülmények tisztázása folyamatban van - írták.
A hagyományos családi programok mellett a fényhez kapcsolódó játékok, artisták mutatványai és kézművesek portékái is várják az érdeklődőket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Gyere a fényre! elnevezésű farsangi forgatagán, amelyet február 10-én rendeznek a Vajdahunyadvárban Budapesten.
Az égő autó veszélyeztette a mellette parkoló többi járművet is, ezért a fővárosi tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre. A rajok gyorsan elfojtották a lángokat, de a tűzben az égő jármű mellett egy másik autó is károsodott.Személyi sérülés nem történt.
Harminc év után újra összeáll a Laár András, Gay Tamás és Árpádi László által alkotott Kamara Rock Trio (KRT). A Tímár Péter Moziklip című filmjében is sikert aratott, egyedi hangvételű formáció február 3-án az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban lép fel.
Levélben tájékoztatja a "Stop Soros" törvényjavaslatról az állampolgárokat a miniszterelnök - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kormany.hu-n szombaton.
Kanyaró elleni nyolcezer adag oltóanyagot adott át a magyar kormány humanitárius gyorssegélyként több mint 100 millió forint értékben Grezsa István, Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken Ungváron az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének.