A Portfolio a gyorstöltő pontok kiépítéséről közöl cikket. E-autózásban Kína mindenkit megelőzhet – írja a Magyar Nemzet. A napi.hu szerint a mobilszolgáltató által épített átjátszó torony okozta kellemetlenséget tűrnie kell a lakóknak.
A tavalyi mintegy 4 millióhoz képest is több szja-bevallási tervezetet készít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek...
A hétvégén rendezik a 2018-as FFN Golden Tour sorozat első állomását Nizzában, amelyen az eredeti tervek szerint Hosszú Katinka is indult volna, de ma reggel a szervezőknek is megerősítette, hogy nem vesz részt a viadalon.
Teljes fordulót rendeznek a Premier League-ben a hét közben, a legnagyobb érdeklődés a Tottenham–Manchester United találkozót övezi. A londoniak a legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek, egyszer döntetlent értek el hazai pályán, és 17 gólt szereztek ezeken az összecsapásokon.
Csábító hirdetéseket hoz nyilvánosságra a BKV, havi 400 ezres fizetéseket ígér az alkalmazottaknak. Bármilyen hízelgő is az ajánlat, a helyzet valójában nem ilyen fényes.
Boszorkányüldözés folyik még mindig a bioüzemanyagokkal kapcsolatban, bár az Európai Parlament közelmúltbeli állásfoglalásából úgy látszik, az eddigieknél nagyobb lehet a fogadókészség - nyilatkozta a Portfolio-nak Reng Zoltán,...
Az irodák mellett a logisztikai ingatlanok esetében is rekordalacsony az üresedési ráta Magyarországon, vagyis egyre nehezebb egybefüggő üres területet találni. Ötezer négyzetméternél nagyobb bérlői igényt a piac nem tud már kielégíteni...
Nem túl okos, de nagyon hatékony Facebook-szörnyet hozott létre a Fidesz, ami saját aktivistáit is szigorúan ellenőrzi, hogy még több like-ot és megosztást préseljen ki belőlük.
Az Energoatom ukrán állami vállalat 2025-ig meghosszabbította a nukleáris üzemanyag vásárlására kötött szerződését a Westinghouse amerikai-japán tulajdonú céggel - jelentette be a Westinghouse hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség közlése szerint.
Majdnem egy tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg és rendelte el annak megsemmisítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Baranya megyei charolais szarvasmarha termékeket előállító üzemben tartott ellenőrzést követően - közölte a hatóság kedden az MTI-vel
Az ellenzéki összefogás amúgy is megoldhatatlannak látszó ügyét az elmúlt napokban egy újabb kérdés bonyolítja: a baloldali erőknek már arról is dönteniük kell, hogyan álljanak a Jobbikhoz
Az előjelek alapján szinte borítékolható volt az esés az európai részvénypiacokon a kereskedés első szakaszában. A magyar tőzsde is gyengén teljesít, az esést az OTP és a Mol vezeti. A Rába befektetőit viszont teljesen hidegen hagyja...
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a dollár erősödésének és az amerikai olajfúrótornyok száma növekedésének következményeként.
Titokban készülnek a világhírű illuzionisták a i előadásra. A nagyszabású show-n használt eszközöket csak ők érinthetik meg, illetve egy-egy kiválasztott stábtag. A magyar Danny Blue vezet be fenti videónkon a kulisszatitkokba.
Az amerikai bankfelügyelet elfogadta 19 külföldi bank "végrendeletét," a jövőben pedig várhatóan enyhébb elvárásokat szab majd az érintett pénzintézetekre - írja a Reuters. A 2008-as válság óta várják el az amerikai felügyeleti...
Laboratóriumi tesztek kimutatták, hogy a szíriai kormány megsemmisítésre beszolgáltatott vegyi fegyvereinek jegyeit viselik magukon a kelet-gútai szaringáztámadás helyszínéről származó minták - mondták el diplomaták és kutatók a Reuters hírügynökségnek kedden.
Riasztást és figyelmeztetést is kiadott bizonyos járásokra és megyékre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Nézzük, hol várható széllökés. Kora reggel riasztást adott ki az OMSZ széllökés miatt a Móri, Bicskei, Budakeszi...
Kovács Dorina tájékoztatása szerint minden bizonnyal az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb illegális szeszforgalmazóját iktatták ki a NAV pénzügyi nyomozói. A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is. A nyomozással egy időben a NAV pénzügy