2018. január 4. csütörtök

jan. 4
13:06
Az Év sportolója: megvannak a dobogósok (Infostart)
A férfiaknál Baji Balázs, Liu Shaolin Sándor és Szatmári András, a nőknél pedig Babos Tímea, Hosszú Katinka és Márton Anita került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) szavazásán. A győztest jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport-Az Év sportolója gálán hirdetik ki.
jan. 4
13:06
Märcznél előnyben a balkezesek (Azenpenzem)
Vadovics Viktor a január 16-án Spanyolország ellen szereplő férfi­vízilabda-válogatott keret egyetlen újonca. A 19 éves, miskolci balkezes érezhető lámpalázzal készül a C csoport első helyéről határozó hódmezővásárhelyi összecsapásra – pedig nem akárki ő, világbajnok. Igaz, egyelőre csak az ifjúságiak között.
jan. 4
13:06
Kim Kardashian bulizni ment, amikor fia kórházban volt? Így reagált a vádakra! (Glamour)
Most Kimnél is betelt a pohár!
jan. 4
13:08
Khloé Kardashian először a nyilvánosság előtt, amióta bejelentette, hogy terhes (Glamour)
És talán megerősítette Kylie Jenner terhességét is
jan. 4
13:12
A pénztártagok ne reménykedjenek, "az állam nem tartozik" (Alternatív Energia)
Matolcsy szerint ez csak statisztika, "nincs jelentősége ennek az összegnek".
jan. 4
13:12
Varga-Bíró Tamás: Attól nem kell félni, hogy ártatlanságomat bizonyítandó holnap körülmetéltetem magam, vallást váltok, és Rangos Katalin szoknyájáig szaladok (444.hu)
A Pesti Srácok beleállt: címlapon magyarázza az Echo Tv arca, miért énekelte, hogy a vonatokon egy Kohn sem ült, meg hogy „ajjajjaj-jajjajjaj, Zyklon-B, Zyklon-B”.
jan. 4
13:14
Izrael nyomozást indít egy agyonlőtt palesztin tüntető ügyében (Alternatív Energia)
A kerekesszékes férfit egy mesterlövész lőtte fejbe.
jan. 4
13:15
Így élhetjük túl a januárt (Blikk)
Túl az adventi készülődésen, a karácsonyon és a szilveszteri bulin, hirtelen teljesen céltalannak érezhetjük a mindennapokat. Az időjárás borzalmas, a januárral együtt megérkezett a rengeteg munka, az újévi fogadalmunkat pedig már az első héten megszegtük. Kinek lenne kedve így kikelni az ágyból?
jan. 4
13:15
Élő adásban szakadt rá a díszlet a magyar műsorvezetőre (Blikk)
Nézd, hogyan reagált!
jan. 4
13:15
Százéves a vakok szövetsége (Gondola)
Fennállásának századik évfordulóját ünnepli idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ).
jan. 4
13:15
Döbbenet: ezért támadt az angol futballista a szurkolóra (Sport365)
A néző olyan megjegyzést tett, ami nagyon felbőszítette a játékost.
jan. 4
13:15
Álcázott ikon - ilyen lesz az új Mercedes-Benz G-osztály (Auto Pult)
Már csak bő másfél hét van a premierig, de így sem maradunk újabb ízelítők nélkül: ezúttal álcázott fényezéssel, de teljes valójában vehetjük szemügyre a Mercedes-Benz G-osztály új generációját. Az alapok nem változnak, a technológia és a megoldások annál inkább: a modell még méltóbb lesz kövéren írt árcédulájához.
jan. 4
13:16
Két orosz televízióst kiutasítottak Lettországból (Alternatív Energia)
Olagát és Oleget felszólították: 24 órán belül hagyják el az országot.
jan. 4
13:18
Újabb 200 milliárdot szórt szét a közösből a kormány a hozzá közel állóknak (Alternatív Energia)
Kezes bárányok lesznek - 27 milliárd forint jut az Erdélyi Református Egyházkerületnek.
jan. 4
13:18
Új energiagazdálkodási kutatási program Szegeden (NRGreport)
Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködésben fejleszt smartcity és smartvillage technológiákat a Sagemcom Magyarország Kft. egy uniós támogatással indult 2,481 milliárd forintos projektben.
jan. 4
13:21
10 dolog, amire oda kell figyelnie a befektetőknek 2018-ban (Menedzsment Fórum)
A K&H idén is összeszedte, mi minden gyakorolhat komoly hatást a részvénypiacokra az előttünk álló évben.
jan. 4
13:21
Egymásnak feszülő vélemények a Válasszunk! 2018-ról (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett elemzők eltérően értékelték a csoport megalakulását. Van, aki politikai roncsderbinek nevezi, más szerint sikeres is lehet az együttműködés.
jan. 4
13:24
Halálos vihar: kidőlt fa zuhant a pályán síelőre (Síelők)
Franciaországban tombol a vihar, a hegyekben régen nem látott viharos körülményeket lehet tapasztalni. A síterepek a felsőbb és a szélnek jobban kitett részeket lezárták a síelők előtt, jobbára a lenti, biztonságosnak gondolt pályákon lehet síelni. Itt történt a halálos baleset is.
jan. 4
13:24
Megfejtették az "univerzum legtitokzatosabb csillagának" rejtélyét (ATV)
Megfejtették az "univerzum legtitokzatosabb csillagának" rejtélyét: nem fejlett földönkívüli civilizáció lakhelye, fényének titokzatos ingadozását vélhetően por okozza.
jan. 4
13:24
Hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a menekültkvóták elutasítása miatti jogsértési eljárás (USAracing)
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói testület.
jan. 4
13:24
Titokban házasodott össze barátnőjével az ismert hollywoodi színésznő (Femcafe)
Fotókkal tudatták, hogy egybekeltek.
jan. 4
13:27
Rétvári: gyermekétkeztetésre 79 milliárd, ingyenes tankönyvre 12 milliárd jut (Infostart)
Szociális gyermekétkeztetésre az idei költségvetésben 79 milliárd forint, ingyenes tankönyvre pedig 12 milliárd forint jut - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
jan. 4
13:30
Hozzájárulás vagy jogos érdek legyen az adatkezelésünk jogalapja? (Adózóna)
Fél éven belül hatályba fog lépni az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, így nagy hangsúlyt fektetünk azon szabályok gyakorlati bemutatására, melyek a megfelelés biztosításához szükségesek. Jelen elemzésben két adatkezelési jogalapot hasonlítunk össze: a hozzájáruláson alapuló adatkezelést, valamint az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekét.
jan. 4
13:30
Sportfogadás: Emelkedik az odds - már majdnem kétszeres pénzt ér a nap tutija (Agroinform)
A magyar fogadók szent meggyőződése, hogy a Barcelona nyerni fog Vigóban, pedig Messi és Suárez sem utazik a csapattal.
jan. 4
13:30
Elhunyt Csák Máté (ATV)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Csák Máté, okleveles építészmérnök, festőművész, humanista gondolkodó, a magyar kortárs művészet támogatója és gyűjtője - közölte a család az MTI-vel csütörtökön.
jan. 4
13:30
Igaz történetek hátborzongató horror házakról, melyek valóban léteznek (Femcafe)
Egyikbe se költöznénk be szívesen.
jan. 4
13:33
A Liberálisok a külföldön élőket mozgósítanák (Gondola)
"Szavazz haza!" néven indít kampányt a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok választási mozgósítására
jan. 4
13:36
Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot (ProfitLine)
Idén több új, az ingatlanpiacot érintő szabály lépett életbe, amelyek a lakások kiadását és megvásárlását is könnyebbé tehetik, valamint fehéríthetik a szektort.
jan. 4
13:36
Külföldi sajtó: Budapest nem adja magát ingyen (ATV)
Az európai uniós alapszerződés Varsó ellen elindított hetes cikkének fenyegetése kapcsán Magyarország kulcsszövetségesévé vált Lengyelországnak - állapítja meg Mateusz Morawiecki szerdai budapesti látogatásáról írott csütörtöki kommentárjában a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
jan. 4
13:36
Fontos átalakulás az autópályákon: retteghetnek a csalók (Pénzcentrum)
Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson - írja az MTI. A telepített mérőállomáson nemcsak a tengelysúlyt és...
jan. 4
13:36
Küzdenek a munkáskezekért a kkv-k (AQUA)
Harmadával több az üres álláshely, mint tavaly ilyenkor, állapította meg a K&H kkv bizalmiindex-kutatása. A munkaerőhiány béremelést hoz maga után, a kis- és középvállalkozások háromnegyede készül átlagosan csaknem tízszázalékos fejlesztésre.
jan. 4
13:36
Új márkát indít a H&M;, és máris szuperizgatottak vagyunk (Glamour)
A svéd ruhamárka nem áll le, izgalmas új kalandba vágnak
jan. 4
13:39
Ügyfélbarátabb adózási környezetet hozott 2018 (Menedzsment Fórum)
Több adóigazgatási eljárásban is változást hozott 2018 - foglalja össze a fontosabb tudnivalókat a BDO Magyarország közleménye.
jan. 4
13:42
Tényleg javult a helyzet a kormány intézkedései által (HírTV)
A Hír TV-nek nyilatkozó demográfus azzal árnyalta a képet, hogy részlegesek a sikerek, a pozitív változások.
jan. 4
13:45
Elhunyt Csák Máté (Infostart)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Csák Máté, okleveles építészmérnök, festőművész, humanista gondolkodó, a magyar kortárs művészet támogatója és gyűjtője - közölte a család az MTI-vel csütörtökön.
jan. 4
13:45
Gyurcsány reagált a V18 megalakulására (Alternatív Energia)
Töltött paprika vagy Válasszunk 2018!?
jan. 4
13:47
Gazdája holttestéhez bújt a kutya (vigyázat, felkavaró történet) (Alternatív Energia)
Rettenetes állapotban volt, legyengült és teljesen kiszáradt.
jan. 4
13:48
Elárulták, hány új autót adhatnak el Magyarországon (Portfolio)
A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar...
jan. 4
13:48
Trump ügyvédje perrel fenyegeti a volt főtanácsadót (ATV)
Donald Trump amerikai elnök egyik ügyvédje perrel fenyegette meg Steve Bannont, az elnök augusztusban leváltott stratégiai főtanácsadóját, mert szerinte rágalmazta Trumpot és családtagjait Michael Wolff újságírónak, aki könyvet írt az elnökről - jelentette szerda este az ABC News.
jan. 4
13:48
Három évre eltiltották a romániai fellépésektől a Kárpátia rockzenekar énekesét (USAracing)
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be csütörtöki számában.
jan. 4
13:49
MSZP: több ezer gyereknek nincs diákigazolványa (Alternatív Energia)
Érvénytelen papírral utaznak az iskolába.
jan. 4
13:51
Nem kevés összeg: sokkal több pénzt kapnak a szavazatszámlálók (Blikk)
– Jelentősen megemelik az idei országgyűlési választást lebonyolító munkatársak és tisztviselők díjazását – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent igazságügyi miniszteri rendeletből. A négy évvel korábbihoz képest átlagosan 71 százalékkal kapnak többet.
jan. 4
13:54
Boris Becker fia beperli az AfD politikusát, amiért félnégernek nevezte őt (444.hu)
Jens Maier azzal védekezett, hogy valaki a nevében írt a Twiterre.
jan. 4
13:54
Washington megvonná a palesztinok támogatását (USAracing)
Évente dollárszázmilliókkal kevesebb támogatást kaphatnak a palesztinok, ha az amerikai elnök beváltja ígéretét, és megvonja tőlük ezeket a pénzeket. Trump szerint a palesztinoknak tárgyal­niuk kellene Izraellel. Rámalláhban azt közölték, hogy nem engednek a zsarolásnak.
jan. 4
13:54
Emlékeztek még a Négyen egy gatyában című filmre? Ismét együtt a szereplők! (Glamour)
Reménykedünk a folytatásban...
jan. 4
13:56
Elege lett! Natalie Portman ezért regisztrált Instagramra! (Glamour)
Ez az egyetlen közösségi oldal, ahol jelen van
jan. 4
13:58
Csak a képzeleted szabhat határt a végtelenül variálható ruhának! (Glamour)
Alkalomhoz és testalkatodhoz igazíthatod!
jan. 4
14:00
Íme a tetovált, afro-hawaii lány, aki a Sephora reklámarca lett! (Glamour)
Gyönyörű képek!
jan. 4
14:03
Elképesztő látvány a Szt. István-kápolna fölött (Infostart)
A Quadrantidák meteorraj látványa az észak-spanyolországi Comillasban álló Szt. István-kápolna fölött.
jan. 4
14:06
Matolcsy Ádám összevonta a médiacégeit (Kreatív Online)
A New Wave Mediában egyesített három céget, Száraz István távozott az ügyvezetésből.

Keresés