Richard Branson milliárdos üzletember szerint a technológiai fejlődésnek köszönhetően az emberek kevesebbet fognak dolgozni a jövőben, így eljön majd az idő, amikor három, sőt akár négy napos is lehet a hétvége. Ha okosabban dolgozunk...
Szétzúzott rendőrautók, szétvert arcú rendőrök. Az álarcos garázdák tegnap este ismét szabályos főpróbát tartottak. Motoros futárok hordták szét a benzinnel teli sörösüvegeket, így gyújtogattak Soros György kitartottjai. Burkába és gázálarcba öltözött aktivisták uszítottak. Az ukrajnai zűrzavart akarják rászabadítani Magyarországra.
Egy kutatás során kiderült, hogy az emberek lényegesen több alkoholt isznak télen, mint az év többi részében; és arra is fény derült, hogy miért. Döbbenetes magyarázatot adtak a tudósok!
Októberben ugyan nem bővült jelentősen, de az előző hónaphoz képest mért 0,5%-os emelkedésével továbbra is a dinamikus növekedési pályáján maradt az építőipar. A rendelésállomány magas szinten tetőzhetett, ami az idei 20% körüli...
A régi világ eltűnőben van, egy új világ jön létre – mondja a mai világfolyamatokról Alain de Benoist a Mandinernek. A világhírű francia filozófus szerint ennek az új világnak a létrejöttében a populizmus játssza a fő szerepet, ami bukásra ítéli az „örökös kormánypártokat”. De Benoist-t a sárgamellényesekről, a populizmus mibenlétéről és az európai
Minden sörivó álma összpontosul egy magyar találmányban. A Brewie nevű géppel mindenki maga készítheti el kedvenc italát, ráadásul a hazai „folyékony kenyér” jóval olcsóbb a boltinál.
A betegség jellegzetes tünete az ízületi gyulladás, mely leggyakrabban a kéz-, a csukló-, váll-, térdízületeket érinti, de bárhol előfordulhat. Fájdalommal, duzzanattal, reggeli ízületi merevséggel, mozgáskorlátozottsággal jár.
Jelentős csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, miközben fokozódtak a globális gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak.
Miközben a világ országai a lengyelországi Katowicében igyekeznek megállapodásra jutni a klímaváltozás elviselhető szinten való korlátozásához szükséges konkrét intézkedésekben, a Trump-adminisztráció a szénerőművek építésének megkönnyítését tervezi.
Egyelőre kivár a kormány a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegének meghatározásával, mivel az a céljuk, hogy a munkaadói és munkavállalói képviseletek állapodjanak meg azok mértékéről.
Évente több tízezer család és rászoruló karácsonyát teszi könnyebbé a 22 éve tartó Adni Öröm! jótékonysági akció, amelynek keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei a SPAR és INTERSPAR áruházakban tartós élelmiszert gyűjtenek. Idén a szervezők összeállítottak egy bevásárlólistát, hogy mire lenne szüksége a nélkülözőknek. A lista 200 mé
Az operációknak még mindig csak a húsz százalékát végzik egynapos sebészeteken, az EU-ban ez az arány már hatvan százalék. Az Emmi ennek az aránynak a javításán is dolgozik.
Egy férfi rosszul lett vezetés közben a kocsijában, amit egy szolgálaton kívüli rendőr vett észre. A járőr egy helyszínre érkező körzeti megbízott, és az állampolgárok az Országos Mentőszolgálat diszpécserének segítségével megkezdték az újraélesztést.
Jelentős piaci átrendeződéshez vezet a tartalomszolgáltatásban az idén nyélbe ütött két amerikai óriásfúzió. Az egyértelmű vesztes a most piacvezető streamer, a Netflix lesz.
Alig mozdultak a csütörtöki kereskedésben az amerikai tőzsdék, fél százaléknál kisebb és felemás elmozdulásokkal fejezték be a kereskedést. Reggelre viszont elromlott a hangulat, a vezető ázsiai indexek nagy eséseket szenvedtek el...
A bizonytalanság nem csökken a globális olajpiacon. Mind a keresleti oldalon, mind a kínálati oldalon számos olyan tényező van, amely elmozdíthatja az egyensúlyt, így nem véletlen, hogy 40 és 80 dollár közötti, vagyis nagyon széles sávon belül érkeznek jóslatok a jövő évi olajárra. A piac főleg a kínálati oldalra figyelt 2018-ban, de a keresleti ol
A Pásztói Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Orsolya pásztói lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a nő 2018. május 2-án a délelőtti órákban Pásztó belterületén egy postai kézbesítőnél érdeklődött, hogy részére érkezett-e küldemény. A nemleges választ meghallva eg
– Regényem az úgynevezett második nemzedék története – mondja Bernhard Schlink német író a háború alatt, illetve közvetlenül utána született generációról.
Az OPEC napi 32,97 millió hordó kőolajat bányászott novemberben, napi 11 ezerrel hordóval kevesebbet az októberinél - áll az olajkartell szerdán Bécsben nyilvánosságra hozott havi jelentésében.
Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Érdekes és kissé szagos történetet osztott meg Lenny Kravitz egy beszélgetős műsorban: – Amikor turnézom, minden este másként kell kinéznem, más ruhát kell viselnem. Ezért úgy döntötttem: amíg a Bahamákon vagyok az új lemezem felvételén, ugyanazt a ruhát viselem mindennap. Amikor már nagyon elviselhetetlen volt az öltözékem szaga, kimostam kézzel e
A nemzetközileg vezető mezőgazdaságigép gyártó Claas forgalma 3,889 milliárd euróra emelkedett (előző évben 3,761 milliárd euró), ezzel új rekordot ért el. Az adózás előtti eredménye 226 millió euró lett, ami szintén egy jelentős növekedés (ez a megelőző évben 184 millió euró volt).
Alig mozdultak a csütörtöki kereskedésben az amerikai tőzsdék, fél százaléknál kisebb és felemás elmozdulásokkal fejezték be a kereskedést. Reggelre viszont elromlott a hangulat, a vezető ázsiai indexek nagy eséseket szenvedtek el...
Bizalmatlansági indítványt terjesztett a román parlament elé pénteken a jobbközép ellenzék 163 törvényhozója, a "bűnöző Dragnea (szociáldemokrata pártelnök) bábkormányának" távozását sürgetve.