A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szombaton Budapesten.
December közepén egyre több hazai síterepen kezdték meg a sípályák előkészítését. Mától már lehet síelni Visegrádon és Pécsett. Eplényben már két hete kinyitottak, de itt sem tétlenkedtek. Folytatták a hóágyúzást és vasárnap újabb pályát, az A7-est adják át a nagyközönségnek.
Ausztrália elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosának - közölte Scott Morrison ausztrál kormányfő szombaton. A Palesztin Hatóság felelőtlennek és a nemzetközi joggal ellentétesnek mondta a döntést, az izraeli kormányzat viszont az ausztrál bejelentésnek csupán egyik elemét - a védelmi és kereskedelmi hivatal létesítését - üdvözölte.
Kendall Jenner a világ legjobban fizetett modellje a Forbes magazin becslései szerint: a 23 éves Jenner 2018 júniusáig 12 hónap alatt 22,5 millió dollárt (6,4 milliárd forintot) keresett.
Az "év legszebb sírját", egy magas rangú pap 4400 éves érintetlen temetkezési helyét találták meg régészek a Kairóhoz közeli szakkarai nekropoliszban - jelentette be szombaton Khaled Enani egyiptomi régészeti miniszter.
Ma este kiderül, hogy a Sztárban Sztár döntősei közül ki kapja a 2018 Legsokoldalúbb Sztárja címet. A mezőny erős, négy rendkívül népszerű előadó közül kerül ki a győztes. Völgyesi Gabi, Sári Évi, Tolvai Reni és Freddie a vasárnapi műsorban nem csak szólóprodukciókat adnak elő. A Ripost hasábjain most az énekesek duettpartnerei biztatják a nézőket
Az adventi időszakban a hangulat kedvéért mindenképpen érdemes ellátogatni valamelyik karácsonyi vásárba. A legtöbb kistelepülésen és a fővárosi kerületekben is tartanak helyi vásárokat, ahol - feltehetően az olcsóbb helypénznek köszönhetően - az ételek és az ajándékok olcsóbbak, de az italok alig.
A kórházigazgatók a magyar társadalom állócsillagai - legalábbis az emberek szerint ez a legmagasabb presztízsű állás. Általában a sok tanulást igénylő munkakörök kerülnek a rangsor elejére, miközben a szexualitással kapcsolatos...
A lendületben lévő magyar brand megszervezi a legnagyobb hazai kutyás sétát, amelyhez sportolók, zenészek, művészek csatlakoztak. A cél pedig nagyon nemes.
Mivel az egyik kereskedelmi rádióállomás segített népszerűsíteni a minap nálunk vendégeskedett amerikai filmszínész, Chuck Norris magyarországi fellépéseit, a Walker, a texasi kopó filmsorozat főhőse ellátogatott az adóhoz is. Oda, ahol az olimpiai bajnok birkózó, Növényi Norbert dolgozik. – Jóleső érzés volt az egykori kiváló kick-boxolóval talál
Az ENSZ migrációs megállapodása miatt részben kegyvesztetté váló kormányfő dolgát nehezíti, hogy a lakosság jelentős része sem ért egyet a csomag elfogadásával.
A következő, 2021 tavaszán tartandó népszámláláskor a nevünket is kötelesek leszünk megadni. Az adatvédelmi biztos aggályait fejezte ki a törvénymódosítás miatt. A Hetek cikke.
Kiderült, hogy dr. Hegedûs Lászlónak nemcsak az olimpiai bajnok vízilabdakapus, Kósz Zoltán – akit állítólagos nemi erőszak gyanújába kevertek – védőjeként van kapcsolata a sporttal. Az ügyvéd ugyanis jegyzett asztaliteniszező volt, továbbá még közkedvelt fővárosi diszkós is. Az általános iskola ötödik osztályában, 1961-ben vett először kézbe pin
Megállapodás született a párizsi egyezmény végrehajtásának szabályrendszeréről. Megállapodás született a három évvel ezelőtt megkötött párizsi klímaegyezmény végrehajtásának szabályairól és menetrendjéről szombaton a lengyelországi Katowicében tartott ENSZ-klímakonferencián.
Két sikerdallal is szerepel a MAHASZ kislemez listájának első 12 helyezettje között az ózdi szövegmondó, ám hiába a Mindenki táncol /90'/ és a Curtisszel meg Király Viktorral felvett Füttyös sikere, a 49. heti összesítés szerint egy 1994-es dal letöltéséért fizettek a magyarok a legtöbbet.
Ön szerint a túlóratörvény valóban rabszolgatörvény? Valóban el kell távolítani eredeti helyéről Nagy Imre szobrát? Egy férfi, aki egész életében elesetteken segít. Ez és még sok minden más a Heti Napló Sváby Andrással legújabb adásában vasárnap este 19:00-kor.
Sárközy Pálnak a világ számos országában volt egyéni tárlata, Pekingben, Buenos Airesben, Moszkvában, Kairóban, Spanyolország szinte minden jelentős nagyvárosában láthatták a műveit.
Negyven évvel ezelőtt másfél millióan hallgatták a legendás rádióst, ma már ezzel a számmal nézettségi versenyt lehet nyerni. Az ember, aki minden vasárnap elhozta a Nyugatot. A Vasárnapi Koktél 34 éven keresztül ment.
Áder Jánostól államfőtől kérik a szakszervezetek, hogy ne írja alá a rabszolgatörvényként ismertté vált jogszabályt. Közben az ellenzéki pártok a mai demonstrációra készülnek és arra, hogy a következő napokban is folytatódnak a tiltakozások. A Párbeszéd úgy tudja, hogy a tüntetést Fideszhez köthető provokátorok próbálják majd megzavarni.
Az Újpest hiába játszott több mint egy félidőn át emberelőnyben a Honvéd vendégeként, a házigazdák a 89. percben szerzett góllal 2-2-es döntetlent értek el a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.
Négy olimpiai rajtja során szerzett egy-egy arany- és bronzérmével a honi kenusport kimagasló alakja az 51 éves Pulai Imre, aki szakmai tudását mégsem magyar vízen kamatoztatja, hanem Vietnamban.
Világszerte jelenleg legalább negyven országban zajlik aktív fegyveres konfliktus. Cikkünkben három olyan ország szerepel, amely a külföldi menekültek 57 százalékát adja.
Harmincöt százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma 2010 óta Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel.