Csombor Teréz, Homonnai Katalin, Bicskei István és Nagy Zoltán színművész kapta idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat. Az Ivánka Csaba-díjat Soltész Bözse színművész, a Bálint Lajos-vándorgyűrűt pedig Brüll Krisztina, a Thália Színház főtitkára vehette át hétfőn a Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett ünnepségen.
Lehet, hogy az ellenzéki Fethullah Gülen kiadása lesz az ára annak, hogy Törökország mérsékelje a Washington szövetségesére, Szaúd-Arábiára gyakorolt nyomást. Jelentések szerint az amerikai kormányzat azon dolgozik, hogy hazaküldje a befolyásos török ellenzékit, akit otthon a 2016-os puccskísérlet kirobbantásával vádolnak.
Jeffrey Gundlach arra figyelmeztet, hogy a passzív alapok komoly bajt okoznak a tőkepiacokon. Az elmúlt évek egy nagy témája volt, hogy a befektetőknek az aktívan kezelt alapokat vagy a passzív alapokat kell választaniuk. Az előbbi mellett...
A klímaváltozást, illetve a környezetszennyezést tartják az egyik legnagyobb társadalmi kihívásnak annak a hét országnak a lakói, akiket az E.ON megbízásából kérdeztek meg egy reprezentatív kutatásban. A felmérésből az is kiderült, öt magyarból négy a saját eszközeivel is igyekszik tenni valamit az üvegházhatás ellen.
A brexit „saga” néhány olyan tanulságáról ír blogjában Fóris György, a BruxInfo brüsszeli irodájának igazgatója, amelyekről alig esik szó, pedig valahol egyre láthatóbb módon a pillanatnyi nehézségek végső gyökereit jelentik.
Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába: a ghánai nagykövet nemrég adta át megbízólevelét George Weah libériai elnöknek - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszterrel.
Amit az előző nyolc esztendőben is megtettünk, a most sem lesz másképp: az Autó Pult rövidesen megválasztja a 2018-as év autóit. Persze sokan sokféleképpen nekiláttak már ennek a feladatnak, de csapatunk a hagyományoknak megfelelően kissé máshogy helyezi el a mércét: a központba az autóipari kategóriák helyett a fogyasztói igények kerülnek.
Az már biztosnak látszik, hogy Mátraszentistván december 20-án, csütörtökön reggel 9:30-kor kinyit, csak még az nem biztos, hogy az első napon mennyit kell fizetni egy napijegyért a Síparkban. Ha sikeres lesz az üzemeltetők felhívása, akkor csütörtökön ezer forintért lehet síelni!
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen adhat további jelzéseket a pénzügypolitika közelgő normalizálására, de a piac valójában márciustól vár konkrét lépéseket.
Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalában fogadta Josep Borrellt, Spanyolor
Új 500 forintosok kerülnek forgalomba jövő februártólm a régiekkel október végéig lehet még fizetni. Tervben van egy másik bankó bevonása is, de erről még nem döntöttek. Február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintosok...
Eddig ellenzéki képviselőnek lenni kicsit olyannak tűnt, mint egy osztálykirándulás iszonyatosan jó zsebpénzért. Most meg végre elkezdtek dolgozni! Őrület!
Nagyot estek múlt hét végén az amerikai tőzsdék, ma nyitás után az iránykeresés volt a jellemző, csak mérsékelten mozdultak el a vezető részvényindexek, a kereskedési idő feléhez közeledve viszont egyre nagyobb az esés a vezető amerikai...
Az Európai Bíróság hétfőn megerősítette korábbi döntését, amellyel elrendelte a vitatott lengyel legfelsőbb bírósági törvény aggályos rendelkezéseinek felfüggesztését és ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére.
Donald Trump üzent a Fednek. Már megint. Nem a mai az első eset, hogy az amerikai elnök üzen az amerikai jegybanknak, de Trump mai tweetjén látszik, hogy az elnök kezdi elveszíteni a türelmét. Trump érvei a kamatemeléssel szemben a következők:...
Eredménnyel zárult a katowicei klímacsúcs. A résztvevők megállapodtak a három évvel ezelőtt megkötött párizsi klímaegyezmény végrehajtásának szabályairól és menetrendjéről is.
Több nagy nemzetközi lap, illetve hírügynökség vezető hírként és helyszíni tudósítások alapján számolt be a budapesti kormányellenes tiltakozásokról. Szijjártó Péter külügyminiszter viszont a külföldi sajtóban megjelent hírekre azt mondta: hazudoznak Magyarországról, ehhez már hozzászoktunk.
Az MTVA-székházban tartózkodó ellenzéki politikusok közösen jelentkeztek be az ATV Egyenes Beszéd című műsorába. A hogyan továbbról azt mondták: kitartanak, befejezik, amit elkezdtek. Bangóné Borbély Ildikó úgy fogalmazott: nagyon gyorsan véget lehetne vetni a helyzetnek: annyit kérnek, hogy olvassák be a követelésüket.
Az ellenzéki politikusok már egy jó ideje kabátban ültek bent, este fél 9 előtt pár perccel végül kijöttek és csatlakoztak az épület előtt tüntetőkhöz.
A francia államfő egy héttel ezelőtt mondott tévébeszédében a minimálbér 100 eurós emelését jelentette be, és arra hívta fel a magáncégeket, hogy erejükhöz mérten adjanak fizetésemelést és év végi prémiumot a szerény fizetési kategóriába tartozó dolgozóiknak.
Keményen bírálta a kormány ellen tüntetőket a parlament alelnöke, aki múlt hét szerdán csak a képviselői helyéről tudta levezetni az ülést. A botrányos napról és tüntetésekről is kérdeztük Latorcai Jánost.