Lakhatási, közlekedési és közszolgáltatási fejlesztésekre koncentrál a Magyar falu program - mondta el a Modern Települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Felcsúton, ahol a választókerület polgármestereinek adott tájékoztatást a program lehetőségeiről.
Szövetségeseit és saját beosztottjait is meglepte Donald Trump amerikai elnök, amikor közölte, hogy kivonja Szíriából az amerikai erőket. Ezt azzal indokolta, hogy „legyőzték az iszlám államot”. Kommentátorok szerint azonban ezzel Oroszország és Irán térnyerését segíti elő.
Jelentősen drágulnak a feldolgozatlan élelmiszerek a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb infláció jelentése szerint. Az idei 6,8 százalék után jövőre 8,9 százalék lehet ebben a termékkörben az infláció. Mindez azért lényeges, mert az idősek fogyasztásában az élelmiszer nagyobb súllyal szerepel, mint a társadalom egészében.
Hatalmas húsevő, négy ujjú dinoszaurusz maradványait tárták fel az olasz Alpokban paleontológusok, akik a mintegy 200 millió éve, a kora jurakorban élt ragadozó dinoszaurusznak a Saltriovenator zanellai nevet adták.
Németország nyugati részében több repülőtéren szigorították csütörtökön a biztonsági intézkedéseket; a sajtó terrorveszélyről közölt találgatásokat, de ezeket nem erősítette meg a rendőrség.
A Fed tegnapi kamatdöntése, az amerikai jegybank vezetőjének üzenetei, Donald Trump költségvetéssel kapcsolatos kijelentése, valamint gyenge makrogazdasági adatok hatására tovább ütik az amerikai tőzsdéket csütörtökön. A legrosszabb...
Az előző idényben ezüstérmes Sopron Basket hazai pályán végig vezetve legyőzte a lett Rigát csütörtökön a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.
Három új kormányzati testületet hozott létre Szaúd-Arábiában a hírszerzési munka hatékonyabbá tétele érdekében a Mohamed bin Szalmán trónörökös által vezetett - Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolása után a titkosszolgálatok szerkezeti átalakítására létrehozott - bizottság - jelentette csütörtökön a Reuters.
Kompromisszumos megoldásként 30 százalékkal szorítanák le az Európai Unió tagállamai az új teherautók és buszok átlagos szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra a 2019-es szinthez képest - állapodtak meg a környezetvédelemért felelős miniszterek...
Az izraeli hadsereg megkezdte a Libanonból Izraelbe hatoló támadó alagutak felszámolását - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.
Tárgyalást kér az Újpest FC, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi döntése értelmében zárt kapuk mögött kell rendeznie a Ferencváros elleni februári rangadót.
A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti...
A NAIH-hoz panaszbejelentés érkezett az MTVA munkavállalókról készült képfelvételek legnagyobb közösségi oldalon történő, „negatív értékítéletet közvetítő, feltehetően fenyegetési céllal történő közzétételével kapcsolatban".
Az ellenzéki pártok kezdeményezésére kormányellenes demonstrációt tartottak csütörtök este Kecskeméten. Békéscsabán a demonstrálók a "propagandasajtó" félrevezető tájékoztatása ellen tiltakoztak.
Rendkívül kedvező a keresetek alakulása, a gazdaság növekedésével párhuzamosan emelkednek a bérek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal októberi keresetek alakulásáról...
Ismét megdőlt a villamosenergia-fogyasztás abszolút történelmi rekordja – mondta el az InfoRádiónak a MAVIR rendszerirányítási és nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettese. Tihanyi Zoltán azonban jelezte, a következő napokban – az ünnepekre – nagyjából 25 százalékkal csökken a villamosenergia fogyasztás az országban.
Előadóművész családok koncertjével zárul a Családok éve Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában különféle zenei stílust képviselő művészek léptek fel.
Enyhülés várható az utolsó adventi hétvégén; néhol plusz 10 foknál is melegebb lehet. Csapadékos is lesz az időjárás: kezdetben ónos eső, hószállingózás is lehet, aztán egyre inkább eső lesz jellemző
Advent idején és karácsony közeledtével megnő a tűzesetek száma. Különösen a konyha válik a veszélyek forrásává – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A Kárpát-medence időjárását péntek estig a nyugati ciklon alakítja, előoldalán enyhébb levegő érkezik fölénk és emiatt vegyesen számíthatunk hószállingózásra, ónos esőre, esőre.