Legalábbis a LIBE bizottság elnöke, Claude Moraes, brit képviselő szerint, aki heves szócsatába keveredett egy dán képviselővel. Moraes elvtárs ugyanaz a politikus, akit megbíztak a lengyelek elleni 7-es cikkelyt érintő vizsgálat felügyeletével....
Jobb bérekre, kevesebb túlórára és rugalmas nyugdíjrendszerre cserélnék be a vasutasok a kormánytól kapott karácsonyi ajándékot, a békés családi ünnepre időzített rabszolgatörvényt – írta közleményében a Vasutasok Szakszervezete.
Az FC Barcelona megőrizte hárompontos előnyét a második Atlético Madriddal szemben a spanyol labdarúgó-bajnokságban, miután a 17. forduló szombati játéknapján két góllal nyert vendége, a Celta Vigo ellen.
Koszovó fontos misszió Magyarország számára - mondta a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Több településen veszélyesnek nyilvánították a levegőjét a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt. Van azonban lehetőség a kockázatok csökkentésére.
Ő hiába is tiltakozott, a nemi erőszakon kívül mindent elkövettek és csak akkor hagyták abba, amikor véletlenül megjelent egy felnőtt a helyszínen. Akkor elfutottak.
A Real Madrid egymást követő harmadik évben bizonyult a legjobbnak a labdarúgó klubvilágbajnokságon, miután az Egyesült Arab Emírségekben rendezett torna szombati döntőjében 4-1-re legyőzte a házigazda al-Ain együttesét.
Mások mellett Fenyő Miklós, a Vad Fruttik, a 30Y, a Muzsikás, a Pál Utcai Fiúk, a Zagar, Dés László, az Erik Sumo Band, az Európa Kiadó, a Péterfy Bori & Love Band, a Budapest Bár, a Csík Zenekar és Demjén Ferenc is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.
Varga Zsolt együttese ezzel 2018-ban az összes lehetséges trófeát begyűjtötte: mostani sikere mellett a bajnoki címet, a Magyar Kupát, az Eurokupát és az Európai Szuperkupát is elhódította.
Történetének legnagyobb uniós támogatását nyerte el a HungaroControl, a Magyar Légiforgalmi Szolgálat 3,5 milliárd forintból valósíthat meg újabb fejlesztéseket, amelyek tovább erősítik a repülésbiztonságot és segítik a légiforgalmi irányítás hatékonyságát - közölte a HungaroControl szombaton az MTI-vel.