A Pénzcentrum 2018 elején indított HRCentrum rovatában nem csak a legjelentősebb hazai vállalatok hr vezetőivel készített interjúi jelentek meg, hanem a legjobb magyarországi középiskolák igazgatóival is beszélgettünk. Kiderült, hova...
A Szeretet ünnepe nagyon sok gyermek és felnőtt számára boldogságos készülődést jelent a meghitt percekre, órákra, napokra, s amikor a család együtt lehet a fenyőillatú meleg otthonokban, a szépen megterített asztal körül.
Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak, a UPC Direct reprezentatív karácsonyi felmérése szerint a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán.
Remek eredményeket könyvelhet el a magyar műkereskedelem a 2018-as évben. A bővülő érdeklődésnek köszönhetően nemcsak a festmények, de a műtárgyak egyéb területein is élénkülő volt a kereslet, de a húzóágazat továbbra is a festmény...
A miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjút. Nincs kőből a szíve, de plüssmacikkal és virágokkal nem lehet határt védeni, mondta, és Soros Györgyről is sokat beszélt.
A csádi látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök nyugalomra és a megosztottság enyhítésére intette vasárnap a francia társadalmat a sárgamellényesek előző napi újabb tüntetése hatására, amely már kisebb létszámú és csendesebb volt, mint a korábbiak, de azért így is voltak összecsapások a rendőrséggel.
A miniszterelnök szerint bár nincs kőből a szíve, de szerinte „plüssmacikkal és virágokkal nem lehet határt védeni” – derült ki egy osztrák híroldalnak adott interjújából.
Az idei kivételes hőhullám és az aszály nagy károkat okozott a német gazdáknak. A központi kormány segélyeket igért, de december közepéig egyetlen igénylő sem kapta meg a támogatást.
A szombaton viharossá fokozódó szélben a fővárosban megdőlt a napi szélrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán. Mint kifejtették: december 22-én a nyugatias szelet több helyen kísérték erős, főleg a hegyvidéki területeken viharos lökések. Mostanáig ezen a napon 1987-ben volt a legnagyobb szél, akkor Budapes
A szökőár szombat este fél tíz körül keletkezett a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében, Banten és Lampung tartományokat érintette.
A szombaton viharossá fokozódó szélben a fővárosban megdőlt a napi szélrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán. Mint kifejtették: december 22-én a nyugatias szelet több helyen kísérték erős, főleg a hegyvidéki területeken viharos lökések. Mostanáig ezen a napon 1987-ben volt a legnagyobb szél, akkor Budapest
A szombaton viharossá fokozódó szélben a fővárosban megdőlt a napi szélrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán.
Reggel számoltunk be arról, hogy a Magyar Közlönyben megjelent friss kormányrendelet alapján 2019 januárjától nem lesz alapkövetelmény a jogosítvány megszerzéséhez az elsősegélyvizsga. Félreértés történt, az Innovációs és Technológiai...
Az 1920 utáni magyar történelem legfeleslegesebb és legkárosabb haderő-leépítését hajtották végre Gyurcsányék 2004 után – legfőbb ideje, hogy végre elkezdődjön a haderő újbóli fejlesztése. Demkó Attila írása arról, hogyan mért a Magyar Honvédségre egy elképesztő méretű csapást a saját vezetése.
Az olasz szenátus nagy többséggel megszavazta vasárnap hajnalban a kormány módosított költségvetési csomagját. A képviselőház december 28-án vagy 29-én szavaz róla.
"Bár tudom, hogy vannak, akik pénzért játszanak, én nem tartozom közéjük" - mondta Babos Tímea a BEST Magazinnak. Azt is elárulta, nem szórja el a keresetét, gondosan befekteti azt. A BEST Magazinnak beszélt arról az olimpikon...
Három nappal karácsony előtt tájékoztatták a dolgozókat, hogy idén már ne számítsanak a jutalomra. Mivel a bónuszt már sokan betervezték, sok munkás most lemondja betervezett pihenését - állítja a szakszervezeti képviselet.