2018. december 23. vasárnap

dec. 23
16:54
Elsősegély és jogsi: megmagyarázta a minisztérium, mit jelent a változás (Infostart)
Továbbra is meg kell tanulni elsősegélyt nyújtani, csak az adminisztrációval nem kell többé foglalkozni. A forgalmi vizsga után négy nappal már lehet kérni a jogosítványt.
dec. 23
16:57
Hiába kukacoskodik az ENSZ, megépíti Norvégia a szélerőműveket a lappok legelőin (444.hu)
Szegény rénszarvasok.
dec. 23
17:03
Katasztrófavédelem: Az adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz (Biztosító Magazin)
Adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz, mint az év más időszakaiban; idén decemberben már mintegy félezer ilyen esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.
dec. 23
17:03
Egyszerre két fiú is nagyon hiányzik Palvin Barbinak (SzMo)
Párjával, Dylannel valószínűleg nem együtt töltik a karácsonyt, legalábbis a modell Insta-sztorijából nagyon úgy tűnik.
dec. 23
17:09
Az időtlenség urai (Grill Receptek)
GERŐCS PÉTER: ÁRVAKÉPEK
dec. 23
17:09
Ferenc pápa: a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak (USAracing)
Ferenc pápa imádkozott az Indonéziában pusztított cunami áldozataiért a nemzetközi közösség szolidaritását és segítségét szorgalmazva.
dec. 23
17:09
Változékony idő várható a héten (Biztosító Magazin)
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre és esőre, ónos esőre, akár havazásra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
dec. 23
17:09
Tömjén helyett kannabiszt füstölt két ministránsfiú a misén (SzMo)
Jó tréfának hitték, de búcsúzhatnak az egyházbéli jövőjüktől.
dec. 23
17:11
Bűnügyi felügyelet alá került a Sándor-palotát megdobó férfi (Grill Receptek)
Füstgyertyát dobott az elnöki hivatal épületére, most felügyelet alá helyezték a garázdának tartott tüntetőt.
dec. 23
17:13
Meleg étel az újpalotai rászorulóknak (Grill Receptek)
Több mint 300 adag ételt osztott szét a Rászorulókat Támogatók Egyesülete.
dec. 23
17:15
Három kisgyerek halt meg egy erdélyi lakástűzben (Grill Receptek)
Három, felügyelet nélkül hagyott kisgyermek halt meg Erdélyben, a Maros megyei Erkeden (Archita) vasárnap, amikor tűz ütött ki a házban.
dec. 23
17:15
Samuel Umtiti egy hét múlva visszatér Barcelonába (ATV)
Samuel Umtiti, az FC Barcelona világbajnok labdarúgója egy hét múlva visszatér a klubjához, és ott folytatják a sérült térdének gyógykezelését.
dec. 23
17:15
Mao Ce-tung 125 éve született (HírTV)
1893. december 26-án született Mao Ce-tung, aki csaknem három évtizeden át volt Kína vezetője.
dec. 23
17:15
Úgy elszámolták magukat, hogy tévedésből nem épült meg korábban a szuezi csatorna (SzMo)
Pedig rengeteg időt és energiát spórolhattak volna meg vele már Napóleon idejében is.
dec. 23
17:18
Lehet-e kételkedni saját véleményünkben? (Infostart)
Csütörtök este mutatták be az Átriumban Reginald Rose mára klasszikusnak számító darabját, a 12 dühös embert.
dec. 23
17:18
Így híusult meg Rodrigo Caio átigazolása (Sport365)
A két csapat már megegyezett, a játékos is ment volna.
dec. 23
17:21
Megsemmisítették a dán horror-tengeralattjárót (ATV)
Megsemmisítették a házilag barkácsolt tengeralattjárót, amelyen Peter Madsen dán feltaláló, rakétamérnök tavaly kegyetlenül megkínozta és megölte Kim Wall svéd újságírónőt.
dec. 23
17:21
A Porsche Hungariához tartozó kereskedések 37 ezer autót adtak el az idén (Biztosító Magazin)
A Volkswagen konszern márkáit Magyarországon forgalmazó autókereskedések mintegy 37 ezer gépkocsit adnak el az idén, a tavalyi 35 500 után - ismertette Eppel János, az importőri feladatokat ellátó Porsche Hungaria Kft. (PH) ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 23
17:21
Fitness-disznóvágás: így kell kolbászt tölteni bicajjal (SzMo)
A videóban minden benne van, ami kell: kreativitás, innováció, kutya, gyerek, tűz, kaja, na meg persze a házi pálinka.
dec. 23
17:33
Már több mint 600 ezer magyar élhet Európában - 2019 is kivándorló év lesz? (Portfolio)
A Portfolio becslései szerint 2017 végén már több mint 610 ezer magyar élhetett Nyugat-Európában, vagyis folytatódott a nettó kivándorlás. Ráadásul továbbra is elsősorban a fiatalokat érinti, ami demográfiailag kiemelten hátrányos...
dec. 23
17:33
A nagypapa sztilója újra menő? (Player)
Mivel hideg van, nem árt, ha rétegesen öltözöl, de ha nem akarsz három inget magadra rángatni, tanuld meg, hogy kell viselni a kardigánokat. 5 tipp következik, különböző stílusban.
dec. 23
17:39
Felfázás, hólyaghurut, hólyaggyulladás? (WebBeteg)
Télen gyakran nehezítik a nők életét bizonyos problémák, amit sokszor csak felfázásnak hívunk. Megkérdeztük Dr. Illanitz Elemért, a Dr. Rose Magánkórház szülészeti és nőgyógyászati osztályvezetőjét, hogy mit kell tudnunk ahhoz, hogy megússzuk ezt a kellemetlenséget, vagy ha már érintettek vagyunk, akkor mit tehetünk, hogy mihamarabb túl legyünk raj
dec. 23
17:39
Motorjukat hátrahagyva menekültek a francia rendőrök a rájuk támadó tüntetők elől (444.hu)
Sokkal kevesebben vonulnak már a kormány ellen, de így is készültek kemény felvételek.
dec. 23
17:39
Hatalmas kamu, vagy tényleg most éri meg lakást venni? Kiszámoltuk! (Pénzcentrum)
Ezek voltak 2018. 51. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes ajánlókra. Hatalmas kamu vagy igazság? Kiszámoltuk, megéri-e most...
dec. 23
17:39
Bye-bye fülbevaló: Ez lesz a divat helyette (Femcafe)
Ennek nem mindenki fog örülni.
dec. 23
17:39
Vietnámból Újpestre került a lelkipásztor (HírTV)
Biet Pál szalézi szerzetes 13 évvel ezelőtt került Magyarországra.
dec. 23
17:45
A legparább horrorfilmekbe illik ez az alaszkai város, ahol minden lakó egy tömbházban él (Player)
218-an lakják a várost. Egyetlen épületben. Valahogy így kezdődik egy ultimate horror sztori.
dec. 23
17:57
Rembrandtot egy nap alatt (HírTV)
Egy kínai aprócska falut művészteleppé alakítottak, ami kivételesen sikeres lett a reprodukciók terén.
dec. 23
17:57
Netanjahu antiszemita zsarnoknak nevezte Erdogant (444.hu)
Őrjöngve gyilkosozzák egymást Orbán Viktor barátai.
dec. 23
17:57
Kulcsár Edinát megkeresztelték - méghozzá pont a születésnapján (SzMo)
A gyönyörű modell szomorú, hogy nem kell többet hittanórákra járnia.
dec. 23
18:03
Tom Hanks csak beugrott egy hamburgerre, végül ő fizette minden vendég ebédjét (SzMo)
Nem csoda, hogy imádják őt a rajongók: mindenkivel fotózkodott, és igen nagyvonalú gesztust tett.
dec. 23
18:05
Kiderült, hogy ki volt a brit királyi család legszorgalmasabb tagja 2018-ban (SzMo)
A hivatalos eseményeken való részvétel alapján készült el a ranglista. Sokakat meglepett, hogy ki került az első helyre.
dec. 23
18:06
Újabb díjat kapott Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmje (Infostart)
Pozsgai Zsolt drámaíró, színházi és filmrendező Megszállottak című alkotása kapta a legjobb drámai alkotásnak járó díjat Zürichben, Európa egyik legjelentősebb online filmfesztiválján.
dec. 23
18:09
Változékony idő várható a jövő héten (Háziállat)
Hétfőn kezdetben borult lesz az ég, majd késő délelőttől északnyugat, észak felől szakadozik, csökken a felhőzet. Délelőtt több, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor.
dec. 23
18:09
36 tanács 1958-ból olyan nőknek, akik rettenetesen férjhez akarnak menni (Player)
Elképesztő „fifikás” módszerekhez folyamodtak a nők, ha gyűrűt akartak az ujjukra.
dec. 23
18:09
Ötéves kisfiú fogott jótékonykodásba, hogy segítsen a hajléktalanoknak (SzMo)
Megkérdezte anyukáját, hogy miért vannak az utcán, miért nincs sok mindenük. Nem tetszett neki a válasz és szeretett volna tenni valamit.
dec. 23
18:15
6 ok, hogy ne utáld annyira a telet: íme a hideg jótékony hatásai (SzMo)
Hogy ne csak szitkozódni kelljen egész télen.
dec. 23
18:18
50 ezer fontos vérdíjat tűztek ki a repülőtéri drónozók fejére (Infostart)
Egy megrongálódott drónt találtak a repülőtér területének közelében. Közben a brit belbiztonsági államtitkár arról beszélt, hogy újjáéledőben van és ismét a polgári repülést fenyegeti az al-Kaida.
dec. 23
18:21
Advent utolsó hévégéjén rekordszámú utas lépte át a határt (HírTV)
Csongrád megyében, több mint 118 ezren utaztak keresztül a magyar-szerb és a magyar-román határon.
dec. 23
18:21
Soha nem vesz ajándékot kisfiának az anyuka, de nem azért, mert nincs rá pénz (SzMo)
És nem azért, mert azt hiszi, hogy a Jézuska hozza - így akarnak félretenni a gyerek jövőjére.
dec. 23
18:27
Több mint 700 millió forintos városrehabilitációs program kezdődött meg Békásmegyeren (ATV)
Több mint 700 millió forintos városrehabilitációs program kezdődött meg Békásmegyeren.
dec. 23
18:27
Financial Times: Nyomás alatt van a magyar gazdasági modell, az egész régió figyeli a fejleményeket (444.hu)
A lap szerint a túlóratörvény elleni tiltakozások megmutatják a magyar gazdaság belső ellentmondásait. A hatásokat pedig Németország is érezni fogja, mert ez egy nagy, strukturális kérdés.
dec. 23
18:39
Doppingolás miatt lebukott a 2012-es londoni olimpia súlyemelőmezőnyének öt tagja (ProfitLine)
Doppingolás miatt lebukott a 2012-es londoni olimpia súlyemelőmezőnyének öt tagja, köztük egy arany- és egy bronzérmes sportoló is.
dec. 23
18:39
Dopping-botrány: Lebukott öt súlyemelő (ATV)
Doppingolás miatt lebukott a 2012-es londoni olimpia súlyemelőmezőnyének öt tagja, köztük egy arany- és egy bronzérmes sportoló is.
dec. 23
18:42
Hétszázmilliós városrehabilitációs program Békásmegyeren (Infostart)
Önkormányzati bérlakásokat újítanak föl, és megépül a multifunkciós Táncsics park.
dec. 23
18:45
Helyesbítés: marad az egészségügyi vizsga a jogosítványhoz (Autónavigátor)
Bár az igaz, amit korábban írtunk, hogy az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátításának igazolását már nem kell bemutatni a közlekedési hatóságnak a jogosítványszerzéshez, a tanfolyam és a vizsga ettől még megmarad.
dec. 23
18:45
Csökken a terhelés, biztonságosabb lesz az ellátás (HírTV)
677 millió forint forrást kapnak sürgősségi ellátóintézmények a január 1-től kötelező triázs rendszerre.
dec. 23
18:51
Az ENSZ kérése nem hatotta meg Norvégiát - Rossz hír ez a rénszarvasoknak (Portfolio)
Az ENSZ kérése ellenére Norvégia nem függeszti fel szélerőművek építését az északnyugati partvidéken, ahol telente az őslakos számik (lappok) legeltetik rénszarvascsordáikat. Az ENSZ faji megkülönböztetés felszámolásáért...
dec. 23
18:51
Ingyen sütnek pizzát Szombathelyen a rászorulóknak (ATV)
Vasárnap este 21:00 órától 22:00-ig a Mamma Mia Pizza & Burger Bár a megmaradt pizzatésztáit megsütné, illetve megmaradt hamburgerzsemléit is odaajándékozná rászoruló családoknak, hátrányos helyzetben lévő embereknek - írják Facebook oldalukon.
dec. 23
18:57
Trump csak a tévéből értette meg, hogy a védelmi minisztere milyen súlyos dolgokat írt a felmondólevelében (444.hu)
Ki is akadt rendesen, és elküldte idő előtt.

Keresés