Már több mint 400 halottja van a természeti katasztrófának, és megeshet, hogy egy újabb következik. Így festett a bajt előidéző Anak Krakatau, amikor "felrobbant".
Rekordokat dönt az utasforgalom a taxitársaságoknál az ünnepek alatt, amikor átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés - közölték a cégek az MTI érdeklődésére.
Két fontos plusz információ mellett lényegében azokkal a feltételekkel vehetik vissza a bajba jutott korábbi hitelesek a saját korábbi ingatlanukat a Nemzeti Eszközkezelőtől (NET), amelyek már felbukkantak egy november végi kormányzati...
Az egri borok is lehetnek olyan elegánsak, mint a burgundiak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Egri Borút Egyesület elnöke, a St. Andrea pincészet birtokigazgatója. Lőrincz György szerint sok kihasználatlan lehetőség van az egri borvidékben, de a tudatos és elhivatott munka áttörést hozhat.
Évek óta az alacsony kamatok, sőt Európa nagy részén a kamatmentesség időszakát éljük. A világ többi részén azonban sokkal változatosabb a helyzet, sőt, meglepően sok országban 10 százalék feletti a kamat. Magyarország különleges eset, mivel többszintű kamatrendszerünk van.
Kiviszik az M6-ost a határig, és még egy sor újabb beruházásról jelent meg határozat. Új Tisza-híd is épül. Több ponton módosította, illetve kiegészítette a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások...
A csalánbetegség kezelésében a kiváltó tényező megszüntetése, kezelése az első és legfontosabb feladat, ezen túl a panaszokat enyhítő számos gyógyszer is rendelkezésre áll. Nagy kihívást jelent azonban, hogy az esetek jelentős részében nem sikerül azonosítani a kiváltó okokat, továbbá a betegek egy része nem reagál a hagyományos kezelésekre (terápi
Egy új állami ügynökség kezébe kerül az állami magasépítési beruházási feladatkör és ennek az új szervezetnek a működtetésére jövőre közel 5 milliárd forintot fordítanak az állami költségvetésből és egészen 500 milliárd...
Szerda estig a Kárpát-medence fölé a nyugat-európai anticiklon peremén eleinte nedves, majd szárazabb, enyhébb léghullámok érkeznek. Délnyugat felől éjszaka tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen alakul ki eső, havas eső, csak északkeleten marad reggelig sok felhő, és ott néhol havazás, havas eső,
Oroszország kiterjesztette az Ukrajnával szemben elrendelt gazdasági ellenszankcióit több mint kétszáz természetes és jogi személyre - jelentette be kedden Twitter-bejegyzésében Dmitrij Medvegyev miniszterelnök.
Először szólaltatták meg 11.000-es fordulatszám mellett a Forma-1 inspirálta Aston Martin Valkyriet – olyan a hangja, mint egy '90-es évekbeli versenyautónak!
Délnyugat felől éjszaka tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen alakul ki eső, havas eső, csak északkeleten marad reggelig sok felhő, és ott néhol havazás, havas eső, ónos eső még lehet.
Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett a Palesztin Hatóság felügyelte ciszjordániai Betlehembe, Jézus szülőhelyére, hogy meghallgassa Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátorának éjféli miséjét.
A német rendőrség az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját és arab nyelvű iratokat foglalt le kedden Berlin délkeleti, Karlshorst nevű városrészében, ahol ismeretlenek megrongálták egy elővárosi vasút felsővezetékét és egy tartókötelet a hétvégén.
Északkeleten több lehet a felhő, akár havazhat is holnap. Megmarad az élénk, erős szél is. Szerdán sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de északkeleten több felhő lehet az égen, hajnalban kevés hó is eshet. Továbbra...
Az életének 93., uralkodásának 67. esztendejében járó királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez.
II. Erzsébet a brit alkotmányos monarchia szigorú protokollja alapján soha nem adhat hangot nyilvánosan személyes véleményének napi politikai kérdésekben, ennek megfelelően egyszer sem említette a brexitet.