Az idei volt a legmelegebb év Németországban a rendszeres mérések 19. századi kezdete óta - olvasható a német meteorológiai szolgálat (DWD) éves jelentésében pénteken.
Az elmúlt napok jelentős mozgásai után elmondhatjuk, hogy pénteken nyugodt mederben folyik a kereskedés Amerikában. A Dow Jones értéke több mint 0,2 százalékot, az S&P 500 értéke közel 0,2 százalékot, míg a Nasdaq értéke 0,4 százalékot...
Jó idők járnak a régiós államkötvényekre, a 10 éves papírok hozamai esnek (árfolyamuk emelkedik). Erősödtek az európai részvénypiacok, de így is gyenge évet zárnak, Amerika alig mozdul. A pesti börzén az OTP és a Telekom erősödött, a Richter gyengült. Elképesztő, de még mindig nincs 2019-es minimálbér.
Hamarosan indul az NHP fix, amely 1.000 milliárd forintos keretösszegből kínál fix kamatozású, kiszámítható forrást a hazai kis-és középvállalatoknak. A Budapest Bank a Növekedési Hitelprogram korábbi szakaszaiban kiemelkedő sikerrel segítette ügyfeleit a forráshoz jutásban. Ezúttal is jelentős érdeklődésre számít a bankcsoport, ezért már január 2-
A balliberális oldal és holdudvar kizárólagos felelőssége, hogy megjelent a fizikai fenyegetés és erőszak a parlamenti politika eszköztárában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Pesti Srácok hírportálnak.
A Kárpát-medence időjárását szombat estig a tőlünk nyugatra lévő anticiklon, illetve a kelet felé távolodó ciklon együttesen alakítja, így változó nedvességtartalmú, kissé hidegebb légtömegek áramlanak térségünkbe. ...
A Kárpát-medence időjárását szombat estig a tőlünk nyugatra lévő anticiklon, illetve a kelet felé távolodó ciklon együttesen alakítja, így változó nedvességtartalmú, kissé hidegebb légtömegek áramlanak térségünkbe. ...
Új élőhelyet kapott a világ legritkább madárfaja, a madagaszkári barátréce 21 példánya a szigetország északi részén egy tónál - írta a BBC hírportálja.
Szerelmi és egzisztenciális válságot, a gyermekkor emlékeinek és álmainak fontosságát boncolgatja Rossz versek című új filmjében Reisz Gábor, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotás rendezője.
A Fidesz nem asszisztál az ellenzék képmutató színjátékához, ezért a kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten újságíróknak nyilatkozva.
Pokolgépes merényletet követtek el egy turistákat szállító autóbusz ellen pénteken Kairóban a gízai piramisok közelében, értesülések szerint legalább két ember életét vesztette és többen megsebesültek - jelentette a Sky News Arabíja pánarab hírtelevízió.
Az akkumulátorok gyártásával foglalkozó dél-koreai beszállító, az SK Innovation bejelentette, hogy szeretné megtízszerezni gyártókapacitását 2022-re annak érdekében, hogy minél inkább profitálhasson az elektromos autók várható elterjedéséből....
Gyertyagyújtással tiltakozott a Demokratikus Koalíció és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete Nagy Imre egykori miniszterelnök szoborkompozíciójának elszállítása miatt pénteken a fővárosi Vértanúk terén.
Az idei volt a legmelegebb év Németországban a rendszeres mérések 19. századi kezdete óta - olvasható a német meteorológiai szolgálat (DWD) éves jelentésében pénteken. Az éves átlaghőmérséklet 10,4 Celsius-fok volt. Áprilistól...
Mennyire lehet életképes egy olyan üzlet, ahol a tejhez, joghurthoz az üveget, a mosogatószerhez a flakont, a liszthez vagy kurkumához a dobozt a kedves vásárlónak kell hoznia? Mennyire érett meg a hazai fogyasztói kultúra a zero-waste filozófiájához? Budapest egyetlen, egy háztartás szinte minden igényét ellátni képes csomagolásmentes boltjába lát
200 adag meleg étellel és fejenként két nagy szatyornyi ruhával várták a nélkülözőket Miskolcon a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának munkatársai. Az adományok jó részét a gyülekezet tagjai adták össze, abból sikerült az akcióhoz szükséges feltételeket előteremteni. Miskolcon egy éve indult a sorozat, aminek keretében az étel mellett ruhaneművel
A csuklónkon hordható okosórák a pulzustól kezdve a bőrhőmérsékletünkig sok mindent tudnak mérni, az Apple-é például már EKG-t is rajzol, néhány titkos kínai szerkentyű pedig valószínűleg már gondolatolvasásban és teleportálásban is jeles.
Gyertyagyújtással tiltakozott a Demokratikus Koalíció és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete Nagy Imre egykori miniszterelnök szoborkompozíciójának elszállítása miatt pénteken a fővárosi Vértanúk terén.
Jászai Gellért tőzsdén kívüli ügylet keretében Konzum-részvényeket értékesített 2018. december 19-én és 21-én - jelentette be a vállalat a Budapesti Értéktőzsde oldalán. A Konzum elnök-vezérigazgatója összesen 1 866 838 darab...