Több mint 100 pályamű érkezett az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával megvalósított környezetvédelmi reklámfilmpályázatra. A 13-19 éves fiataloknak egyperces filmekben kellett kortársaikat környezettudatos életmódra és a szelektív hulladékgyűjtésre ösztönözni. A „ZöldenJobb
Enyhén gyorsult a kínai feldolgozóipar növekedése novemberben, de az új exportmegrendelések állománya tovább csökkent, a gazdasági kilátások romlására utalva a hosszú hónapok óta tartó amerikai-kínai kereskedelmi háború közepette....
Több skandináv országban már a kávét is kártyával fizetik. Legfőképp Svédország jár élen a készpénzforgalom kivezetésében. Természetesen ennek a tervnek is vannak ellenzői...
Belpolitikai válságot okozott Franciaországban a sárga mellényesek immár harmadik hete tartó tiltakozása, az ellenzék egy része a parlament feloszlatását és új választások kiírását követeli.
Az október elején eltüntetett szaúdi újságíró egy Montrealban élő fiatal szaúdi aktivistával levelezgetett. A szaúdi titkosszolgálatok feltörték az aktivista telefonját, így tudhatták, hogy Hasogdzsi titokban ifjúsági mozgalmat szervezett.
Példátlan eset történt a szombati X-Faktorban, saját mentora is a fiatal japán Taka ellen szavazott, akit végül a nézők sem találtak elég jónak. Vele együtt Kovács Pali is távozott a tehetségkutatóból.
Jelentősen csökkent a burgonyával, cukorrépával, kukoricával, árpával és zabbal bevetett területek mértéke Hargita megyében - olvasható a Székelyhon.ro portál cikkében.
A Zsolnay kerámiák népszerűsége töretlen, sőt, a pécsi üzemben készült műtárgyak az utóbbi években újra az érdeklődés középpontjába kerültek. A legkedveltebb kerámiák a századforduló környékén készült, játékos vonalvezetésű...
A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázati felhívások kapcsán támogatói okirattal rendelkező kedvezményezettek által benyújtott időközi (vagyis nem utolsó/záró) kifizetési igénylések feldolgozása során számos esetben előfordul, hogy a hiánypótlást követően is marad a kifizetési igénylésben olyan hiányosság és/vagy hiba és/vagy ellentm
A Tesco dolgozóinak több mint a felét érintő vállalati döntés miatt a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány alkalmazott hagyhatja el a céget – értesült a Magyar Idők.
Jövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lesz a pénztári hozzájárulás, a dolgozók számára kedvezőbb az adózása, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg.
Már jövőre 150 milliárd forintot költ a kormány arra, hogy javuljon a vidéken élők életminősége, a vidék népességmegtartó ereje - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Bő tíz éve köszöntött be a világpiaci válság, ami harmadára dobta vissza a hazai autóeladásokat is. Bár évek óta csak hízott visszafelé a piac, novemberben újfent apadt.
A Népszava szerint még nem született döntés Nagy Imre Vértanúk terén található szobrának áthelyezéséről. A Magyar Idők Puzsér Róberttel készített interjút. A Pénzcentrum a nyugat-európai élet nehézségeiről közöl cikket. A tavalyi súlyos hiány ellenére idén már nyereséget vár a Mátrai Erőmű vezetése – írja a Világgazdaság. A karácsonyi bevásárlási s
Nem jött be az alkalmazottaknak a tervezett vállalati átszervezés: összeolvasztanák a munkaköröket, így az eddiginél több területen is rendelkezésre kellene állniuk. Az országszerte 16-17 ezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco áruházlánc...
Az orosz információs műveletek áldozatául eshet a hazai média sokszínűsége és kiegyensúlyozottsága, miközben Moszkva magyar segítséggel hatol be a Balkánra. Az új hazai jobboldali médiagólem vezetője korábban ügyvédje volt annak a KGB-s maffiafőnöknek, akiért az FBI külön egységet küldött Budapestre. Káncz Csaba jegyzete.
A világon összesen közel 60 millió ember golfozik, ehhez képest Magyarországon elég szerény számról beszélhetünk. Ennek egyik oka, hogy számos tévhit él az emberek fejében a sporttal kapcsolatban. Azt gondoljuk, ez egy drága sport, főként gazdag idős férfiak játszák és sokan megkérdőjelezik azt is, hogy sport-e egyáltalán. TOP 10-es összeállításunk
Javult a kockázatvállalási hajlandóság hétfő reggelre a devizapiacokon, így a forint is erősödni próbál, de más feltörekvő piaci devizák is jól teljesítenek. A helyzet vesztese egyelőre a dollár, mely jelentős eséssel indított...
A Marriott tulajdonában levő Starwood Hotels foglalási rendszeréhez 2014 óta férhettek hozzá a hekkerek. Az ellopott adatok nem bukkantak fel a feketepiacon, ez pedig kémkedésre utal.
Magyarországra is elér majd a Gazprom vezetésével épülő Török Áramlat gázvezeték második ága - döntött az orosz állami gázmonopólium november végén. A magyar kormányzati reményeket igazoló döntés értelmében a South Stream Lite néven is emlegetett vezeték útvonala a Fekete-tengert átszelve, Törökországon, Bulgárián és Szerbián át érne el Magyarorszá
Szorult helyzetbe került egy Pest megyei nyugdíjas házaspár. Lászlóéknak 2015-ben új ingatlanszomszédjuk lett, aki új kerítésével megnehezítette nekik a bejutást a saját otthonukba.