2018. július 1. vasárnap

júl. 1
13:39
Egészséghoroszkóp: Ilyen veszély leselkedik a különböző jegyekre (Blikk)
Ha fontos számodra, hogy jól teljesíts, sikereket érj el és megvalósíthasd vágyaidat, akkor az is fontos, hogy jó gazdája légy a testednek. Az egészséges táplálkozás és a megfelelő testmozgás nem csak a fizikai, hanem a lelki állapotodat is nagyban befolyásolja.
júl. 1
13:42
Bekapcsolva maradt a mikrofon, Orbán a tetovált tisztet tette szóvá (444.hu)
"De a többi rendben volt."
júl. 1
13:42
Mostantól egy évig Szlovákia vezeti a visegrádi négyeket (USAracing)
Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a tömörülés elnöki tisztségét hivatalosan Budapesten június 21-én vette át Orbán Viktor magyar kormányfőtől.
júl. 1
13:42
Századvég: Macron gyengülését mutatja az EU-csúcs (Könyves Magazin)
A Századvég Alapítvány kutatási igazgatója szerint a francia államfő folyamatosan álláspontja megváltoztatására kényszerül, partnerei meggyengültek, az EU-csúcson pedig a visegrádiak és Olaszország álláspontja érvényesült.
júl. 1
13:48
Melegszik majd az idő július első napjaiban (hirado.hu)
Többfelé 30 fok körül alakulnak a maximumok.
júl. 1
13:48
Aggasztó fordulat a kórházba került drogfüggő sztáranyuka állapotában (Ripost)
A héten vitték be a legközelebbi klinikára, miután ismét beszámíthatatlan állapotba került, és őrjöngeni kezdett.
júl. 1
13:48
Itt a vége, elbúcsúzott az argentinok sztárja a válogatottól (Ripost)
Már a torna előtt jelezte, hogy a vb után nem játszik többet a nemzeti csapatban.
júl. 1
13:54
LMP: Méltatlan a közigazgatásban dolgozók helyzete (hirado.hu)
A színvonalas tevékenységet meg kell fizetni és becsülni, ez azonban ma nincs így – jelentette ki Schmuck Erzsébet.
júl. 1
13:54
Melegszik majd az idő július első napjaiban (Háziállat)
Többfelé 30 fok körül alakulnak a maximumok.
júl. 1
13:54
11 ezer forintos nadrággal az adásban égett a sportkommentátor (BorsOnline)
Egész Anglia ad Mark Lawrenson véleményére, mert mesterien ért a focihoz.
júl. 1
14:00
Egy éve él szobájába zárva Attila, aki tavaly kiugrott a kilencedikről (Blikk)
Nyíregyháza - Több mint egy éve él a 9. emeleti panellakás szobájába zárva az a 25 éves fiatalember, aki tavaly májusban, öntudatlan állapotban a mélybe vetette magát az erkélyről.
júl. 1
14:00
Semjén Zsolt szerint természetes, hogy "a Magyarországon élő, állam- és nemzetalkotó nemzetek tagjai magyar állampolgárok lehetnek" (444.hu)
Ezért karolta fel az itt élő bolgárok ügyét.
júl. 1
14:00
A #MeToo kampány inspirálta Svédország új törvényét (Képmás)
Vasárnaptól nemi erőszaknak minősül az egyértelmű hozzájárulás nélküli szexuális érintkezés Svédországban.
júl. 1
14:03
Emberéleteket követelt Romániában az árvíz (Infostart)
Csaknem száz településen pusztít, utakat, felüljárót mosott el az áradat.
júl. 1
14:06
Ronaldót a visszavonulásról kérdezték, így felelt (Sport365)
A portugál klasszis a kiesés után kellemetlen kérdést kapott.
júl. 1
14:06
Macron gyengülését mutatja az EU-csúcs? (hirado.hu)
Folyamatosan álláspontja megváltoztatására kényszerül.
júl. 1
14:06
A horvátok és a spanyolok is esélyesként lépnek pályára (HírTV)
Fernando Hierro csapata az oroszokkal, Zlatko Dalicék a dánokkal játszanak a nyolcaddöntőben.
júl. 1
14:06
Újabb rejtélyes megbetegedések az USA kínai követségein (vg.hu)
Az Egyesült Államok 11 amerikait szállított el Kínából az úgynevezett "akusztikus támadások" miatt.
júl. 1
14:09
Csúnyán pofára esett az ál-ügynök - 18 év börtönt is kaphat (Privátbankár)
Csúnyán átejtett egy érmegyűjtőt egy férfi.
júl. 1
14:09
Ismeretlen eredetű drónokat lőttek le Szíriában (Gondola)
Ismeretlen eredetű drónokat lőttek le a szíriai Hmejmímben található orosz katonai repülőtér közelében - közölték vasárnap orosz internetes híroldalak a bázis parancsnokságára hivatkozva
júl. 1
14:12
Tényleg csak sárgát ér, ha egy földön fekvőbe csúszik bele az ember? (m4sport.hu)
Az argentinok durvaságaikkal is kitűntek ezen a világbajnokságon.
júl. 1
14:12
Ez volt Ronaldo utolsó vb-je? (HírTV)
Sokak szerint 33 évesen nem biztos, hogy bevállal még egy négyéves felkészülést.
júl. 1
14:12
Arisztokrata sportot szeretett meg Harry mellett Meghan (BorsOnline)
Amíg mi a labdarúgó vb eseményeivel vagyunk elfoglalva, addig a talán legarisztokratikusabb sportként elkönyvelt lovaspóló képviselői újabb derbit játszottak le szombaton Angliában. Harry és Vilmos herceg is lelkes játékos, Meghan hercegné pedig immár rutinosan, második alkalommal kisérte el újdonsült férjét a lovaspóló rangadóra. A f
júl. 1
14:14
A horvátok és a spanyolok is esélyesként lépnek pályára (HírTV)
Fernando Hierro csapata az oroszokkal, Zlatko Dalicék a dánokkal játszanak a nyolcaddöntőben.
júl. 1
14:15
Trump és a szaúdi király az olajpiacról egyeztetett (Menedzsment Fórum)
Az olajpiac stabilitásának fenntartásáról és a globális gazdaság növekedéséről folytatott telefonos megbeszélést szombaton Donald Trump amerikai elnök és Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király - jelentette az SPA szaúdi hírügynökség.
júl. 1
14:18
A vízhiány miatt tüntettek Iránban, a biztonsági erők a tömegbe lőttek (444.hu)
Az ország délnyugati részén voltak megmozdulások.
júl. 1
14:18
A mester, aki bemélyedt a múltba (autopro)
Petneki Áron Felczak-könyvek sorozat keretében megjelent kiadványa egyszerre szemet gyönyörködtető művészeti album és hiánypótló kultúrtörténeti munka.
júl. 1
14:18
Izraelbe látogat Orbán Viktor (HírTV)
Benjamin Netanjahu még a választási gratulációja mellett invitálta meg a magyar miniszterelnököt.
júl. 1
14:21
Ünnepel a kortárs opera (Infostart)
Kezdődik az Armel Opera Festival
júl. 1
14:24
A krónikus kismedencei fájdalom szindróma (WebBeteg)
A krónikus fájdalom mindig megnehezíti a beteg életét. A legtöbben tartós ideggyógyászati, mozgásszervi megbetegedés miatt kerülnek kapcsolatba hasonló panaszokkal, de bizonyos daganatos megbetegedések késői stádiumaiban is elfordulhat.
júl. 1
14:24
Végre! Melegszik az idő (Háziállat)
A következő napokban sok lesz a napsütés és melegszik is az idő, többfelé 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
júl. 1
14:24
Szeptemberben derül ki, indítanak-e Magyarországgal szemben eljárást (hirado.hu)
A LIBE bizottság elfogadta a Sargentini-jelentést.
júl. 1
14:24
Meghan Markle felismerhetetlen: átlagos szomszédlányként saruban és szalmakalapban szurkolt a lovaspólón! (Glamour)
Minden szabályt megszegett
júl. 1
14:30
Lassan visszatér a 30 fok, de a záporok még maradnak kicsit (Háziállat)
A következő napokban sok lesz a napsütés és melegszik is az idő, többfelé 30 fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. Hétfőn jellemzően napos idő várható, csapadék sehol sem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-12, a legmagasabb 21-25 fok között va
júl. 1
14:30
Ujhelyi István: A Fidesz az internet-cenzúra oldalára állt! (Könyves Magazin)
Százkilencvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat.
júl. 1
14:33
Visszaszoríthatja az adóelkerülést az új ellenőrzési rendszer (Menedzsment Fórum)
Jelentősen visszaszoríthatja az adóelkerülést, hogy vasárnaptól az étel- és italautomaták forgalmát, valamint a nagy értékű számlák adatait online módon ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a Pénzügyminisztérium.
júl. 1
14:33
Felfüggesztették több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását (Adózóna)
Felfüggesztette több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken.
júl. 1
14:35
Utazik a magyar, de miből? (Menedzsment Fórum)
A magyarok egyre többet költenek nyaralásra, a megtakarítási célok között évek óta az utazás az egyik legnépszerűbb, viszont az öngondoskodás egyre hátrébb szorul a sorban. Az OTP Bank tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek negyede (24%) külföldi vagy belföldi útra szeretett volna félretenni – derül ki az OTP Bank 2017-es Öngondoskodási Indexéne
júl. 1
14:36
A héten így teljesítettek a hazai részvények (ProfitLine)
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 36 127,71 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záróértékénél 731,09 ponttal, 2,07 százalékkal magasabban.
júl. 1
14:36
Oroszország-szerte tüntettek a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen (hirado.hu)
A nők 55 helyett 63, a férfiak 60 helyett 65 éves korukig dolgoznának.
júl. 1
14:36
Kiderült: ennyi pénzt kaszált Harsányi Levente a vb-n (Pénzcentrum)
Egymillió forintot nyert a vébére kötött fogadásaival Harsányi Levente. A műsorvezető elárulta, hogy csinálta. Egymillió forintot hozott eddig Harsányi Leventének a labdarúgó-világbajnokság - írja a Bors. Egyrészt kell...
júl. 1
14:36
Micsoda pillanat! Együtt bulizott a három sztármodell! (Glamour)
Kate Moss, Gigi Hadid és Emily Ratajkowski együtt!
júl. 1
14:38
Szerelmi csalódás van kilátásban, de fel a fejjel, valami nagyon jó jön júliusban - Júliusi horoszkóp (Glamour)
Mit tartogatnak neked a csillagok júliusra?
júl. 1
14:39
Szlovákia a kormánynál (Infostart)
Vasárnaptól egy éven át Szlovákia a visegrádi csoport soros elnöke. Pozsony Magyarországtól vett át és egy év múlva Csehországnak ad tovább az elnökséget.
júl. 1
14:39
Atlétika: világsztárok érkeznek hazánkba (Sport365)
Komoly eseményeknek ad otthont Magyarország.
júl. 1
14:39
Az Amazon elbánt a gyógyszertárakkal (vg.hu)
Jeff Bezos ezúttal a PillPack online gyógyszertár megvásárlásával lepte meg a piacot.
júl. 1
14:40
Koronázd meg a hétvégédet! Dobd fel a napodat egy finom málnás sütivel! (Glamour)
Kapd elő kedvenc kötényedet és indulhat is a délutáni sütés!
júl. 1
14:42
Maradona: Messi nélkül csak egy csapat vagyunk (ATV)
Diego Maradonát nem lepte meg, hogy Franciaország legyőzte (4–3-ra) Argentínát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.
júl. 1
14:42
A holokauszt szegedi áldozataira emlékeztek (HírTV)
Több mint 8000 magyar zsidó embert hurcoltak el koncentrációs táborokba a náci vészkorszakban a térségből.
júl. 1
14:45
Állampolgárságot kapott 32 magyarországi bolgár (Gondola)
A magyarországi bolgár nemzetiség 32 tagja tette le ünnepélyes keretek között a magyar állampolgársági esküt vasárnap a Magyarországi Bolgárok Egyesületének budapesti székházában

Keresés