2018. július 12. csütörtök

júl. 12
18:06
Kölcsönfolyósítás akár 1 óra alatt (ProfitLine)
A MikroCredit Zrt. Magyarországon és az egész régióban elsőként vezette be a videós azonosítás és az elektronikus aláírás együttes használatával történő digitális ügyintézést, mely teljes mértékben online kölcsönigénylést és szerződéskötést tesz lehetővé a fedezetlen személyi kölcsönök piacán, így alapjaiban megváltoztatva az ügyintézés eddig ismer
júl. 12
18:06
Angliába érkezett Trump, a királynővel is találkozik (ATV)
Kétnapos hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába érkezett csütörtökön az amerikai elnök.
júl. 12
18:06
Szomorú igazság: csak ennyi könyvet dugtak tavaly a magyarok orra alá (Pénzcentrum)
Nemrég jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal Magyarország, 2017. című kiadványa, mely 24. alkalommal mutatja be hazánk gazdasági, társadalmi helyzetét, valamint környezetének jellemzőit. Ezúttal azt mutatjuk be a tanulmányból, hogyan...
júl. 12
18:07
Szili: nem engedhetjük meg, hogy visszalépés történjen (Gondola)
A kárpátaljai magyarság számára jelenleg a közösségi jogok biztosításának a kérdése a legfontosabb, nem engedhetjük meg, hogy visszalépés történjen ezen a téren - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott csütörtökön Ungváron, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási Tudományos Intézete magiszteri hallgatóinak diplomaátadó ünnepségén
júl. 12
18:08
Mi történt? 30 ezret hagyott a szélvédőn a luxusverdás (Blikk)
Szélvédőre tűzte a bírságra szánt összeget annak a százmilliós Rolls-Royce-nak a tulajdonosa, aki szabálytalanul a bicikliútra parkolt a Balatonnál. Akcióját olvasó-riporterünk is megörökítette, akinek jár a 10 ezer forint.
júl. 12
18:09
Nagyon személyeskedő és durva parlamenti vita Csehországban (Infostart)
Éles, személyeskedő és 16 órán át tartó vitát követően késő éjjel bizalmat szavazott a cseh képviselőház Andrej Babiš kormányának.
júl. 12
18:10
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Hollósi Zoltán ellen (Blikk)
Kábítószer-kereskedelem és közokirat-hamisítás miatt köröz a rendőrség egy 36 éves férfit az EUROPOL-kampányban. Az illető ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki
júl. 12
18:12
Baltával fogadta a rendőröket a marcali férfi (ATV)
A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 61 éves marcali férfit, aki egy fejszével fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket.
júl. 12
18:12
Ördögi körbe kerülhet az emberiség a légkondicionálók miatt (NRGreport)
Az Európai Unió energiafogyasztásának fele a fűtéshez és hűtéshez köthető, de míg a fűtés gyakran kerül a figyelem középpontjába, addig a légkondicionálókról és ventilátorokról viszonylag kevés szó esik. Pedig a légkondicionálás iránti globális igény a következő harminc évben várhatóan megháromszorozódik a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése
júl. 12
18:18
Növelnék a cigaretta adóját, szigorítanák a bevándorlási különadót (Adózóna)
A többi között az adótörvény-, az infótörvény, a magánélet védelméről valamint a gyülekezési jogról szóló törvények, a választási törvény és a Bethlen Gábor Alapról szóló jogszabály módosításán is változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtöki ülésén.
júl. 12
18:18
Figyelmeztet az OTP: adathalászok célozzák ügyfeleit (Portfolio)
Az OTP Bank honlapján figyelmezteti ügyfeleit, hogy ismeretlenek a bank nevében e-mailben próbálnak ügyféladatokat kicsalni. Az OTP Bank soha nem kér ilyen adatokat e-mailben - figyelmeztet a bank. A csalók a hamis levélben arra kérik...
júl. 12
18:18
Amikor utoljára tagságot ígértek Grúziának, akkor háború lett belőle (444.hu)
A NATO-csúcson sok meredek dolgot mondtak, de a hivatalos dokumentumok egy terjeszkedő és az oroszok ellen kőkeményen fellépő szervezetet mutatnak.
júl. 12
18:18
Azt sírja vissza Orbán, amikor a budapesti kávéházi értelmiség forradalmasította a futballt (444.hu)
Valamikor valóban létezett Duna-menti focikultúra, de annak már száz éve. A jelenben nyoma sem jött össze az Orbán által emlegetett, újra vébédöntőt játszó új, nagy magyar válogatottnak.
júl. 12
18:21
Tizenegy évre ítélték a lúgos orvost (Gondola)
Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel
júl. 12
18:23
Kőkeményen kell képviselni a magyar emberek érdekeit (Gondola)
A Fidesz és a KDNP arra kéri a kormányt és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy "kőkeményen" képviselje a magyar emberek érdekeit az ENSZ migrációs csomagjáról szóló vitában pénteken New Yorkban - a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, a KDNP-frakció szóvivője nyilatkozott a közmédiának csütörtökön
júl. 12
18:24
Így néz ki egy ásatás Borsod megyében – fotók (Blikk)
Méra – A virtuális valóságban járhatjuk körbe a jövőben a mai régészeti lelőhelyek helyszíneit, legyen az egy középső-bronzkori vagy egy Krisztus utáni germán település. A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb projektjében az épülő, Miskolcot Kassával összekötő M30-as autópálya megelőző feltárásában vehetünk részt.
júl. 12
18:24
Őry Mariann: Európa házi feladata (Tiszta Jövő)
Ismét megadta a NATO-csúcs alaphangját Donald Trump, amikor beleszállt Németországba az Északi Áramlat 2 miatt.
júl. 12
18:27
Szokatlan volt ma a részvények mezőnye a pesti tőzsdén (Privátbankár)
Bár a befektetők továbbra is idegesek a kereskedelmi háború miatt, biztató jeleket találtak, így szépen magukhoz tértek a részvénypiacok. Pesten nem a szokásos papírok adták a forgalom nagyját, a BUX index azonban szépen emelkedett. A forint is erősebb lett, pedig a török líra még nagyobb gödörbe került.
júl. 12
18:27
Hatalmas tűz Győrben - hat város tűzoltóit riasztották (Infostart)
Mintegy négyszáz négyzetméteren ég a szemét, Győrben.
júl. 12
18:30
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Hollósi Zoltán ellen (ATV)
Kábítószer-kereskedelem és közokirat-hamisítás miatt köröz a rendőrség egy 36 éves férfit az EUROPOL-kampányban. Az illető ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
júl. 12
18:30
A magyar közösség elleni támadás a közigazgatási kódex elleni ellenzéki óvás (USAracing)
RMDSZ: az ellenzék demokratikus eszközök híján most is a „magyar kártyát” előrántva próbál politikai tőkét kovácsolni.
júl. 12
18:30
Döntenek az új költségvetésről – az ellenzék megszorongathatja a kormányt (Igényesférfi.hu)
A jövő heti szavazásokon az Országgyűlés többek között a hajléktalanokról is rendelkezik.
júl. 12
18:33
Budapesten találkoznak az európai kamarák (Menedzsment Fórum)
Fontos fenntartani a jó kapcsolatokat az Egyesült Királysággal.
júl. 12
18:33
Könnyű pénz áll a házhoz: a bérbeadók is örülhetnek a forintgyengülésnek (Privátbankár)
Különösen jól járhatnak a bérbeadók a forint gyengülésével, a szemfülesek milliókat is kereshetnek, ha pont jókor fektetnek be egy új ingatlanba. Különösen szépen kereshetnek azok, akik a belvárosban otthont kereső külföldieknek adják ki lakásukat euróért, a hazai piac azonban alig érzi az ingadozás áldásos hatásait. Az ingatlan áraknak ráadásul es
júl. 12
18:35
A legszegényebb kistérségek: Maradnak a nyomortelepek, hiába az elköltött milliárdok (Menedzsment Fórum)
Sosem látott mértékben költjük az uniós pénzeket a szegénytelepek megsegítésére, de vajon van-e értelme? Ezt a kérdést tette fel az abcug.hu minapi cikke, amelyből kiderül, hogy az elköltött mintegy 8 milliárd forint ellenére a problémák nem oldódtak meg. A következő három évben ennek ellenére 30 milliárd forintot költenek telepes pályázatokra. Eze
júl. 12
18:36
Úgy fest, Selena Gomez is túllépett Justinon - Ezzel a pasival randizik most (Joy)
Nagyon úgy tűnik, hogy Selena Gomezre rátalált a szerelem, és nem is kellett messzire mennie ahhoz, hogy megismerkedjen a jóképű pasival, akivel randizik.
júl. 12
18:48
Feljelentették, mert ételt adott a szegényeknek: házkutatást tartottak a csépai papnál (Blikk)
Szinte hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet: Jász-Nagykun megyei kormányhivatal a rendőrséggel együtt házkutatást tartott a csépai Jézus Szíve Római Katolikus plébánián, ahol romlott élelmiszert kerestek. Antal András plébános ugyanis rendszeresen ételt oszt a rászorulóknak, ám egy híve feljelentette, mondván, lejárt termékekkel jótékonykodik.
júl. 12
18:48
Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt? (WebBeteg)
Az a fajta állandósult krákogás, torokköszörülés, ami nem jár más panasszal, és ami mögött fül-orr-gégészeti vizsgálat során nem lehet kifejezett szervi eltérést találni a torokban, elég komoly kihívást jelenthet a kezelőorvos számára.
júl. 12
18:48
Megalázták a gyönyörű modellt szülés utáni fotói miatt - Így reagált (Femcafe)
Keményen visszavágott a gyűlölködőknek.
júl. 12
18:54
Leekens: Én voltam a megfelelő ember a megfelelő helyen, de nem a megfelelő időben (444.hu)
A belga edző azt mondja, leváltása olyan szomorúságot okozott neki, mint még soha semmi.
júl. 12
19:00
Ápolási díj: az EMMI kibővíti a párbeszédet (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) folytatni kívánja és kibővíti a párbeszédet az ápolási díjról, amelynek emelését tervezi.
júl. 12
19:00
Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház beruházása (autopro)
A várhatóan 2021-re, de legkésőbb 2022-re elkészülő színház egyik fontos helyszíne lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozatnak.
júl. 12
19:06
Lesérült a fiatal magyar focista (Blikk)
Lovaglóizom-sérülés miatt nem vehet rész csapata felkészülési mérkőzésén a 23 éves magyar labdarúgó, Nagy Ádám.
júl. 12
19:06
Pozitív hangulat a hazai tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 422,80 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 35 485,87 ponton zárt csütörtökön.
júl. 12
19:06
540 millióról évi 1,46 milliárdra nőhet a Fidesz pártalapítványának éves támogatása (444.hu)
A többi pártalapítvány költségvetési támogatása is megnőhet egy benyújtott módosító nyomán.
júl. 12
19:06
Újabb fesztivál tett nagy lépést: ez ne keresd idén az EFOTT-on (Pénzcentrum)
A csütörtökön induló EFOTT fesztivál fizetőeszköze az EFOTT Prepaid Karkötő lesz. Az egyérintéses kártyákhoz hasonlóan működő kiegészítővel nem csak a fesztivál területén, de azon kívül is fizethetnek majd a látogatók. "Ma...
júl. 12
19:06
Weisz Fanni ruha nélküli képet posztolt nyaralásáról (Joy)
Csak egy kis hab takarja el Weisz Fanni testét azon a fotón, amelyet az Instagramon osztott meg, és tuti, hogy jó pár pasit örvendeztetett meg a fotóval.
júl. 12
19:06
11 évre ítélték a lúgos orvost (Könyves Magazin)
A Kúria kijelentette, örökre eltilt bárkit orvosi hivatásától, aki azzal aljas módon visszaél.
júl. 12
19:09
Párbeszéd a gazdaságról: már mindenki a válság időpontját keresi (Infostart)
Újabb kihívások várnak a világ-, az európai és a magyar gazdaságra a következő években, mert a növekedési ciklus végén járunk - állították az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című elemző műsorának vendégei: Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék professzora és Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke.
júl. 12
19:12
4 hónaig kellett rá várnia: Emily Ratajkowski megmutatta jegygyűrűjét (Femcafe)
Most láthatjuk először a méretes követ.
júl. 12
19:18
Nem bírtak világklasszissal (Infostart)
A 23-szoros Grand Slam-győztes lesz Angelique Kerber ellenfele a wimbledoni teniszbajnokság női döntőjében.
júl. 12
19:18
Tiltott olajexporttal vádolja Trump Oroszországot és Kínát? (Portfolio)
Az Egyesült Államok állítólag arra kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy rója meg Kínát és Oroszországot, amiért azok továbbra is finomított olajtermékeket szállítanak Észak-Koreának. A The Wall Street Journal értesülése...
júl. 12
19:18
Beszólt a járdára parkoló sofőrnek egy férfi, aki úgy meglökte, hogy belehalt (ATV)
Halálos végű szóváltásba keveredett két férfi Budapesten. A police.hu szerint a 64 éves elkövető a kocsijával úgy parkolt a járdára, hogy a nyitott ajtó miatt egy idős házaspár nem tudott elmenni mellette.
júl. 12
19:18
Nem csak a friss minisek örülhetnek az új lámpának (Autónavigátor)
Kétség kívül az új hátsó fényszóróról szól a Mini Cooper frissítése, ám akik lemaradtak róla, azoknak sem kell aggódni, a frissítés előtti autókhoz is elérhető.
júl. 12
19:18
A Költségvetési bizottság elfogadta a jövő évi büdzsé összegző módosító javaslatát (AQUA)
A kormány úgy állította össze az eredeti javaslatot, hogy a kabinet 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett.
júl. 12
19:21
Semmisek a svájcifrankalapú jelzáloghitelek Horvátországban (Adózóna)
Semmissé nyilvánította a svájcifrankalapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – írta a Vecernji List című horvát napilap csütörtökön.
júl. 12
19:30
Tragédia: meghalt a magyar írónő, akinek grúz béranya szült gyereket (Blikk)
Meghalt az az írónő, akinek két kisbabáját egy évvel ezelőtt két grúz béranya szülte meg.
júl. 12
19:30
Ég és föld között kalandozik a féllábú exkommandós (Blikk)
A Felhőkarcoló igazi nyári szupermozi, tökéletes kikapcsolódás. Egyik katasztrófahelyzet és látványos akció követi a másikat, ugyanakkor tele van érzelmekkel: a családi kötelékről szól és arról, hogy a szeretteiért Dwayne Johnson képes bármilyen áldozatot meghozni. Napjaink egyik legnagyobb akciósztárja ezúttal féllábú átlagembert alakít, akinek tú
júl. 12
19:36
Minden doppingteszt negatív (Infostart)
Megkezdődött a visszaszámlálás, már csak a szombati angol-belga bronzmérkőzés és a vasárnapi francia-horvát döntő van hátra.
júl. 12
19:36
Gyász: elhunyt Török Monika (ATV)
Török Monikát családtagjai, rokonai, kollégái és barátai gyászolják.

Keresés