Manapság már más problémákat kell megoldani egy családnak, mint egy generációval korábban - mondta az InfoRádiónak a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Kardosné Gyurkó Katalin szerint ezekben szeretne segíteni a vasárnapig tartó 9. Családkongresszus Veszprémben.
Radikális leépítések helyett humánus létszámcsökkentés jöhet a közszférában – legalábbis erről beszélt Gulyás Gergely (36) Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint azt korábban mi is megírtuk, az egyik munkaadói szövetség szerint 100 ezres elbocsátásokra lenne szükség az állami szektorban ahhoz, hogy enyhíteni lehessen a versenyszféra munkaerőhiá
– Majdnem győzelemmel kezdett az Európa-liga selejtezőjében a Ferencváros focicsapata. Az FTC az 1. forduló első meccsén 1-1-et játszott a vendég Maccabi Tel-Avivval, amely a 91. percben egyenlített.
New Orleans – Valószínűleg az egyik legbizarrabb megemlékezést az a család rendezte meg, akik elhunyt fiúkat úgy öltöztették fel, mintha még most is élne.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által bejelentett termelésnövelés gyakorlatilag a határig feszítheti az olajtermelési tartalékkapacitást - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében. Az OPEC, Oroszország...
Harminchét embert ítéltek szervkereskedelemért háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetésekre csütörtökön Egyiptomban - jelentette a Reuters brit hírügynökség.
Sokan tapasztalhatták csütörtökön este Magyarországon, hogy nem tudtak fizetni, illetve nem tudtak pénzt felvenni a bankkártyájukkal - számolt be az Index.hu. A Mastercard este tíz óra előtt közölte, sikerült elhárítani a hibát. A...
Pozitív a Paks II. projekt szempontjából, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez.
Az Egyesült Királyságban tartózkodó Donald Trump amerikai elnök csütörtök este Twitter-bejegyzésben bejelentette, hogy levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől, és üdvözölte az "előrehaladást" Phenjannal
Megérkezett Franciaországba 78 menekült a Spanyolországban kikötött Aquarius mentőhajóról Megérkezett csütörtökön Franciaországba 78 menedékkérő a Spanyolországban kikötött Aquarius mentőhajó utasai közül - jelentette be a francia belügyminisztérium
Több német médiavállalat és egy vegyifegyver-kutatással foglalkozó szervezet vált újabb kibertámadás célpontjaivá Németországban - jelentette csütörtökön az ARD német közszolgálati médiaszolgáltató.
Sokan azt tapasztalták csütörtökön este Magyarországon, hogy nem tudtak fizetni, illetve nem tudtak pénzt felvenni a bankkártyájukkal - számolt be az Index.hu. A Mastercard este tíz óra előtt közölte, sikerült elhárítani a hibát. ...
Egyetértettek az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi miniszterei csütörtöki innsbrucki találkozójukon abban, hogy csökkenteni kell az illegális bevándorlók Európába érkezését, ennek módjával kapcsolatban azonban nem jutottak előbbre
A Mastercard kártyatársaság az este folyamán értesítette a magyar bankokat, hogy általános rendszerhiba miatt nem működtek bizonyos betéti és hitelkártyák. Bár a hibát azóta már sikerült elhárítania a társaságnak, sokan tapasztalhatták...
Körülbelül ezer azonosítatlan holttest van jelenleg Ukrajnában halottasházakban vagy már eltemetve – mondta el csütörtökön az ukrán parlament plenáris ülésén Hrihorij Nemirja, a törvényhozás emberi jogi bizottságának elnöke annak a törvénynek a vitájában, amely az eltűnt személyek jogi helyzetét hivatott rendezni
Börtönbüntetésre ítélte egy nigériai különleges bíróság a Boko Haram helyi dzsihadista szervezet 113 tagját terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményekért – közölte csütörtökön a helyi sajtó
Vádat emeltek egy nő ellen, aki 248 embert csapott be és csaknem hetvenmillió forintot csalt ki tőlük kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikaiak nem fognak kilépni a NATO-ból, a többi között azért sem, mert az észak-atlanti szövetség rendkívül fontos az Egyesült Államoknak, érdekük, hogy létezzen és erős legyen - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön
Aszódi Attila, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Paks 2 projekt szempontjából pozitív, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez....
A jövő évi költségvetés garantálja a magyar agrárium erősödését, biztonságos növekedését és újabb áfacsökkentéssel segíti a családokat - mondta az agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten
Fellebbezésre készülnek Carles Puigdemont jogi képviselői a volt katalán elnök kiadatása ellen, amelyet a schleswig-holsteini felsőbíróság hagyott jóvá - derült ki Gonzalo Boye ügyvéd csütörtöki Twitter-bejegyzéséből
Meggyőző erősödéssel fejezték be a főbb tengerentúli tőzsdeindexek a csütörtöki kereskedési napot. A kiemelkedően teljesítő technológiai szektor új csúcsra repítette a Nasdaqot, a Facebook új rekord árfolyamot ért el. A piaci...
Visszatérhettek szüleikhez azok az öt éven aluli gyermekek, akiket az illegális határátlépéskor elválasztottak családjuktól - jelentette be csütörtökön közös közleményben az amerikai igazságügyi és a belbiztonsági minisztérium, valamint az emberi erőforrások tárcája
Napsütéses idő várható a hétvégén, csak néhol lehet zápor. Emellett többfelé 30 fokos meleg lesz, de élénk, helyenként erős lesz a szél - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A jövő évi költségvetés garantálja a magyar agrárium erősödését, biztonságos növekedését és újabb áfacsökkentéssel segíti a családokat - mondta az agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten
Zárva lesz a párizsi Eiffel-torony vasárnap biztonsági okokból, miután az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjének szurkolói zónáját a torony előtti Mars-mezőn hozzák létre, ahova mintegy 90 ezer embert várnak
A Videoton, a Honvéd, az Újpest és az FTC után a DAC 1904 sem tudott győzni az európai kuparajton, miután 1-1-es döntetlent játszott a Dinamo Tbiliszi együttesével.
Pozitív a Paks II. projekt szempontjából, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez - mondta Aszódi Attila, a Miniszterelnökség államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában