A KSH legfrissebb statisztikái szerint bizony rengeteg élelmiszer drágult akár több mint 10 százalékkal is az utóbbi egy év során. Ennek apropóján megnéztük, hogy a 28. héten, a drágulással leginkább érintett termékek közül mely...
Az Amazon központjában tett látogatást Varga Mihály, ahol Susan Pointer és Dave Bozeman alelnökökkel tárgyalt. A vezetőknek beszélt arról, hogy dinamikusan bővül a magyar kiskereskedelem és az online kiskereskedelem fejlesztésében még...
A Fidesz-KDNP stabilan őrzi vezető szerepét a pártok támogatottsági rangsorában, az ellenzéki pártok gyengültek, a bizonytalanok aránya ezzel párhuzamosan nőtt - közölte júliusi közvélemény-kutatása alapján a Századvég Alapítvány pénteken.
Legalább 28 civil vesztette életét egy légicsapásban, amelyet Szíria keleti részén hajtottak végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik utolsó bázisa ellen - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet pénteken.
A balliberális oldal helyzetéről, életben maradási esélyeiről vitatkoztak az ECHO TV Angard című műsorának vendégei, miután múlt vasárnap két időközi önkormányzati választáson is csúfos vereséget szenvedett és maradt alul az ellenzék által támogatott jelölt a Fidesz indulójával szemben
Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató az MTI-vel azt közölte pénteken, hogy a tulajdonában lévő Promid Invest Zrt. a Bankonzult Finance Zrt-ben meglévő 32,7 százalékos...
Árfolyam-változás, infláció és kamatszínvonal – csak úgy röpködnek a közgazdasági kifejezések mostanában. Változik a gazdasági környezet, újra kell ismerkedni fogalmakkal, amelyek szinte kivesztek a szótárunkból. Vajon milyen hatása lesz ezek változásának a lakáspiacra?
Az MNB 7,5 millió forint bírsággal sújtotta a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.-t a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabály megsértéséért. A bank a hitelkártyákhoz kapcsolódó ügyfélmegtartó és használatösztönző programjában ígért kedvezményeket nem vagy késedelmesen írta jóvá, illetve megtévesztő módon olyan ügyfeleket is megkeresett ajánlatával – s bíztatta a…
Gyengült az ellenzéki pártok támogatottsága, növekedett a bizonytalanok aránya és erősödtek a kormánypártok – derül ki a Századvég közvélemény-kutatásából.
A vasárnapi, moszkvai francia-horvát döntő előtt Philipp Lahm, a 2014-ben győztes német válogatott kapitánya négy év után szimbolikusan visszaadja a labdarúgó-világbajnoknak járó trófeát.
Hamarabb zárnak a boltok vasárnap az oroszországi labdarúgó-világbajnokság miatt, hiszen a bolti dolgozók is szeretnék megnézni a mérkőzést, amelyet a horvát csapat Franciaország ellen vív majd.
Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kapnának többet a parlamenti képviselők egy most benyújtott törvényjavaslat értelmében - írja az Index. Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők - írja...
Kitoloncolták Németországból Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjének egyik egykori testőrét - jelentette pénteken a Bild című német tömeglap
Július közepétől juthatnak kedvező feltételekkel forráshoz társadalmi szervezetek az osztrák Erste Bank az Európai Unió által támogatott programjában.
Hegyi Gyula, az MSZP szerint alelnöke szerint a kormánynak vissza kellene perelnie a gyógyszergyártóktól azt a pénzt, amit rákkeltő vérnyomáscsökkentőkre tb-támogatásként kifizetett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családdal egyetértésben saját halottjának nyilvánítja az Inárcson július 11-én munkavégzés közben meggyilkolt Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársát- közölte a minisztérium.
Csak egy órát tervezett a barlangban tölteni a fociedző és 12 tagú, tizenévesekből álló csapata a Tham Luang-barlangban, mielőtt a nagy esőtől hirtelen megemelkedő vízszint több mint két hétre foglyul ejtette őket - mesélte az egyik kisfiú édesapja.
300 millió dolláros tiszta energia alapot indít az Apple Kínában, hogy a helyi beszállítóit befektetésre ösztönözve, közel 1 millió háztartást láthassanak el megújuló energiával az országban. A kínai kormányzat célul tűzte...
Csöndesen ültek, nem csináltak semmit, mert sötét volt, és amikor éhesek voltak, az edző zseblámpával a mennyezet cseppköveire világított – mesélte el az egyik fiú apja.