„Meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát, mert sajnos Oroszország agresszív politikája nem ért véget. Ez az agresszió nem csökkent semmilyen értelemben: Trump elnök bizonyára ugyanerre a következtetésre jutott” – mondta Morawiecki keddi sajtótájékoztatóján.
A magyar női vízilabda-válogatott fölényes, 23-6-os győzelmet aratott a szerb csapat felett a barcelonai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.
Az emberi szervezet egészséges működéséhez elengedhetetlenek az esszenciális aminosavak. Ha egy esszenciális aminosavból hiány mutatkozik, ehhez igazodik az összes többi aminosav beépülésének mértéke is. Amennyiben ezekből nem kapunk eleget, hiánybetegség alakulhat ki.
Ugye emlékeznek még Irmus nénire, akiről a Bors is írt nemrégiben? Nos, friss hír: az Év Konyhás Nénije annyira éhes a gyerekek szeretetére, hogy elhatározta, még jó néhány évet dolgozni szeretne körükben, bár már elérte a nyugdíjkorhatárt. Az előzmény: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) azt kérte a tanulóktól, k
Megjelent a BKK közbeszerzési felhívása a Széna tér felújítására, a kiírás a kozbeszerzes.hu-n olvasható. A tervet már közel két hónapja elfogadta a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint 2019 júliusában kezdődhet a 2,5 milliárd forintosra...
Összességében 18 százalékkal növekedett az EU-s háztartások reáljövedelme a 2000 és 2016 közötti másfél évtizedben. Uniós szinten a jövedelmek emelkedése igen kiegyensúlyozottan alakult, ugyanakkor az egyes országok - többek között...
A Roszatom tervei szerint 2019 október vége előtt kezdődhet a Paksi Atomerőmű új blokkjainak építkezése - számolt be a Reuters az Itar-Tass információjára hivatkozva.
Ismét elérhetőek a kedd délután technikai okokból elérhetetlenné vált OTP netbank, mobilbank, online bróker felület, és az online fizetési szolgáltatások is. Az OTP ügyfelek számára kedd délután vált elérhetetlenné a netbank...
Hazaárulással is megvádolták Donald Trump amerikai elnököt, mert elfogadta Vlagyimir Putyin orosz államfő érvelését, hogy Moszkva nem avatkozott be az amerikai választásokba.
Kedden megszavazták a képviselők azt a kormánypárti javaslatot, amely fizetésemelésükről szólt. Pártszinten csupán a DK szavazot nemmel, kevés kivétellel, még az ellenzék nagyrésze is a magasabb bér mellett adta le a voksát. A szavazást követően Gyurcsány Ferenc keményen nekiment az ellenzéki képviselőknek, akiket inkább nyaralni küldött munka hely
Rekordszámú, csaknem 6 millió turista érkezett az év eleje óta légi úton a dél-törökországi Antalya tartományba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írta kedden a Milat török napilap. Antalya kulturális és idegenforgalmi...
A legtöbb ember, ha meglát egy aranyos kutyát ösztönösen a buksijához nyúl, hogy megsimogassa, ám a kutyaoktatók szerint ez a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Az állatokból valójában ez a fajta közeledés stresszt vált ki – mondta Sarah Bartlett kutyakiképző, aki egy oktatóvideóban magyarázza el, mi a helyes magatartás az ember legjobb barátjával
Az európai őshonos nemzeti kisebbségek/etnikai csoportok olyan kisebbségek, amelyek határváltozások és más történelmi események következtében jöttek létre.
Jövőre kiemelt összeggel folytatódnak a gazdaságfejlesztési programok a külhoni magyar régiókban – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Jövőre kiemelt összeggel folytatódnak a gazdaságfejlesztési programok a külhoni magyar régiókban – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A migránsok olyan valódi, menedékstátuszt igazoló iratokat mutattak fel, amelyeket olyan menekültek részére állítottak ki, akik már Közép-Európában élnek.
Az állami adó- és vámhatóság a honlapján a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik vagy amelyek tekintetében végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat…
Miközben Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke arról kívánni meggyőzni a világ országait, hogy egyáltalán ne vásároljanak Iráni olajat, Oroszország a jelek szerint nemhogy nem kívánja teljesíteni a kérést, de órási összeget fektetne a helyi olajiparba, valamint jelezte, tanulmányozza egy olyan kétoldalú megállapodás lehetőségét is, amelynek kere
Amerikai tudósok 12 újabb holdat fedeztek fel a Jupiter körül, ezzel a Naprendszer legnagyobb bolygója holdjainak a száma 79-re emelkedett - jelentette be Scott Sheppard, a Carnegie Tudományos Intézet kutatója.
Gyorsabb lehet a hibaelhárítás az E.On-nál az új, kisfeszültségű hálózatot felügyelő rendszerrel, ami a teljes szolgáltatási területen 2,5 millió ügyfelet érint - közölte a cég az MTI-vel kedden.
Hirtelen megugrott a Spanyolországba igyekvő migránsok száma. Az év eleje óta 18 016 illegális bevándorló érkezett, s ezzel Spanyolország megelőzte Görögországot, illetve Olaszországot is.
Ma minden felelősség a jobboldali gondolkodókra hárul. Nem valamely pártnak kell víziót adniuk, hanem egész társadalmaknak. A konzervatív tábornak ehhez meg kell szabadulnia a gyarmati mentalitásától.
A Fidesz szerint a Soros-hálózat célja, hogy Magyarországot térdre kényszerítse, kormányát elmozdítsa a helyéről, ezért határozott fellépésre van szükség ellene.