2018. július 19. csütörtök

júl. 19
15:18
A halott apjával fotózkodott a modell az Instagramra, a követői szétszedték (Blikk)
Szerbia - Hatalmas visszatetszést váltott ki az a fotó, amit egy modell osztott meg magáról, miközben a háttérben ott feküdt a halott édesapja.
júl. 19
15:18
Ez komoly? A nemzeti parkokban ugyanolyan szennyezett a levegő, mint a nagyvárosokban (ATV)
Az Egyesült Államok nemzeti parkjaiban ugyanolyan magas a levegő ózonszennyezettsége, mint az ország több nagyvárosában - derült ki a Science Advances című folyóiratban megjelent új tanulmányból.
júl. 19
15:18
A posta szerint teljesen rendben van, hogy dolgozója fenyegető üzeneteket hagyott a leveleken (BorsOnline)
Egy ausztrál postás fenyegető üzeneteket hagyott helyi ügyfele levelein, miszerint ha nem csinál neki ösvényt, ahol biciklijével könnyedén és kényelmesen a postaládájához férhet, nem kézbesíti többet a leveleit. Johnson Ongot először szóban figyelmeztette a postás, kinek neve nem ismert, de mivel nem történt változás az ügyben, a kikézbesítendő
júl. 19
15:21
Kész költözni a Politikatörténeti Intézet, de megfelelő épületet kér cserébe (Infostart)
Az intézet ügyvezető igazgatója, Földes György szerint a kormány hat éve mindent megtett azért, hogy őket ellehetetlenítse és az épületből kiköltöztesse.
júl. 19
15:21
Rétvári szerint Brüsszel inkább a migrációt támogatja,mint a rászorultakat (hirado.hu)
Eddig országosan 250 ezer csomagot adtak át, ami 2500 tonna élelmiszert jelent.
júl. 19
15:21
Rekordra hajt – itt a Renault Mégane R.S. Trophy (Auto Pult)
A Renault Mégane R.S. még tavaly szeptemberben mutatkozott be, noha a részletes adataira csak idén év elején derült fény. Az alapból 280 lóerős sportkompaktról már akkor tudni lehetett, hogy érkezik egy még izmosabb változat – ahogyan az elődök esetében is kétféle kivitel létezett –, és a franciák nem is várattak túl sokáig minket – íme, a Mégane R.S. Trophy.
júl. 19
15:24
Mit vedel a magyar nemzet? (Portfolio)
Magyarország kapcsán sokan először a kiváló borokra és pálinkákra gondolnak, amikor a nemzeti italok kerülnek szóba. Az ugyanakkor, hogy mit iszunk, már úgy tűnik, más kérdés: a számok szerint egyértelműen sörös nemzet vagyunk. A...
júl. 19
15:24
Rémálom lett a nyaralás: lőttek a hancúrozásnak, mert elkövettem ezeket a hibákat! (x) (Glamour)
A nyár önfeledt pillanatait könnyen válthatják gyötrelmes órák, napok…
júl. 19
15:24
Pofátlanság: Meghekkelték a Nemzet Szépe szavazását (Biztosító Magazin)
Le kellett állítani, majd újra kellett indítani a Nemzet Szépe internetes közönségszavazását, miután ismeretlenek meghekkelték a nemzetszepe.hu weboldalát.
júl. 19
15:27
Rendkívüli hasonlóság: ő lenne Diana tökéletes gyermekkori mása? (Ripost)
A rajongók elhűltek, amikor meglátták egymás mellett Charlotte hercegnő és Diana fotóját.
júl. 19
15:27
Most kaptuk: Hatalmas robbanás a belvárosban, több épületet evakuáltak (Ripost)
Egy teljes útszakaszt lezártak és több épületből evakuálták az embereket New York belvárosában.
júl. 19
15:30
Ledöbbentek a vendégek, amikor kiderült, mit ettek a lagziban (ATV)
Ételmaradékokból dobták össze a menüt.
júl. 19
15:30
Oroszország görög diplomatákat utasít ki (hirado.hu)
Athén előzőleg több orosz diplomatát kiutasított, illetve nem engedett be az országba.
júl. 19
15:30
Nem tud kormányt alakítani Orbán szlovén szövetségese (444.hu)
Janez Janša nem tud mit kezdeni a választási győzelemmel.
júl. 19
15:30
Minetgy 3 órát késett egy Wizz Air-gép (vg.hu)
A Wizz Air szerint a megállásra azért volt szükség, mert pótalkatrészeket vett fel a gép egy helyi hangárból.
júl. 19
15:30
Az MTA mellett a zöld beruházási rendszert is bekebelezte Palkovics (NRGreport)
Elfogadta a parlamenti fideszes többség a költségvetést megalapozó törvényt, amellyel elvonták az MTA támogatásának jelentős részét. A pénz átkerül a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai minisztériumhoz. Szintén az ITM felügyeli majd a CO2 kvótakereskedelmet, és a szakképzést is.
júl. 19
15:32
Már nem körözik Puigdemontot (vg.hu)
Megszűnt a volt katalán elnök elleni európai elfogatóparancs, miután a spanyol legfelsőbb bíróság visszavonta azt.
júl. 19
15:32
Magyarország a jövőben 95 százalékban szén-dioxidmentes energiát használ (NRGreport)
Magyarország a jövőben 95 százalékban szén-dioxidmentes energiát használ majd - tájékoztatta PalkovicsLászló innovációs és technológiai miniszter az MTI-t, miután szerdán beszámolót tartott az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló tanácskozásán.
júl. 19
15:36
Märcz Tamás bízik a javulásban: „Nem szabad összetörni” (Blikk)
12-5-ös vereséget szenvedett férfivízilabda-válogatottunk a barcelonai Európa-bajnokságon az olaszok ellen.
júl. 19
15:36
Meg sem vártam a bizonyítványosztást, repültem Amerikába (Kreatív Online)
Raktárra gyártanak hullákat, ha esetleg a Trónok harcának épp arra lenne szüksége. Részlet a Pohárnok Ivánnal készült címlapinterjúnkból.
júl. 19
15:36
A Grasshopperstől érkezett válogatott csatár a Lokihoz (m4sport.hu)
Egy évre kölcsönveszi a debreceni klub.
júl. 19
15:36
Musical készül a kedvenc tinifilmünkből (Glamour)
Sosem gondoltuk volna, hogy ezt is színpadra lehet vinni
júl. 19
15:38
Két válogatott is kijött volna a Franciaországban született vb-játékosokból (m4sport.hu)
A vb-n szerepelt 736 labdarúgó közül 52-en születettek Franciaországban.
júl. 19
15:38
Szakítanod kell, vagy sem? Ebből a rövid tesztből kiderül (Glamour)
Ezek a problémák nem feltétlenül azt jelentik, hogy vége
júl. 19
15:39
Nagy változás a leggazdagabbaknál (Infostart)
Lassult a privátvagyon külföldre áramlása, a 3 milliárd forintnál gazdagabbak száma öt éven belül a felével emelkedhet Magyarországon a szakértők várakozása szerint.
júl. 19
15:39
Másodfokú viharjelzés a Balatonnál – Mit kell figyelni egyáltalán, és mit jelentenek a fények? – Mutatjuk (Blikk)
Az idei nyár jól mutatja, mennyire hirtelen képes megváltozni az időjárás, és hogy ennek milyen kellemetlen és veszélyes hatásai lehetnek. Különösen igaz ez akkor, amikor szabadidőnket valamelyik víz partján töltjük. A katasztrófavédelem a hazai tavak partjain, illetve a vizeken tartózkodók biztonsága érdekében viharjelző rendszert működtet, és azt
júl. 19
15:39
A Jobbik elfogadhatatlannak tartja a brüsszeli döntést (hirado.hu)
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a Stop Soros törvénycsomag miatt.
júl. 19
15:39
Sportzakó – bemutatkozott a Hyundai i30 N Line (Auto Pult)
Ahogyan szinte minden gyártó, amelyiknek van sportrészlege – vagy valami hasonló –, úgy a Hyundai sem hagyhatta ki azt a ziccert, hogy bevezesse az N Line névre keresztelt sportcsomagot, amit az átlagosabb hajtásláncok mellé megrendelve dinamikusabb megjelenést és menettulajdonságokat kaphatnak a vásárlók.
júl. 19
15:40
Elindulhat az NB I-ben a Tehetséges Fiatalok csapata (m4sport.hu)
A férfi kosárélvonal újonca már be is nevezett a bajnokságra.
júl. 19
15:40
Jön az újabb fényűző királyi esküvő: íme minden, amit tudni kell róla (Glamour)
György herceg és Sarolta hercegnő is nagy szerepet kap
júl. 19
15:42
Változékony, szeles idő, záporokkal (Háziállat)
Csütörtökön többfelé lehetnek záporok, zivatarok, néhol akár felhőszakadás is előfordulhat.
júl. 19
15:42
Vidékről csábítanának szakmunkásokat a kkv-k (AQUA)
Az építőiparban csak 2018-ban 150-200 milliárd forint különbség rajzolódott ki a beruházói kereslet és a kivitelezői kapacitás között.
júl. 19
15:42
Százezernél is több vendéget várnak a Campus Fesztiválra (HírTV)
19 programhelyszínnel és 250 fellépővel várja a bulizni vágyókat a debreceni fesztivál.
júl. 19
15:42
Hatalmas logikai baki a Mamma Mia 2-ben: hamvaiból támasztották fel a nagymamát! (BorsOnline)
Igen kínos logikai bukfencre lehettek figyelmesek a Mamma Mia folytatásának első nézői: a 2008-as első részben ugyanis egyértelmű utalást tettek arra az alkotók, hogy a második részben feltűnő nagymama, Ruby Sheriden már halott volt a 10 évvel korábbi film idején. Az időcsavar kibogozása közben magunk is meggyőződtünk arról, hogy itt bizony komoly
júl. 19
15:45
Brutálisat változik az időjárás a nyár második felére: most figyelj! (Ripost)
Teljes fordulatot vesz a nyár hátralévő része. Mutatjuk, mit hoznak a következő hetek.
júl. 19
15:48
Megszólalt a kirúgott LMP-s: Koncepciós eljárás történt (ATV)
Olyan ez, mintha az ügyész a bíró szerepét is felvette volna – nyilatkozta Kassai Dániel az atv.hu-nak, miután a LMP etikai bizottsága kizárta a pártból. A kirúgott politikus szerint a pártalapításkor túlhatalmat kapott az etikai- és a fegyelmi bizottság. Az LMP egy olyan párt lett szerinte, amely ezentúl jobbra nyit, és a kiábrándult Fidesz-szavaz
júl. 19
15:51
Fordulat Puigdemont ügyében (Infostart)
Döntésével Pablo Llarena bíró lényegében elutasította, hogy Németország a katalán függetlenségi vezetőt kizárólag közpénz hűtlen kezelése miatt adja ki Spanyolországnak.
júl. 19
15:54
Halott apjával fotózkodott a modell Instagramra - Botrány lett belőle (ATV)
Hatalmas visszatetszést váltott ki az a fotó, amit egy modell osztott meg magáról, miközben a háttérben ott feküdt a halott édesapja.
júl. 19
15:54
Ez a 10 legjobb európai úti cél idén a Lonely Planet szerint (Player)
Az első ajánlat mindjárt erős.
júl. 19
16:00
Friss: Szél Bernadett visszavonul (Blikk)
Az LMP társelnökét saját pártja etikai bizottsága eltiltotta három évre a párttisztségek viselésétől. a határozatot az éjjel kapta meg a politikusnő.
júl. 19
16:00
Ronaldo-mezek lepték el Olaszországot: már most brutális pénzeket hozott a sztár a Juventusnak (Blikk)
A világ egyik legkiválóbb labdarúgója, Cristiano Ronaldo (33) immáron másfél hete az olasz bajnok Juventus játékosának tekinthető, a portugál klasszis megszerzése pedig hamar éreztetni is kezdte hatását Torinóban.
júl. 19
16:00
Újra a régi nóta: most is az a fránya lelki teher (Azenpenzem)
Két Európa-liga-reprezentánsunk, az Újpest és az FTC ma este próbálkozik a lehetetlenhez közelítő küldetéssel, a második fordulóba lépés kiharcolásával.
júl. 19
16:00
Mabisz: Inkább az időjárás, mint a betörők okoznak kárt a nyaralókban (Biztosító Magazin)
Egy-egy népszerű nyaralóhely frekventált területein az ingatlan négyzetméterárak már vetekszenek a fővárosi új beruházások áraival.
júl. 19
16:00
Holland külügyminiszter: Nem létezik békés multikulturális társadalom (Képmás)
„Kelet-Európa soha nem fogja elfogadni” a migránskvótát a holland külügyminiszter szerint, aki egy magánrendezvényen politikailag inkorrekt gondolatait osztotta meg a multikulti bukásáról.
júl. 19
16:03
Nem nagyon kell a hitelkártya (vg.hu)
Az olcsóbb finanszírozást biztosító, jól pörgő személyikölcsön-piac miatt mélypontra jutott a hitelkártyakeretek kihasználása – még a kamatmentes időszakban is.
júl. 19
16:06
Döntöttek Hamilton jövőjéről (Infostart)
A Formula-1-es Mercedes csapat 2020-ig meghosszabbította négyszeres világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerződését.
júl. 19
16:06
Nem lesz felhőtlen a hétvége (Infostart)
A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
júl. 19
16:06
Jön az újabb fényűző királyi esküvő: íme minden, amit tudni kell róla (Glamour)
György herceg és Sarolta hercegnő is nagy szerepet kap
júl. 19
16:08
Zsófi ruhája is frizurája is elképesztően vagány (Glamour)
Sportos, de nőies
júl. 19
16:10
Amanda Seyfried-et durva kihívás elé állították, de zseniálisan megoldotta (Glamour)
Persze szuper hangjának köszönhetően

Keresés