Élesen kritizálta Donald Trump elnök az amerikai jegybankot, a Fedet, amiért az irányadó kamatokat emelni kezdték. Az elnök úgy véli, a kamatok emelése a gazdaság helyreállását veszélyezteti. Az elnök kritikája történelmi szempontból...
A repülésbiztonsági irányítóközpont rendszerében fellépő technikai hiba miatt egyetlen repülő sem szállhatott le, sem pedig fel Belgiumban csütörtök délután, írja az AP.
Egymást érik az erdőtüzek Skandináviában, az aszályos időszak és a rendkívüli forróság miatt sokfelé lángra lobbant a növényzet. Svédország nem bír a rekord mennyiségű erdőtűzzel, uniós segítséget kért.
A Jerusalem Post szerint többtucatnyi tüntető állta el Orbán Viktor autójának útját, amikor a magyar miniszterlenök távozni akart a Yad Vashem múzeumból.
Az Aston Martin már korábban megígérte, hogy az utolsó pillanatig kitart majd a kézi váltók mellett, noha ezzel rengeteg terhet vállaltak magukra, hiszen a Mercedes-AMG-től érkező négyliteres, V8-as egységhez a csillagosok csak automata váltót fejlesztettek, így az angoloknak most maguknak kell kifejleszteniük egy manuális egységet – jövőre azonban mindenképpen megérkezik majd ez a változat az új…
Az illető medve Szeged Makkosház városrészben él, plüssből van és szemmel láthatóan nincs túl sok gondja semmire. Sorsa azonban új szakaszához közeledik, 49 nm-es élőhelyét ugyanis 14,49 millióért ajánlgatja. Hogy barlangba vagy egy másik szegedi otthonba igyekszik-e, nem tudjuk. Mindenesetre egyértelműen ő a hét ingatlanos arca! “Makkosházán el
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hat klubot büntetett meg, mert jelentős összeggel tartozik játékosainak, míg az egyiptomi tagszervezetét azért marasztalta el, mert tiltott időszakra szervezett mérkőzést a világbajnokságra készülő válogatottnak.
Az óvadék a bíróság által meghatározott összeg, amelynek kifizetése után a bűncselekmény gyanúsítottja megválthatja szabadságát az ítélkezés idejére, ám a felelősségre vonás alól nem mentesül. Olvasóinkat most arról kérdezzük, mit gondolnak erről.
Kóros elmeállapota miatt nem büntethető az a férfi, aki 2004-ben a barátnőjét, majd idén januárban az apját ölte meg különös kegyetlenséggel. Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság mentse fel a vád alól, de rendelje el kényszer gyógykezelését. A gyógykezelés indokoltságát azonban félévenként felülvizsgálják. Így ha a férfit gyógyultnak nyilvání
Az uniós kötelezettségszegési eljárások forgatókönyvírói a türelem apostolai. Mert hogyan néz ki az a menetrend, amit a magyar kormány a „Brüsszel diktálni próbál” fordulattal szokott minősíteni?
Manapság a munkaerőhiány vált növekedésünk legfontosabb gátjává, amely probléma visszaszorításának eszközei is ott vannak a jövő évi költségvetés számai mögött.
Elkeserítő látványt nyújtott az a rengeteg szemét, ami a szegedi sárkányhajó-világbajnokság megnyitóján, az újszegedi oldalon úszott a Tiszában. Főként műanyag flakonokat vitt a víz, s mivel a címkék már leáztak, nem adtak semmilyen támpontot, hol kerülhettek a folyóba – írta a Délmagyarország. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerint a Ti
Egy 35 éves nő titokban a táskájába rejtett kamerával rögzítette, amint a vizsgálat során az orvos szexuálisan molesztálja őt. A louisianai doktor a nő melleit és nemi szervét fogdosta. Gretna városában, ahol a férfi rendelője is van, a nő bement a rendőrségre és megmutatta a felvételt. A rendőröknek elmondta, szándékosan készített filmfelvételt a
Az Európai Bizottság a júliusi kötelezettségszegési eljárásokat összegző csomagjában öt terület miatt küldött felszólító levelet Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított egyebek mellett a légi járművek üzemben tartására vonatkozó, a tengeri közlekedéshez és közúti fuvarozáshoz kapcsolódó szabályok, valamint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezőkről szóló uniós…
"Háborúban állunk Kínával. Nyerésre állunk," mondta Steve Bannon, Donald Trump elnök volt főtanácsadója egy CNBC által megrendezett eseményen. A volt kampánytanácsadó szerint már évtizedek óta kereskedelmi háború dúl Amerika...
A doroszlói szentkút kiemelt búcsújáró hely a térségben, és a támogatásnak köszönhetően alkalmassá válik nagyobb számú zarándok befogadására és ellátására.
A Comcast globális telekommunikációs vállalat bejelentette, hogy lemond a 21th Century Fox médiaportfoliójáról és kizárólag az európai televíziós óriás, a Sky felvásárlására összpontosít.
A májrák okozta halálozások száma 43 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban másfél évtized alatt az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hatóság, a CDC keddi jelentése szerint.
Meglehetősen szoros összhang mutatkozott Benjamin Netanjahu (68) izraeli miniszterelnök és a csütörtökön nála vendégeskedő Orbán Viktor (55) között. A magyar kormányfő szokatlanul közvetlen stílusban, tegezve beszélt kollégájával, akit barátjának nevezett, ám a jó kapcsolat mögött nemcsak szimpátia, de közös politikai érdekek és célok húzódhatnak m
Újabb, rövid időn belül a sokadik kecskepestises megbetegedést mutattak ki Bulgáriában, az Európai Unió más országában még nem jegyeztek fel ilyen jellegű megbetegedést.