Vegyesen nyitottak az európai tőzsdék, a befektetők kivárnak az újabb vállalati gyorsjelentések előtt.Földbe döngölték a Richtert - Érdemes már beszállni? 2018.07.19 12:10Több mint harmadával ér kevesebbet a Richter most, mint egy éve...
A delegációnak a magyar kormány négy minisztere is tagja. A délelőtti négyszemközti megbeszélést plenáris tárgyalás követi. Orbán Viktor felkeresi a Jad Vasem emlékközpontot is.
Bár Szijjártó Péter még nemrég arról beszélt, magyar cégek kötötték le a romániai tengeri gázmezők teljes hozamát, a bukaresti parlament keresztülhúzta ezeket a számításokat - számolt be a Népszava.
Novembertől bővül a Kucsera család. A házaspár már azt is tudja, hogy kislányt hoz a gólya. Szabina nagyon örül, Gábor viszont attól tart, hogy lányos apaként majd mindent visszakap a sorstól, amit egykor hölgyekkel szemben elkövetett. A tapasztalt kismama alig várta, hogy a magzata végre megmutassa magát, és kiderüljön, rózsaszín vagy kék babahol
Még azon a héten sem tud leállni a pénzkereséssel Warren Buffett, amikor 3,4 milliárd dollárt adományozott el vagyonából alapítványoknak. Tegnap 4 milliárd dollárral lett gazdagabb az ismert befektető - írja a Bloomberg. Csak tegnap 4...
Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair ír diszkont légitársaság, a cég közlése szerint 600 járatot töröltek a jövő hét szerdai és csütörtöki menetrendből.
Tavaly összességében 2 százalékkal csökkent a globális energiaszektorba áramló beruházások értéke éves összevetésben. Ezzel már egymás után a harmadik évben csökken a területre érkező beruházások összege, ami figyelmeztető lehet az energiabiztonság és a klímaváltozás tekintetében.
Az innovációs és technológiai miniszter az ENSZ tanácsa előtt beszélt a magyar tervekről. Paks érinthetetlen, de azért szerepet kap majd mellette a geotermikus energia, a biogáz és a napenergia is.
Idén július 27. és július 29. között rendezik meg a Formula 1-es Magyar Nagydíjat. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – 2018-ban is forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.
Teljesen hétköznapi mozdulat, joggal kérdezheted, hogy mégis mit lehet ezen rosszul csinálni. Nos, valójában csak egyetlen apróság - ami miatt nagyon súlyos fertőzéseket is elkaphatsz. Mutatjuk a döbbenetes tényeket.
Miközben Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke arról kívánni meggyőzni a világ országait, hogy egyáltalán ne vásároljanak Iráni olajat, Oroszország a jelek szerint nemhogy nem kívánja teljesíteni a kérést, de órási összeget fektetne a helyi olajiparba, valamint jelezte, tanulmányozza egy olyan kétoldalú megállapodás lehetőségét is, amelynek kere
Spanyolországban hamarosan ingyenes egészségügyi ellátásra lesznek jogosultak a bevándorlók, ám arra még mindig kicsi az esélyük, hogy munkát találjanak.
Mihez kezdünk a századik évfordulón 1918 örökségével? Miért nem izgat senkit a magyar republikánus gondolat? Miért nem tudunk örülni a magyar függetlenség visszaszerzésének? Mi vezetett a Monarchia szétbomlásához, mi történt az összeomlás éveiben és milyen tanulságokkal szolgálhat mindez a mára nézve? Nagyinterjúnk ifj. Bertényi Iván történésszel,
A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából rendkívül fontos a magyar-izraeli gazdasági együttműködés sikere - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának Jeruzsálemben.
Hihetetlen, amit Kálló Roland véghez vitt. Senki sem hitt benne, de ő bebizonyította, hogy igenis bárki elérheti az álmait. A tudásban látta a kiutat a nyomorból.
Már nem alkot egy párt a két rövid pályás gyorskorcsolyázó, a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie és az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor. A magyar sportoló elmondta: két és fél év után a távolság miatt döntöttek a különválás mellett. – Nem haraggal váltunk szét, de a nagy távolság, a kevés találkozás nem könnyítette meg a dolgunkat, íg
Legalább háromszor ünnepel majd, sőt még a rajongóit is megajándékozza 50. születésnapján Balázs Pali. A zenész azt mondja: az utóbbi években szándékosan alakította át az életét. Egyre több időt tölt a családjával, és ma már nem fél lenémítani a telefonját, ha a szeretteivel szeretné tölteni az időt. – Azt vettem észre, hogy hosszú időn át másokn
Nem csak plázákban, hanem webshopokban is durván lent vannak az árak, úgyhogy most érdemes újítani. Ezzel az öt darabbal garantált a stílus és az is, hogy nem kell mélyen a zsebedbe nyúlni.
Nagyszerű képre bukkantunk, nézzük meg, hogy festett az a fiatalember 1962-ben, aki ma már igencsak agg korában lett plakátarc a választási kampányban.
Semleges hangulat uralhatja a Budapesti Értéktőzsdét csütörtökön, a nap legfontosabb szereplője a gyengélkedő Richter lehet - vélik az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Az MNB 180 pontból álló reformprogramot készített, melynek célja, hogy Magyarország kitörjön a közepesen fejlett gazdaságú országok közül, és utolérje Ausztriát - derül ki a HVG.hu cikkéből. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság...