2018. július 20. péntek

júl. 20
18:14
Dánia: hihetetlen drágulás, 20 nap alatt 2 milliós profit (She)
Nem mindennapi sztori érkezett Dániából, a Korcsmár Zsoltot is foglalkoztató Midtjyllandtól: a dán bajnoki címvédő 20 nap alatt kétmillió eurós profitot ért el egy játékos megvételével, majd eladásával.
júl. 20
18:16
Vb 2018: hibátlan vigaszdíj a horvátok által letarolt fotósnak (She)
Ugye emlékeznek még a horvát válogatott által az angolok elleni vb-elődöntőn letarolt Yuri Cortezre? Az AFP Mexico salvadori fotósa Mario Mandzukic győztes találatának ünneplése során került „rossz helyre” – az önkívületben őrjöngő horvátok magukkal sodorták a kupac aljára. Cortez a szorult helyzetben is a munkájára koncentrált, és közvetlen közelr
júl. 20
18:18
Németh Szilárd keményen beolvasott az ellenzéknek a költségvetési szavazás után (ATV)
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a jövő évi költségvetés szavazásán újra kiderült, hogy "Magyarország védelmében az ellenzékre továbbra sem lehet számítani".
júl. 20
18:18
Ljubjana cáfolja, hogy menedékkérelmek beadását akadályozná (hirado.hu)
Az Amnesty International vádolta meg az ügyvezető szlovén kormányt.
júl. 20
18:18
Nagy lehetőség előtt áll a magyar borászat (hirado.hu)
Továbbra is támogatja a családi agrárvállalkozásokat az Agrárminisztérium.
júl. 20
18:18
Újabb szakaszt nyert a Touron a szlovák Sagan (m4sport.hu)
A zöld trikós bringás idei harmadik, összesítésben tizenegyedik etapját nyerte a világ leghíresebb versenyén.
júl. 20
18:20
Neymar: Drágám, bocsáss meg, de gólt szeretnék lőni (m4sport.hu)
Most már értjük, hogy miért ő volt a legtöbbet a földön.
júl. 20
18:24
NHL: csak egy a sok közül a Stanley-kupa-győztes kapus sokkoló halála (She)
Sokkolta a jégkorongszeretőket a hír: a két éve visszavonuló Stanley-kupa-győztes kapus, Ray Emery tragikus búvárbalesetben elhunyt. Nem lesz vidám az írás. A szomorú esemény apropóján összegyűjtöttük az NHL-hez köthető legszomorúbb, legértelmetlenebb vagy éppen legrejtélyesebb eseteket.
júl. 20
18:24
Sima borotválásnak indult, amputálni kellett a nő lábát (BorsOnline)
Tanya Czernozukow borotválkozás közben megvágta jobb lábát, de sose hitte volna, hogy ez majdnem a halálát okozza majd. A 43 éves Angliában élő nő sebe elfertőződött és húsevő baktérium került bele, így nem maradt más választás mint, hogy amputálják lábát. Eleinte csak egy kis vágás volt, de nem akart begyógyulni, és végül egy hatalmas lyuk tátong
júl. 20
18:26
Jégkorong: vb-hős magyar csatárt igazolt a Ferencváros (She)
A Ferencváros jégkorongcsapatában folytatja a pályafutását a két elit-világbajnokságon is jégre lépő, százszoros válogatott támadó, Nagy Gergő – adta hírül a fradi.hu.
júl. 20
18:27
Kenyérlángos, kultúra, kikapcsolódás - kezdődik a Művészetek Völgye (Infostart)
Három faluban 28 helyszínen várja az érdeklődőket július 20-tól 29-ig a Művészetek Völgye. Fellép - a népszerű magyar zenekarok mellett - többek közt Rebecca Ferguson és az Asian Dub Foundation.
júl. 20
18:27
Uniós támogatás a dél-balatoni vasútvonal újjáépítéséhez (Adózóna)
Az Európai Unió a kohéziós alap forrásaiból 193 millió eurót (mintegy 61,5 milliárd forintot) biztosít a Székesfehérvár és Keszthely közötti, 123 kilométer hosszú balatoni vasútvonal újjáépítésére és korszerűsítésére – közölte az Európai Bizottság pénteken.
júl. 20
18:27
Eddig három NB I-es focicsapattal szerződött le a 2Rule (vg.hu)
Bemutatták a 2Rule magyar sportruházati márkát, illetve a hozzá kapcsolódó termékeket.
júl. 20
18:29
Mínuszban zártak a vezető európai börzék (vg.hu)
London, Frankfurt és Párizs is esett. Budapest pluszban zárt.
júl. 20
18:30
Salvini: meg kell akadályozni, hogy a bevándorlók Afrikából útnak induljanak Európába (USAracing)
Afrika megsegítését sürgette, szerinte a kontinens számára létrehozandó Marshall-tervre van szükség, hogy javítsák az ott élők életkörülményeit.
júl. 20
18:30
Tuchel boszorkánykonyhája a PSG-ben, Lőw Zsolttal az oldalán (m4sport.hu)
Mit főz ki a német-magyar páros Párizsban, a Michelin-csillag hazájában?
júl. 20
18:31
Szabadulna az előzetesből Bróker Marcsika (vg.hu)
A büntetőügy lassan halad, az eddig behívott tanúk csaknem harmada meg sem jelent a bíróságon.
júl. 20
18:33
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között Vinkó József, Golovin Vlagyimir, Hajdú B. István, Kásler Miklós és Kelemen Barnabás is.
júl. 20
18:36
Botrányos jelenet játszódott le a Tour de France 12. szakaszán (Blikk)
Botrányos jelenet árnyékolta be a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 12. szakaszát.
júl. 20
18:36
Benedict Cumberbatch bakancslistáján szerepelt ez a szerep (Blikk)
Edward St. Aubyn az angol arisztokrácia diszkrét báját leleplező regényeiből készült ötrészes minisorozat Patrick Melrose címmel, a Sherlock című sorozatból ismert Benedict Cumberbatch főszereplésével. A széria szombat esténként 20.00-tól látható a Cinemaxon (ismétlés: vasárnap éjjel és kedden este.), de az HBO GO-n is elérhető.
júl. 20
18:36
Bőven van még fegyvere Kínának Trump ellen - Ezek a lépések fájnának Amerikának (Portfolio)
Donald Trump egyre harciasabb hangot üt meg Kínával szemben, pénteken belengette, hogy ha szükségesnek érzi, akkor a teljes kínai importra vámot vethet ki. A CNBC szerint azonban hiába a kardcsörgetés, ha akar, még mindig vissza tud vágni...
júl. 20
18:36
Záporok, zivatarok enyhítik a meleget (Háziállat)
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
júl. 20
18:36
Erős lábakon álló közösség lehet a felvidéki magyarságból (USAracing)
Az MKP elnöke a Gombaszögi Nyári Tábor fórumán összefoglalta az elmúlt egy év fontosabb eseményeit, illetve az elért eredményeket.
júl. 20
18:39
Trump lehőbörögte a dollár árfolyamát (Privátbankár)
Az amerikai elnök szerint mindenki manipulál, hogy erősítsék a dollárt, sőt, még a jegybankjának is beszólt, pedig Amerikában eddig nagyon komolyan vették a jegybanki függetlenséget. Mindenesetre a dollár gyengült, a forint pedig kicsit megkapaszkodott a tegnapi összeomlás után. Szépet emelkedett a Mol, kisebbet gyengült az OTP és a Richter.
júl. 20
18:39
Az ország védelmében az ellenzékre továbbra sem lehet számítani Németh Szilárd szerint (hirado.hu)
Jövőre is folytatódhat a katonák béremelése és a Magyar Honvédség fejlesztése.
júl. 20
18:42
Mikor kell a nyugalmi és mikor a terheléses? - EKG-kisokos (WebBeteg)
Még azok is hallottak az EKG-vizsgálatról, akiknek nincs ismert szívproblémájuk. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a vizsgálat jelentőségét, és a nyugalmi, valamint terheléses EKG közti különbséget magyarázta el.
júl. 20
18:42
Addig nem mozdul Orbán dolgozószobája elől a jobbikos képviselő, amíg Orbán meg nem válaszolja a kérdéseit (444.hu)
Két könyvet is vitt magával arra az esetre, ha sokáig kellene várakoznia.
júl. 20
18:42
Záporok, zivatarok enyhítik a meleget (Háziállat)
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
júl. 20
18:42
Vargát nem aggasztja az árfolyammozgás, megszavazták a költségvetést (HírTV)
A nyári szünet előtti utolsó ülésen egy sor másik kérdésben is zárószavazasát tartott a parlament.
júl. 20
18:42
Áramütésként érte a szerelem Besenczi Árpádot (BorsOnline)
2014 októberében járunk, amikor is a véletlen folytán találkozott egymással két szempár és ez örökre meghatározta tulajdonosaik sorsát. Nagy Kornélia  az Echo Tv híradósa a barátnőjével ellátogatott a József Attila Színházba, ahol éppen Besenczi Árpád vendégeskedett a zalaegerszegi teát­rummal. – Azonnal megmozdult bennem valami. Egyszerűen tudtam
júl. 20
18:45
Meglepetés, Törőcsik Mari nyomdokaiba lép a Kossuth-díjas színésznő (Ripost)
A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ad életműdíjat, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához.
júl. 20
18:45
Dögös dokinőt szeret a világ legdrágább kapusa (Ripost)
Alisson rekordösszegért váltott klubot, Rómából Liverpoolba költözik a családjával.
júl. 20
18:47
Hihetetlen,hogyan ünnepelte születésnapját Meghan Markle magányos apja (Ripost)
A hercegné édesapja többször botrányba keveredett, de a születésnapját igen nyugodt körülmények között töltötte.
júl. 20
18:51
Jean-Louis Trintignant: a filmezésnek vége (Infostart)
Nem vállal több filmszerepet a franciák egyik legnagyobb sztárja.
júl. 20
18:54
Balszerencsét hoz Hamilton: bárki mellé állt, az veszített idén (Blikk)
Csak Lewis Hamilton (33) ne szurkoljon a kedvencemnek... Erre gondolhatnak a kosárlabda, a tenisz és a labdarúgás rajongói!
júl. 20
18:54
Bombaigazolást jelentett be a Fradi (Azenpenzem)
A Ferencváros jégkorongcsapatában folytatja pályafutását a két elit világbajnokságot is megjárt, százszoros magyar válogatott támadó, Nagy Gergő.
júl. 20
18:54
Csak kívülállónak tekinti magát a Red Bull (m4sport.hu)
Hiába a pénteki edzéselsőségek, úgy érzik, a mostani ezredek szombaton nem fogják megmenteni őket...
júl. 20
19:00
Tájfutás: magyar aranyérem az egyetemi világbajnokságon (She)
Weiler Virág sprinttávon aranyérmet szerzett a finnországi Kuortanéban zajló XXI. tájfutó egyetemi világbajnokságon.
júl. 20
19:00
További záporok, zivatarok öntözik a földeket (Háziállat)
Meleg, de változékony időjárásra számíthatunk a következő napokban.
júl. 20
19:00
A NOB elnöke a visszalépések ellenére is elégedett (ATV)
Az osztrák Graz és Schladming, valamint a svájci Sion visszalépése ellenére elégedett a 2026-os téli olimpia helyszínkijelölési eljárásával Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
júl. 20
19:00
Salvini megakadályozná, hogy a migránsok útnak induljanak (hirado.hu)
Örül Trump és Putyin közeledésének az olasz belügyminiszter.
júl. 20
19:00
Rekordszintet ért el a használt autók adásvétele (vg.hu)
A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon.
júl. 20
19:02
Női kézi: final four a Fradival, Tokió a válogatottal – Pena vágyai (She)
A hét elején még Nerea Pena nélkül kezdte meg a felkészülést a Ferencváros női kézilabdacsapata. A magyar csapat népszerű spanyol légiósa edzői vizsgája miatt nem lehetett ott a kezdésnél, a 28 éves játékos a vakációja során részt vett a Granollers-kupa nevet viselő nemzetközi tornán, ekkor adott interjút a DeporteCienPorCien nevű kézilabdás oldaln
júl. 20
19:02
Donald Trump most az EU-t és Kínát vádolja (vg.hu)
Az amerikai elnök az árfolyamok manipulálásával vádolta meg az Európai Uniót és Kínát pénteki Twitter-bejegyzéseiben.
júl. 20
19:06
Mínuszba kerültek a veszélyes lakáshitelek (ProfitLine)
Az idén 314 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok, ez 36 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A rizikósabb, változó kamatozású új lakáshitelek összege 15 százalékkal mérséklődött. A legalább 10 évig fix törlesztésű lakáshiteleknél 26 százalékos növekedés következett be.
júl. 20
19:06
Az OTP megvenné a MOM Parkot (444.hu)
Már csak a GVH-nak kell rábólintania.
júl. 20
19:06
Az EU 193 millió euróval támogatja a dél-balatoni vasútvonal újjáépítését (AQUA)
A beruházás részeként 38 közúti és 124 gyalogos vasúti átjárót modernizálnak, emellett 13 új gyalogos vasúti átjárót alakítanak ki.
júl. 20
19:06
Így emlékeztek meg a Linkin Park tagjai az egy éve elhunyt énekesükről (Femcafe)
Az Instagramon posztoltak egy szívhez szóló üzenetet.
júl. 20
19:12
Csak ráijeszteni tudott Trump a Wall Streetre (Portfolio)
Az amerikai elnök devizaháborúról és kereskedelmi tarifákról szóló nyilatkozatai után pénteken a nyitást követően elbizonytalanodtak az amerikai indexek, azonban hamar elillant a negatív hatás. Így a mutatók jó úton járnak, hogy zsinórban...
júl. 20
19:12
Új Skoda Octavia RS-ekkel bővült a rendőrségi járműpark (Autónavigátor)
Közel 110 millió forintos értéket képvisel a rendőrség 10 darab vadonatúj Skoda Octavia Combi RS elfogóautója. Az új járművek a közlekedésbiztonsági helyzet javítását szolgálják.

Keresés