Aki mostanában Budán a Normafára kirándul vagy a Libegővel utazik, lezárt részeket, az építkezéssel járó port-zajt talál. Ez a kis kellemetlenség az ára annak, hogy sokkal szebbé és zöldebbé tegyék ezt a kedvelt kirándulóhelyet. Megmutatjuk, milyen lesz!
Az amerikai fél azt javasolta, hogy az év végén tartsák meg Washingtonban Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóját - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában.
Sokrétű infogratikát tett közzé az Eurostat, ahol a legkülönbözőbb uniós gazdasági adatok között böngészhetünk. Magyar szempontból a 2000 és 2017 között végbement egészségügyi áremelkedések szembetűnők. Hamarosan jön...
Theresa Mayjel kell megegyeznie az Európai Uniónak a brexitről, a jövőben ugyanis a brit kormányfő vezeti a brit uniós tagság megszűnésének feltételeiről az Európai Bizottsággal folyó tárgyalásokat.
A Mol Vidi labdarúgócsapata a bolgár Ludogorec ellen lép pályára szerdán a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, de a keretet megnézve az sem túlzás, hogy valójában mini brazil válogatott ellen kell küzdenie.
A legtöbb ember tudja, mit jelent a hátfájás, hiszen életünk valamely szakaszában szinte mindenki megtapasztalja ezt az érzést. A panaszokat számos tényező okozhatja, melyek lehetnek egészen ártalmatlanok, de akár súlyosak is.
Több mint egy évszázadig tartott, mire az ormótlan, kurblival tölthető szívritmus-szabályozóktól eljutottunk a ma forgalmazott, alig látható pacemakerekig. J. A. McWilliam 1899-es tanulmánya volt az első, ami leírta, hogy a szív elektromos stimulációjának hatására a szívkamra izmai összehúzódnak. Az elektromosságot a múlt század húszas éveiben kezd
Nem sajnálta a pénzt, kibérelte Szardínia egyik legdrágább villáját Simicska Lajos. Igaz, spórolt egy kicsit, mert nem magánrepülőgéppel, hanem a Wizzair járatával utazott. A VIP-várót azért megrendelte magának. A Ripost értesülése szerint Európa milliárdosainak kedvenc luxusnyaralóhelyére, Szardínia szigetére repült teg
Folytatja a fejlesztést a Digi-csoport Magyarországon, az idén 12-15 milliárd forintot fordít erre - közölte a távközlési szolgáltató az MTI-vel kedden.
Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd - jelentette be az ellenzéki párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a Fidesz politikája nyomán egyre több háborgó csoport lesz és akár ősztől tiltakozások is lehetnek.
Pár centiméteren múlt Vajna Tamás élete (45). A több mint két évtizede újságíróként dolgozó férfi amikor elindult pesthidegkúti otthonából, álmában sem gondolta, hogy nem sokkal később a János Kórház traumatológiai osztályán látják majd el súlyos fej-, és karsérüléseit.
Theresa May kormányfő fogja vezetni a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokat az Európai Bizottsággal a jövőben. Ezt maga a miniszterelnök jelentette be a parlamentnek küldött nyilatkozatában kedden, a törvényhozási szünet előtti utolsó ülésnapon.
A mai rohanó világban egyre inkább felértékelődik a pihentető éjszakai alvás. Egyre többen szenvednek álmatlanságtól, az állandó stressztől, ennek pedig az lehet az eredménye, hogy közel sem tudjuk megfelelően kipihenni magunkat. Ebben a helyzetben pedig már tényleg csak a tojás segíthet.
Júniustól 25 százalékkal megnőtt számos, az Egyesült Államokból érkező termék vámterhe. Az érintett árucikkek esetében alkalmazott vámtétel eddig a nulla, illetve a 10 százalék között mozgott, ezt terheli a további 25 százalékos importvám. Vannak ugyanakkor olyan vámtechnológiai megoldások, amelyekkel csökkenthetők a negatív hatások - mondta az Inf
1961 óta nem tapasztalt szárazság és hőhullám sújtja Nagy-Britanniát, az ország egyes részein éjszaka sem csökken a hőmérséklet a nyári nappalokon amúgy megszokott 21-24 Celsius-fok alá, a lakosságot pedig figyelmeztették: kerüljék a napsütést, főleg a délelőtt 11 és a délután 3 közötti órákban. Keddi előrejelzések szerint a hőség csütörtökön vagy
A nyári nagy melegben bizony rendesen felforrósodhat a lakóhelyünk, aminek következtében az éjszakáink elalvás nélkül is rémálommá válhatnak. Mindez ráadásul hatványozottan érvényes egy nem klimatizált helyiségben. Az alváshiánynak...
Már 74 halálos áldozatról tudnak, egyikük egy hat hónapos csecsemő. Csaknem 190-en sérültek meg, köztük 23 gyermek. Több ország felajánlotta segítségét a tűzvész megfékezéséhez.
Az amerikai fél azt javasolta, hogy az év végén tartsák meg Washingtonban Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóját - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökkel tárgyalt Berlinben Angela Merkel német kancellár és Heiko Maas német külügyminiszter - tudatta rövid közleményben hétfő délután a berlini kancellária.
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA8-5 lett a vége, ami szorosnak is tűnhet, de a szerbek korábban 5-0-ára is vezettek, utána pedig érezhetően nem fárasztották magukat, behúzták a meccset. Az 5-8. helyért Horvátország vagy Montenegró ellen játszhatunk majd a következő körben.
Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd – jelentette be Sneider Tamás keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt elnöke leszögezte: továbbra is „szociális nemzeti néppártot” akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadsá
Bár párosban lett világelső a teniszező Babos Tímea, továbbra is egyesben szeretne kiemelkedő eredményeket elérni. A 25 éves versenyző hangsúlyozta, hogy nagyon sokat kellett dolgoznia azért, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön.