Magyarország hivatalosan is bejelentette az ENSZ felé kilépését a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten
A csődegyezségben foglalt 2,55 százaléktól eltérően az Est Media tartozásainak 100 százalékát kifizeti a Budapesti Értéktőzsdének és a KELER-nek a Park Teniszklub Zrt. Rendezett kapcsolatot szeretnének a tőkepiaci működés szempontjából lényeges szereplőkkel.
A tervezett 40 helyett 60 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet adott el kedden az ÁKK, a hozam pedig tovább csökkent. A meghirdetett 40 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyre több mint 170 milliárd forint értékben...
A miniszterelnök Montenegróban beszélt arról, hogy a migráció ügyében az egyetlen siker a balkáni útvonal lezárása volt, ami Magyarország nevéhez fűződik.
Tovább csökkent a Jobbik tábora és az MSZP új elnökkel sem tudta növelni támogatottságát - egyebek mellett ez olvasható ki a Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából.
Többször is felmerült már a Lexus háza táján az LC megvadított, F változatának híre, de most először végre megjelentek az első kémfotók is a prototípusról, amely jól láthatóan a japánok méretes kupéjának csúcsverziójának tesztelésére szolgál. Pontos részletek ugyan egyelőre még nem derültek ki, de természetesen rengeteg helyről érkeznek „kiszivárgott” információk, amelyek jó kiindulási alapként…
Pályázaton nyert pénzből kulturális intézményeket fejlesztenek Miskolcon, a város önkormányzata a terület- és településfejlesztési operatív programból 236,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a gyerekeik megkapják az összes, orvosok által ajánlott, ám nem kötelező, így nem térítésmentes védőoltást. Hiába fizetnének azonban a szülők, ha a vakcina hiányzik...
Karányi Dani előbb a reklámmal került közeli viszonyba, később barátnőjével megalapította a Bookr Kids interaktív meseuniverzumot, amivel hamar nagypályára került. Ezekről beszélgettünk a júliusi duplaszámban.
Hátborzongató élményben volt része két lánynak egy Florida állambeli apartmanban, ahol egy önkívületi állapotban lévő nő akart bemászni szállásuk ablakán.
Azt, hogy hogyan nyaralunk, nem a pénztárcánk határozza meg, írta a Grupama Biztosító egy korábbi elemzésében. Megtudhattuk, hogy a férfiak lazulásra vágynak, a nők pedig szívesen olvasgatnak is a vakáció alatt.
A szakértők, a szakszervezetek és még az MNB is azt javasolta a kormánynak, hogy továbbra is támogassák az öngondoskodást - nem hallgatták meg őket, a többi cafeteria-elemmel együtt a pénztári befizetések is mennek a levesbe.
A csapategység és mentális erő volt a kulcsa a magyar női vízilabda-válogatott 10-9-es győzelmének – hangsúlyozta az olimpiai és világbajnok Faragó Tamás, az InfoRádió állandó sportági szakértője. Hozzátette: a magyar férfi együttesre kemény csata vár ma 17 órától a szerbek elleni negyeddöntőben.
Tavaly nyáron kis túlzással szinte naponta érkeztek hírek tragikus vízibalesetekről. Ehhez képest az idei szezonban most hétvégén történt meg az első haláleset a Balatonon: egy belga férfi fulladt vízbe. Minek köszönhető a kedvező tendencia? Ennek próbáltunk utánajárni, szakembereket kérdeztünk.
Az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseinek köszönhetően az idén 600 új, elektromos autókhoz szükséges töltőállomás építése van folyamatban - mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán
Többször is felmerült már a Lexus háza táján az LC megvadított, F változatának híre, de most először végre megjelentek az első kémfotók is a prototípusról, amely jól láthatóan a japánok méretes kupéjának csúcsverziójának tesztelésére szolgál. Pontos részletek ugyan egyelőre még nem derültek ki, de természetesen rengeteg helyről érkeznek „kiszivárgott” információk, amelyek jó kiindulási alapként…
Törökország nem csatlakozik az Irán elleni amerikai szanciókhoz - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Dünya (Világ) című gazdasági napilapban kedden közölt nyilatkozatában
A Financial Times értesülései szerint az Európai Bizottság hatezer eurót fizetne a Földközi-tengeren hánykolódó hajókon lévő minden egyes migráns befogadásáért az őket átvevő tagországoknak, hogy ezáltal enyhítse a nyomást a lap által bevándorlásellenesnek nevezett új olasz kormányon – a brit üzleti napilap úgy tudja, a brüsszeli testület kedden teszi közzé javaslatait a migránsok Európába való…
A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudomásul vette Nyerges Zsolt irányításszerzését Simicska Lajos és családja saját, illetve közös tulajdonában álló üzleti érdekeltségei felett.
A szezonrajt előtt három NB 1-es csapat, a Felcsút, a Haladás és a DVTK kötött szerződést a 2Rule nevű csodamárkával, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó céggel.
A Lamborghini nemrég osztott meg velünk egy videót, amiben az új Aventador SVJ nürburgringi rekordját szellőztették meg – illetve kimondatlanul is utaltak rá –, máris itt az új kisfilm, amiben ismét a legendás pályán száguld az autó. Ezúttal azonban már egyéb részleteket is kiemeltek az újdonsággal kapcsolatban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint végrehajtható Nyerges Zsolt irányításszerzése Simicska Lajos üzleti érdekeltségei felett - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
Jobban alszol, eredményesebben szabadulsz meg a plusz kilóktól és az egóddal is jót teszel, mert lendületesebbé és kiegyensúlyozattabbá válsz. A titkos fegyver neve: éjszakai futás.