A hatóság emberei nem a lelátóhoz, hanem a Hungaroring környéki vendéglátóhelyekhez, ajándékárusokhoz, élelmiszer-kiskereskedésekhez, taxisokhoz, szobakiadókhoz mennek.
A CARB (California Air Resources Board) által közzétett, Kalifornia állam 2000 és 2016 közötti üvegházhatású gáz-kibocsátásának alakulásáról szóló dokumentum információi szerint már két évvel ezelőtt, azaz a 2020-as vállalt határidő előtt négy évvel az 1990-es szint alá tudta csökkenteni a klímaváltozásért felelős gázok emisszióját a nyugati parti
Hőség miatt adott ki figyelmeztetést a fővárosra és több megyére szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szerda délelőtt eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetést.
A második negyedévben több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek, ez 17 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Regionálisan Bács-Kiskun megyében adták fel a legtöbb hirdetést, számuk egy év alatt 24 százalékkal nőtt.
Budapesten a 120 négyzetméternél kisebb panellakások átlagos bérleti díja 130 ezer forint, a téglaépítésű lakások pedig átlagosan 150 ezer forint körül mozognak - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Törölte szerdán a Ryanair légitársaság szerdai és csütörtöki Budapest és Barcelona között közlekedő járatát, emellett két csütörtök esti árat sem indul el. Történetének legnagyobb sztrájkjával néz szembe a diszkont légitársaság.
Újra nagyot nőtt a Wizz Air, a géppark bővülésével és a repülőgépek kihasználtságának további javulásával közel ötödével nőttek a vállalat bevételei, de a költségek is nagyot ugrottak, ráadásul a járattörlések miatt vesztesége...
Hosszú Katinkát hat számban nevezték a glasgow-i úszó Európa-bajnokságra, de valószínűleg csak háromban fog elindulni. Új klubja is lehet a háromszoros olimpiai bajnoknak.
Putyint kedveljük leginkább a nagyhatalmak vezetői közül, őt nagy lemaradással Angela Merkel és Emmanuel Macron francia elnök követi a listán. Donald Trumppal és Erdogannal meglepően kevéssé szimpatizálnak a magyarok.
Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel - állítja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC, amely új szakértői véleményében egy súlyos szakpolitikai tévedésre hívja fel a döntéshozók figyelmét. Ennek kapcsán azt is hangsúlyozzák, hogy Európa megújulóenergia-politikáját is újra kellene gondolni, ugyanis már most fennáll a
A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel a jövő évi költségvetés innovációra fordítható forrásaival kapcsolatban.
Az MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A jegybank továbbra is kiemelt szigorral lép fel a pénzügyi intézmények eset
Megúszhatják-e az új lakások vásárlói a 2020-as áfaemelkedés miatti lakásdrágulást, ha addig nem készül el a lakásuk? Legálisnak ítéli-e meg az adóhatóság, ha akár már az alapozásnál kifizetik a vevők csaknem a teljes vételárat...
Szombatig minden napra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, az ország nagy részén egyszerre szenvednek majd a 25 fok feletti középhőmérséklettől és intenzív záporoktól.
Közvélemény-kutatásban kérdezték tőlem, kik ma a legbefolyásosabb magyarok a politikában, gazdaságban, kultúrában, a közvéleményben. A válasz most, 2018 nyarán sokkal nehezebb, mint gondolnánk.
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,1, naptárhatástól megtisztítva 7,7 százalékkal haladta meg májusban az előző év azonos időszakit, az adat 0,1 százalékponttal alacsonyabb az első becslésben közöltnél – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Meg lehetne próbálkozni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások újraindításával, de az eredetileg tervezett transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) túl nagyratörő volt, ezért...
A K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el, a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy évben – közölte a K&H Bank kedden.
Minimálisan, 0,1 ponttal 101,7 pontra süllyedt júliusban a legfontosabb német vállalati gazdasági bizalmi index a Reuters-konszenzusban várt 101,5 pont helyett. A felmérést készítő IFO gazdaságkutató szerint érezhető a nyugtalanság...
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva.
66 éves korában meghalt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler, a Ferrari és a Maserati korábbi legendás vezére, jelentette be a vállalatcsoport szerdán. Az autóipar egyik nagy alakja húnyt el Sergia Marchionne az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb...
A szülők 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyermekük továbbtanulását megtakarításaikból akarják fedezni, a megkérdezettek 28 százaléka úgy vélte, hogy jövőbeli fizetésük mellett nem lesz szükség más forrásra gyerekük egyetemi vagy főiskolai tanulmányainak finanszírozásához – derül ki az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által az NN Biztosító
A Liga Szakszervezetek szerint a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok gátat szabnak a jövedelmek növelésének – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Elhagyja Németországot a hétvégén Carles Puigdemont volt katalán elnök, és visszatér Belgiumba - erről szerdai berlini sajtótájékoztatóján beszélt a politikus
A Porsche nem titkolja a frissített Macan érkezését, hiszen folyamatosan különféle kedvcsináló képeket és videókat tesz közzé húzómodelljének ráncfelvarrott verziójáról. A premier pontos időpontját még nem tudjuk, de bármikor bemutatkozhat a sportos prémium szabadidőmodell, ami még mindig a piac egyik legélvezetesebb és legdinamikusabb SUV-ja.
Magyarország nem ért egyet az uniós költségvetés jelenleg előterjesztett formájával, véleménye szerint ugyanis az nem szolgálja az ország érdekeit a szükséges mértékben, valamint a tervek szerint lényegesen kevesebb kohéziós támogatást kapna az előző időszakhoz képest – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Brüsszelben kedden.
Meg lehetne próbálkozni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások újraindításával, de az eredetileg tervezett transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) túl nagyratörő volt, ezért afféle TTIP lightra kellene törekedni - mondta szerda reggel a Deutchlandfunk német közszolgálati rádióban Günther Oettinger, az Európai Bizottság német tagja
Diplomáciai rekordhónapon van túl Orbán Viktor miniszterelnök, aki az elmúlt hetekben találkozott a világ legfontosabb vezetőivel - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
Törökország nem csatlakozik az Irán elleni amerikai szanciókhoz – mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Dünya (Világ) című gazdasági napilapban kedden közölt nyilatkozatában.