Szaúd-Arábia átmenetileg felfüggesztette az olajexportot a stratégiailag jelentős vörös-tengeri szállítási útvonalon, miután az Iránnal szövetséges jemeni hútik fegyveres támadást intéztek két tanker ellen. A hír megjelenését követően az olaj árfolyama emelkedésnek indult.
Cristiano Ronaldo megegyezett a spanyol adóhatósággal, így a portugál labdarúgó pénzbefizetéssel kiválthatja kétéves börtönbüntetését. A spanyol ügyészség pénteki bejelentése szerint a megállapodás értelmében 19 millió eurót...
A kiépített gázhálózattal rendelkező településeken élő, de fával és szénnel fűtő háztartások is meg fogják kapni a téli rezsicsökkentést - adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.
Összesítette az RTL Híradó. Soha nem volt még ennyi, ez egy 196 fős apparátus, és ők csak a vezetők. A miniszterelnöki, miniszteri és kormánybiztosok ebbe a számba még bele sem tartoznak.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken bejelentette: vállalja a politikai felelősséget a Görögországot sújtó súlyos erdőtüzekért, amelyek a legfrissebb adatok szerint 87 ember életét követelték eddig. A kormányfő hasonló felelősségvállalásra szólította fel a kormányt is.
A kontinens eddigi legrégebbi - a Kr.e. 5600-5400-ból, azaz a középső újkőkor elejéről származó – faszerkezetes kútjára bukkantak Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei, akik az M44-es út nyomvonalán egy hét és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak – tájékoztatta az MTI-t az ásatásvezető régész
Az izraeli rendfenntartó erők hangbombákkal, erőszakkal távolították el a palesztinokat az al-Aksza mecset melletti Mecsetek teréről, miután zavargások törtek ki a pénteki muzulmán ima után és a palesztinok köveket dobáltak - jelentette az izraeli katonai rádió
Bár globálisan egyre több helyről tiltják ki a dízelautókat, a legújabb típusok már jóval környezetkímélőbbek, így elképzelhető, hogy továbbra is lesz igény ezekre az autókra. A flottaszegmens továbbra is előnyben részesíti a dízeleseket, de még így is meredeken csökkenek az eladások. A benzines autók térnyerése tovább rontja a környezetet, az e-au
Az antidepresszív terápia beállítása különböző, depresszióval járó állapotok, betegségek és szorongásos zavarok, vagy pszichoszomatikus megbetegedések esetén is indokolt lehet.
A botrányok nem érintették jól Mark Zuckerberg cégét, de így is rekordbevételt termelt a Facebook. Az aktív európai felhasználók azonban milliószámra hagyják el Facebookot és már csak 279 millióan vannak.
Régi hagyományt tört meg a krikettsport kétszáz éves szentélyében, a londoni Lord's stadionban a Nagy-Britanniát sújtó hőhullám: most először zakó nélkül is beengedik a férfiakat a nézőtér legelőkelőbb részébe, a Viktória királynő korából fennmaradt és csak a tagok és vendégeik számára fenntartott pavilonépületbe.
A hvg.hu figyelt fel egy videóra a Facebookon. A felvételen látható, hogy az erős szél miatt milyen gyorsan terjed a tűz, ami a házat is eléri. Úgy tudni, a férfi túlélte odabenn. Szó szerint a tűzzel játszott.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök bejelentette: vállalja a politikai felelősséget a Görögországot sújtó súlyos erdőtüzekért, amelyek a legfrissebb adatok szerint 87 ember életét követelték eddig. A kormányfő hasonló felelősségvállalásra szólította fel a kormányt is.
A sok zsír fogyasztása a felelős az elhízásért és nem a cukorban vagy fehérjében gazdag étrend – ezt állapították meg a Kínai Tudományos Akadémia kutatói nagyszabású egérkísérletükkel. Ezzel kapcsolatban kérdezte az ATV Egyenes Beszéd Kontrában Schobert Norbit és feleségét, Rubint Rékát a műsorvezető Rónai Egon, és Murányi András, a Zoom.hu hírigaz
Alekszisz Ciprasz hasonló felelősségvállalásra szólította fel a kormányt is. A katasztrófa a legfrissebb adatok szerint 87 ember életét követelte eddig.
Felfüggesztette éhségsztrájkját pénteken az a 86 szibériai aranybányász, aki a tiltakozásnak ezzel a formájával igyekezett kikényszeríteni elmaradt munkabérét.
Nemzetpolitikáról, innovációról, a magyarországi kormányoldal kétharmados többségéről, Közép-Európa jövőképéről is hangzottak el előadások, folytak viták a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) pénteki vitanapján.
Valószínűleg szándékos gyújtogatás okozta a görögországi és a kaliforniai erdőtüzeket, az elkövetők motivációja azonban vélhetően nem ugyanaz - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó klinikai szakpszichológus. Végh József szerint a görög gyújtogató az eddigi hírek szerint egy kempinget akart kirabolni, az amerikai viszont gyaníthatóan egy piromán.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken bejelentette: vállalja a politikai felelősséget a Görögországot sújtó súlyos erdőtüzekért, amelyek a legfrissebb adatok szerint 87 ember életét követelték eddig
Leomlott egy domboldalra épített lakóház a törökországi Isztambulban. Szerencsére az omlásban senki nem sérült meg, ugyanis azt megelőzően kiürítették a környéket. Először a lakóházat tartó fal omlott le, ugyanis a domb, amelyre épült, a sok eső következtében megadta magát.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész Moszkvában találkozni amerikai hivatali partnerét, Donald Trumpot, és maga is hajlandó lenne ellátogatni Washingtonba - közölték orosz hírügynökségek.
Tárgyalócsoportot hozott létre Észak-Korea a Japánnal való párbeszéd helyreállítása érdekében - jelentette pénteken a Kyodo japán hírügynökség a két ország kapcsolatait jól ismerő forrásokra hivatkozva. A hírügynökség értesülései...
Tusványoson felszólaló ellenzékiek szerint Orbán Viktor vezette Fidesz egy 21. századi autokratikus rendszert alakított ki. Gulyás Gergely szerint viszont nem a demokrácia vált diktatúrává, hanem politikai erők közül csak az egyik tud vonzó alternatívát nyújtani.
A magyar női vízilabda-válogatott címvédőként a negyedik helyen végzett a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, Bíró Attila együttese a pénteki bronzmérkőzésen 12-6-ra kikapott Spanyolországtól.