A terrorizmussal gyanúsított férfit július 13-án toloncolták ki Tunéziába, azóta a helyi hatóságok őrizetében volt. Ügyvédje szerint a tuniszi német nagykövetségnek vízumot kell adnia neki.
A pályázatra több mint 90 millió 308 ezer forint használható fel. Egyszeri, vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe a génmegőrzés közvetlen szakmai költségeire.
Már tüneteket okoz a parlagfű - hívta fel a figyelmet pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI), kiemelve: az idei parlagfűszezonra jellemző a korai pollenszórás, a hatékony védekezés érdekében az allergiásoknak javasolt mihamarabb felkeresni orvosukat.
Szinte az egész országban ingyenessé tették a buszközlekedést, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását.
Steve Eisman, a Neuberger Berman Group portfóliómenedzsere a Tesláról mondott ítéletet: Elon Musk szerinte nem képes vezetni a cégét, ezért shortolná a Teslát. Eisman korábban arról vált híressé, hogy megszedte magát a 2008-2009-es...
A szlovén parlament hivatalosan is tudomásul vette Borut Pahor államfő döntését, hogy első körben nem jelöl miniszterelnököt az új kormány megalakítására.
Katy Perry híres dizájnere, Kate Tabor három gyönyörű tejszínhab ihlette ruhakölteményt készített. A Costa Coffee felkérésére megálmodott habos-babos ruhákat majdnem egy hónapon keresztül varrták, végül pedig egy olyan anyaggal vonták be, ami a leginkább hasonlít színében és textúrájában egyaránt a valódi tejszínhabra. Az utolsó simításokat akko
Elfogadhatónak tartja az eddigi tapasztalatok alapján a dinnyeszezont a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke. Göcző Mátyás az InfoRádióban arról beszélt: eddig nem volt igazi hőség, ami megdobja a fogyasztást. Az áruházak viszont idén nem kezdtek ésszerűtlen akciókba, ami kedvezett a termelőknek. A társelnök kiemelte: egyelőre nem okozott
Minden az 50. Erste Nagydíj Vitorlásversenyről szól a hét végén Balatonfüreden, a vízisportok és a kultúra városának intézményei ezúttal kékbe öltözve várják a hajósokat.
A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet (közte sok gomolyfelhő és magas szintű felhő) mellett többórás napsütés várható. Pénteken és szombaton is több helyen kell záporra, szórványosan zivatarra számítani, utóbbiakat felhőszakadás kísérheti.
A menopauza idején bekövetkező hormonális változások következtében a csontállomány csökkenése fokozódik, ilyenkor beszélünk csontritkulásról. A csontok azonban fiatalabb korban, helytelen életmód vagy bizonyos betegségek következtében is törékennyé válhatnak. Mire ügyeljünk, és hogyan előzhetjük meg a csontok idő előtti leépülését?
Ezen a hétvégén a Hungaroringen mérkőzik meg egymással a Forma-1 mezőnye, a Mercedes négyszeres világbajnoka mégis időt szakított egy látványos divat show-val egybekötött jótékonysági eseményre.
Az adótanácsadó és könyvviteli szolgáltatóknak leginkább az ellenőrzésekhez kapcsolódó új adminisztrációs kötelezettségekkel összefüggő terhelés jelenti a legnagyobb nehézséget - közölte a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli...
Ľubomír Metnar cseh védelmi miniszter lehet a nemrégiben megalakult Babiš-kabinet harmadik tagja, aki egyetemi szakdolgozatának vitatható részei miatt szintén távozásra kényszerülhet a kormányából. A tárcavezető ugyanakkor jelezte, hogy nem mond le. Tatiána Malá igazságügyi miniszternek és Petr Krcál munkaügyi és népjóléti miniszternek szintén plag
A Forma–1-es biztonsági autót 2000 óta vezető profi pilóta, Bernd Mayländer úgy megszerette hazánkat és az itt élő embereket, hogy úgy döntött a feleségével, magyar nevet, a Bélát adja januárban született egyik ikerfiának.
A tragikus pillanatban a négygyermekes anya legkisebb, 9 hónapos kisfiát szoptatta, aki a földre zuhant, amikor a két halálos lövés eldördült július 19-én egy mexikói kisvárosban.
Egy izgalmas hét utolsó napján az európai részvényeket, köztük az OTP-t is szépen vásárolták, a forint erősödött, majdnem két forinttal olcsóbb az euró. Amerikában azonban a technológiai papírokat csúnyán adják, a Facebook után a Twitter is rosszabb eredményeket közölt.
A száguldó amerikai gazdaságra utaló 4,1 százalékos GDP adat ellenére kisebb esést mutatnak a vezető amerikai tőzsdeindexek. Kisebb mínuszban az indexek 2018.07.27 19:22A Dow Jones index 0,5, az S&P 500 0,9, a Nasdaq 1,2 százalékos esést...