A legutóbb ezüstérmes Ferencváros 4-1-re győzött az MTK vendégeként, az Újpest döntetlent játszott Szombathelyen, a Honvéd pedig megleckéztette az újonc Kisvárdát.
A hűsítő görögdinnye a forró nyarak kedvelt gyümölcse, nem árt azonban vigyázni vele: elég egy rossz mozdulat, és könnyen csatatérré változtathatja a konyhánkat. Ez a dinnyerobbanás.
Előzetes tájékoztatás nélkül törölte három Budapestről induló járatát a Ryanair, ráadásul az egyikről már jóval a tervezett indulás után derült csak ki, hogy fel sem fog szállni.
Háromszázmillió kunát (13 milliárd forint) költöttek a horvátországi, dél-dalmáciai Omis városában egy alagútra, amely egy szakadékba vezet - adta hírül a horvát RTL csatorna híradója.
Az őzek felbukkanására lehet számítani az utakon, ugyanis most van a párzási időszak. Amikor a bak üldözőbe veszi a sutát átszáguld a legforgalmasabb utakon is.
A román parlament által július elején megszavazott közigazgatási kódexnek a romániai magyarok számára kedvező rendelkezései ellen tüntettek a székelyföldi románok érdekeit védő szervezetek vasárnap Bukarestben
Egyre több migráns érkezik Németországba Franciaország felől. Vannak, akik szerint a francia hatóságoknak sincs ellenére, hogy a náluk lévő bevándorlók átjussanak német területre
5000 nappal ezelőtt, 2004-ben nyitotta meg első 12 áruházát hazánkban a Lidl Magyarország. Ma már 172 üzlettel büszkélkedhet az áruházlánc, ha összeadnánk ezek területét, tizenhétszer fednék le a Hősök terét.
Nyiri Tibor (Fidesz-KDNP) nyerte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen az időközi polgármester-választást vasárnap - közölte Barva Attila jegyző az MTI-vel.
Nyiri Tibor (Fidesz-KDNP) nyerte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen az időközi polgármester-választást vasárnap - közölte Barva Attila jegyző az MTI-vel
Dunát lehetett volna rekeszteni pampuskából a Nógrád megyei településen –már ha ott folyna a folyó és ha nem fogyott volna el a palócosan hagyományosan pampuskának nevezett fánk minden darabja az utolsó morzsáig a 9. Pampuskafesztiválon.
Nyolc hónap után kiengedték a börtönből azt a 17 éves palesztin aktivista lányt, Ahed Tamímit, akit izraeli katonák rugdosása és pofozása miatt ítéltek el.
Donald Trump amerikai elnök a kormányzati munka leállásával fenyegetett vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében arra az esetre, ha a demokrata párti törvényhozók nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosításait, köztük a határra tervezett fal megépítését.
A bukaresti parlament két kisebb ellenzéki pártjának vezetője is sértőnek nevezte Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak a román centenáriummal kapcsolatban a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen (Tusványoson) tett kijelentéseit és a román kormány válaszát sürgette.
Donald Trump elnök viselkedése a médiával "veszélyes és káros" - szögezte le vasárnap kiadott közleményében Arthur Gregg Sulzberger, a The New York Times kiadója és többségi tulajdonosa
A COPD-nek és a sportnak az általános vélekedéssel ellentétben kéz-a kézben kell járniuk. Miért? Mert a testedzés segít visszanyerni az irányítást az élete felett, fokozza az önbizalmat, és javítja az általános egészséget is.