Emlékeznek még Szalacsi Sándor tételmondatára, miszerint a szerkezet „a vízbűl veszi ki az oxigént”? Megfordítva ugyan, de lényegében ilyen elven működik a Hyundai Nexo, a márka futurisztikus, üzemanyagcellás autója. Kipróbáltuk.
A napokban került nyilvánosságra az első exkluzív videó a TV2 legújabb produkciójáról. A Csak show és más semmi számos hazai sztárt vonultat fel, akik saját határaikat átlépve káprázatos produkciókban vesznek majd részt. A videóban le is leplezte magát az egyik showkirálynő, Tatár Csilla. „A hétköznapokban a kérdezés a szenvedélyem, most viszont
A 25 éves brit Alex – kinek vezetékneve nem ismert – a nagyon ritka és gyógyíthatatlan xeroderma pignetosumban, azaz az úgynevezett holdfény betegségben szenved, ami borzasztóan megkeseríti életét. Betegségére elég hamar fény derült – szó szerint –, amikor még babaként mindössze néhány percre vitték el szülei sétálni egy meleg nyári napon és ett
Bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült az MTI piaci forrásokból.
A turisták által közkedvelt Amszterdam „törvény nélküli dzsungellé válik”, amikor leszáll a sötétség és a rendőrség képtelen fellépni a bűncselekmények, erőszak ellen – figyelmeztetett a helyi ombudsman.
Közkutakat, átalakított tűzcsapokat és ivócsapokat összesítettek egy oldalra. A térképes kereső rendszerrel könnyen megtalálhatjuk, hol van hozzánk a legközelebb ingyen ivóvíz.
Közeleg a külföldi ÁFA visszatéríttetéséhez (ELEKÁFA) kapcsolódó kérelmek benyújtásának jogvesztő határideje, ezért a Process Solutions Kft. összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a visszaigényléssel kapcsolatban.
Nagyot eshet a Tesla árfolyama, mert a cég nem lesz nyereséges még 2019-ben sem - véli a UBS. A befektetési bank elemzője megerősítette a Tesla részvényeire vonatkozó eladási ajánlását és 30 százalékos árfolyamesést jósol, valamint...
Számos módosítást végrehajtottak Magyarország kedvenc autóján, a Suzuki Vitarán, amelynek felfrissített változata szeptemberben érkezik a márkakereskedésekbe.
Öt év után termelt nyereséget a Sberbank magyar leányvállalata, a piacon a hitelkereslet élénkülését tapasztalják, ezt innovatív termékekkel akarják kiszolgálni.
Emlékeznek még Szalacsi Sándor tételmondatára, miszerint a szerkezet „a vízbűl veszi ki az oxigént”? Megfordítva ugyan, de lényegében ilyen elven működik a Hyundai Nexo, a márka futurisztikus, üzemanyagcellás autója. Kipróbáltuk.
Hét és fél ezer éves neolit, vagyis újkőkori települést találtak Tiszakürt közelében, ahol többek között egy fabéléses kútra is bukkantak a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei.
Hatalmas vaddisznót videóztak Hong Kongban. Az állat a belvárosban bukkant fel kísérőivel, és szemmel láthatóan jól feltérképezték a kukákat. Az új jövevényt már el is nevezték "Hogzillának", a Godzillához hasonló külseje miatt.
Meglepő lépésre szánhatja el magát II. Erzsébet: az uralkodónő elrejtené a nyilvánosság elől a dédunokáit! Vilmos herceg két nagyobb lurkóját, Györgyöt és Saroltát a világ legtöbbet fotózott gyermekeiként tartják számon: ám ezzel most leszámolna a királynő. Erzsébet szerint nincs jó hatással a csemeték fejlődésére a folytonos figyelem. Szeretné,
A Fidesz saját, mérsékeltebb emberei is háttérbe szorulhatnak a kultúrában a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde alapján - véli a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A Nézőpont Intézet igazgatója ugyanakkor úgy látja, Orbán Viktor csak a kereszténydemokrata szemléletet vinné át a kultúra és a gazdaság területére is.
A 30 Celsius-foknál magasabb nappali csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott állatok rövid időn belül hőgutát kaphatnak, amely hosszú távon pusztulásukhoz vezet, így a melegben az állatokat is óvni kell, például megfelelő mennyiségű...
A Star Wars IX. epizódjáról a készítők néhány részletet közöltek a napokban, így többek közt azt is, hogy Leia hercegnő is szerepel majd a részben. A dolog pikantériája mindössze annyi, hogy a karaktert alakító színésznő, Carrie Fisher két évvel ezelőtt, 2016-ban elhunyt. Az alkotók azonban megtalálták a módját, hogy a kultikus szereplőt ne kellje
St. Helena (Szent Ilona) szigetén találták meg Vibeke Skofterud olimpiai bajnok sífutó holttestét, miután néhány napja eltűnt. A 38 éves norvég versenyző közelében egy jet skire bukkant a rendőrség, amely vizsgálja az esetet. – Vibeke volt a legkedvesebb, legszeretetreméltóbb, legvagányabb nő a világon – mondta róla Marit Björgen, akivel együtt gy
Az argentin labdarúgó-válogatottal átélt világbajnoki csalódás után már az új szezonra készül Lionel Messi (31), a spanyol Barcelona klasszisa. S nem is akármilyen „edzőpartnerrel”!
Először edzett a Juventusban Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás portugál labdarúgót - akit a nyáron szerződtettek - a torinói együttes mintegy 200 drukkere köszöntötte.
Eléggé borongós a hangulat a tőzsdéken, a legtöbben az amerikai technológiai részvényeket hibáztatják ezért. Az egyik nagy befektetési bank is azzal riogat, hogy itt az ideje egy esős időszaknak. Az OTP gyengült ma, a Mol és a Richter emelkedett, ennek az eredője egy stagnáló index lett Pesten, de a forint még erősebb lett.
Az élelmiszerlánc szereplőinek (növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, élelmiszer-előállítóknak és -forgalmazóknak) május végéig kellett benyújtaniuk az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló bevallásukat; az ekkor megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-éig, valamint 2019. január 31-éig kell elutalniuk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elkülönített fizetési…
A macedón parlament hétfőn elfogadta, hogy szeptember 30-ára írjanak ki népszavazást az ország nevének Macedóniáról Észak-Macedóniára történő megváltoztatásáról, valamint az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozásról - közölte a helyi sajtó.
Nyomorognak a szamarak a görög üdülőparadicsomban, Szantoriniben. Az állatok iszonyatos kínoknak vannak kitéve nap mint nap: roskadoznak a kövér turisták súlya alatt.