Idén a második negyedévben 13 százalékkal magasabb, 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, mint az előző év azonos időszakában, 2016. második negyedévéhez viszonyítva pedig mindez átlagosan 32 százalékos növekedés - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradat
A kormány jóváhagyta az Energetikai Ásványvagyon-hasznosítási és Készletgazdálkodási Cselekvési Tervet, amelynek célja a hazai ásványvagyonon alapuló gazdasági tevékenység növelése és az ahhoz szükséges feltételek javítása. A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében az innovációért és technológiáért felelős miniszternek meg kell vizsgálnia
Az OTP Csoportban kezelt értékpapír alapok és portfoliók tőzsdén kívüli (OTC) ügyletek keretében 1,5 százalékos részvénycsomagot vásároltak a Konzumban, illetve további 2 százalékos tulajdont szereztek az Opusban. Az eladó mindkét...
Azon, amin a legnagyobb ellenzéki párt már el se indulhatott, mert már tavaly betiltották, és amin a tájékoztatási miniszter külföldi újságírók szeme láttára vesztegetett helyi újságírókat.
Noha nem szívesen beszél magánéleti válságáról, Shane Tusuppal való válásáról a világklasszis úszónő Hosszú Katinka, sajnos a magánéleti viharok óhatatlanul is rányomják a bélyegét a felkészülésére is. Augusztus első hetében rajtol a glasgow-i Európa-bajnokság - ennek kapcsán a sportolónő arról beszélt a Blikknek, maga sem tudja, mire számíthatnak
Eséssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a második negyedéves amerikai GDP-adatot háttérbe szorították a felemás vállalati gyorsjelentések, az amerikai indexek végül 0,3-1,5 százalékos eséssel zárták...
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában.
Múlt heti erősödése után a 323-as szint alatt kezdi a hetet a forint az euróval szemben. Közben az euró az amerikai dollár ellenében az 1,165-ös szint környékén indítja a napot, a mai makrogazdasági adatok közül a délután 2 órakor...
Négy érmet is elhoztak a magyar diákok a jubileumi kémiaversenyről. Ez volt az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia, amin 76 ország diákjai bizonyították tudásukat. A miskolciak nagy büszkeségére, a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, Sajgó Mátyás aranyat hozott el. Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumból ezüstérmes lett, Arany Eszter
Az idei második negyedévben 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 887 forinthoz képest. A két évvel ezelőtti, 2016 második negyedéves adatokh
Az OTP július 27-én 10 006 darab OTP-részvényt értékesített a vállalat javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján. Az OTP a társaság javadalmazási politikája keretében július 27-én 10 006 darab OTP-részvényt értékesített...
Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
918 ezer forintot szedett be 11 áldozatától egy 39 éves mezőszentgyörgyi férfi, aki 2016 augusztusa és 2017 márciusa között különböző felhasználói neveken elektronikai cikkeket kínált eladásra az interneten - írja a 444. 918...
Brutális hőség miatt adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Intézet. A figyelmeztetés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű. Késő estére 22 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.
A magyar gazdaság 2017 utolsó és 2018 első negyedévében egyaránt 4,4 százalékkal bővült, ezzel, a régióban negyedik-ötödik legmagasabb ütemmel vélhetően jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutott - közölte legfrissebb előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Eséssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a második negyedéves amerikai GDP-adatot háttérbe szorították a felemás vállalati gyorsjelentések, az amerikai indexek végül 0,3-1,5 százalékos eséssel zárták...
Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Múlt héten 120 milliárd dollárral csökkent a Facebook piaci kapitalizációja, a vagyonkezelők pedig aggódnak, mi lesz a befektetéseikkel, sokan ugyanis jelentős kitettséggel bírnak a cégben - írja a Financial Times. Egyre jobban aggódnak...
Az első fél évben 6517 új lakás épült, 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 066 volt, 8,9 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elnök a 2016-os elnökválasztási kampány idején csapata és az oroszok között történt esetleges összejátszást vizsgáló bizottság vezetőjére szállt rá.