David B. Cornstein, az USA újonnan kinevezett budapesti nagykövete a függetlenség napja alkalmából partit adott az amerikai nagykövetség Zugligeti úti rezidenciáján. A fogadáson elmondott beszédében Cornstein kiemelte: az eddigi legjobb amerikai-magyar kapcsolatok kialakításán fog dolgozni. Tudósításunk a helyszínről.
A jövő évi EP-választásokat követően komoly esély van rá, hogy a globalizmus helyett a nemzeti szuverenizmus formálja az európai politikát – véli az Országgyűlés elnöke.
A pénzügyminiszter kedd este az InfoRádió Aréna műsorában egészen konkrétan fogalmazott, amikor a kedvezményes lakásáfa 2019 utáni jövőjéről kérdezték. Videóban értékeltük a bejelentést. A lakáspiac szereplői régóta várják...
Ismeretlenek megtámadtak egy fiatal muszlim nőt Belgiumban: leteperték, letépték a ruháit, miközben származására utalva szidalmazták, majd késsel több helyen megsebesítették - jelentette a helyi sajtó szerdán.
Szerda délután újabb határozott forinterősödési hullám bontakozott ki, amelynek nyomán 325-ig süllyedt az euró, ahol utoljára múlt szerdán járt az árfolyam.
Az egyesben hétszeres bajnok amerikai Serena Williams továbbjutott, a második helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki ugyanakkor búcsúzott szerdán a wimbledoni nyílt teniszbajnokságtól.
Nem zárható ki, hogy Irán korlátozza együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - figyelmeztette Haszan Róháni iráni elnök Amano Jukija NAÜ-főigazgatót szerdai megbeszélésükön Bécsben. "Irán nukleáris...
A BP megvásárolja az Egyesült Királyság legnagyobb elektromos autó töltőket előállító cégét, a Chargemastert, és a vállalat tervei szerint az akvizíciót követő 12 hónap folyamán a BP 1200 brit benzinkútját elektromos autó gyorstöltőkkel szereli majd fel.
Ismeretlenek megtámadtak egy fiatal muszlim nőt Belgiumban: leteperték, letépték a ruháit, miközben származására utalva szidalmazták, majd késsel több helyen megsebesítették - jelentette a helyi sajtó szerdán.
Az AP hírügynökség információi szerint az amerikai elnök többször is felvetette, vajon nem lenne-e egyszerűbb a szétesőben lévő dél-amerikai állam katonai megszállása.
Szomorú időskor jutott osztályrészül Paudits Bélának. A Jászai Mari-díjas színész méltatlan körülmények között tengette az életét, amit kétszer is megpróbált eldobni magától.
Állandó orvosi jelenlét mellett várja kiszabadulását az a 12 thaiföldi diák és tanáruk, akik több mint másfél hete rekedtek egy barlangban. Kirándulni mentek, de a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső elzárta a barlang kijáratát.
Bolívia első víz alatti régészeti múzeumát építik fel a Tititacaca-tó partján a tó fenekén talált régészeti leletek bemutatására -– jelentette be a dél-amerikai ország kulturális minisztériuma.
Az állami tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően lemondott az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának elnöke. Kaderják Péter államtitkári kinevezésére tekintettel vált meg az ALTEO Nyrt. legfelső irányító testületében betöltött tisztségétől.