A drága kocsikkal, táskákkal és egyéb holmikkal a társadalmi státuszt akarják villantani a nők felé, pont úgy, ahogy a pávakakasok a tollaikkal, a szarvasbikák pedig az agancsukkal hódítanak.
Vezető kínai tisztségviselők igyekeznek nyomást gyakorolni az Európai Uniós döntéshozókra egy Amerika-ellenes szövetség létrehozása érdekében, hogy közösen vegyék fel a harcot Donald Trump kereskedelmi háborút szító tevékenységével...
A Concorde megkezdte az Appeninn követését, az elemzőház célára 743 forint, amely a tegnapi záróárhoz képest közel 20 százalékkal magasabb. 39 oldalas elemzéssel indította a Concorde az Appeninn követését, az elemzőház optimista...
A válság előtti szintre emelkedett a foglalkoztatás, miközben a munkanélküliség is érdemben csökkent az OECD-országokban. Ugyanakkor a bérek emelkedése és a termelékenység visszafogott maradt, ami több tényezővel függ össze. A szervezet...
A Ferencváros labdarúgócsapata meg szeretné nyerni a bajnokságot, a nemzetközi kupában jól akar szerepelni, a vezetőség pedig ez utóbbival szoros összefüggésben arra kéri a szurkolókat, hogy a szabályokat betartva buzdítsák az együttest.
A csoportkör 48 találkozója során 2,54 találat született mérkőzésenként, míg a legjobb 16 között lejátszott nyolc meccsen átlagosan pontosan három gól esett.
A stabil kezdés után már reggel elkezdett újra erősödni a forint az euróval szemben, de délelőtt kétszer is elakadt ez a mozgás a 326,5-os árfolyamszintnél. Kora délután aztán újabb határozott forinterősödési hullám bontakozott ki...
A Gracenote amerikai sportadat-elemző cég szerint Brazília toronymagas esélyese az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságnak, miután kedden kialakult a negyeddöntő mezőnye.
A jelenleg csapat nélkül lévő válogatott futballistánk, Dzsudzsák Balázs jelenleg a Balatonon pihen. Az évente több millió eurót kereső játékos nem veti meg a luxust: többször fotózták már le őt egy Lamborghini volánjánál, de Porsche terepjárójából kiszállva is.
Befejezte a Magyar Szanálási Vagyonkezelő az MKB Bank 2015. évi szanálásakor átvett, döntően nem teljesítő kereskedelmi ingatlanhitelezésből származó követelések, illetve ingatlanállomány értékesítését. A tervezettnél jóval...
Újra és újra azt látják az ellenfeleiken, hogy a svéd egy olyan csapat, amellyel senki sem játszik szívesen, mert nagyon kevés gólszerzési lehetőséget lehet kidolgozni ellene.
A pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy mire számítanak a kedvezményes lakásáfa megszűnése után, továbbá hogy az egészségügyi fejlesztéseknél új trend várható.
A 2016 decemberében megkezdett csoportos hazatoloncolásokat Berlin felfüggesztette egy időre a kabuli német nagykövetségnél 2017 májusában elkövetett robbantásos merénylet után.
Az újság a kínai tudományos akadémia egy jelentését dolgozta fel, és a dokumentum szerint a gázfogyasztás 2030-ra évi 520 milliárd köbméterre, 2050-re pedig már évi 800 milliárd köbméterre nő a tavalyi 237,3 milliárd köbméterről.
A családra, a nemzetpolitikára, a kisebbségi érdekérvényesítésre és néhány időszerű bel- és külpolitikai kérdésre helyezték a hangsúlyt a hatodik Martosi Szabadegyetem, közismert nevén a Martfeszt idei programalkotói. Az ötnapos rendezvény ma nyitja meg kapuit a Révkomáromhoz közeli Martoson.
2017. február 1-je óta betöltetlen, tavaly augusztus 1-je óta pedig tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis a Pest megyei Törtelen. A község Facebook-oldalán azt írja, az önkormányzat rendszeresen tárgyal orvosokkal, hogy megoldott legyen...
Már forognak a felvételek a Top Gun folytatásához, amiben ezúttal nem csak Tom Cruise és Val Kilmer kaptak főszerepet, hanem A beavatott egyik sztárja is.
Az állami tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően lemondott az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának elnöke. Kaderják Péter államtitkári kinevezésére tekintettel vált meg az ALTEO Nyrt. legfelső irányító testületében betöltött tisztségétől.
Szennyezett vérnyomáscsökkentőket vontak ki a forgalomból: hazánkban 200 ezer beteg érintett! Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) június végétől felfüggesztette, mától pedig kivonta a forgalomból az érintett gyógyszereket. A készítmények még egy hónapig szedhetők.
A szénhidrogének piacán, de tágabban az egész világpolitikában is kulcskérdés az amerikai palagáz felfutó kitermelése. Az új technikával felszínre hozott gáz egyre komolyabb versenyt jelent a hagyományos energiahordozóknak, aminek messzire ható következményei vannak.