Matteo Salvini olasz belügyminiszter azt a célt tűzte ki, hogy létrehozza a hasonló gondolkodású nacionalista pártok páneurópai szövetségét az Európai Parlamenti választásokra
A Népszava információi szerint a nyári szabadságok után, kora ősszel már meg is érkezhetnek a Varga Mihály által jelzett költségvetési biztosok a kórházakhoz. A napokban figyeltünk fel egy éles ellentétre a kormányon belül. A Kásler...
Az irgalmatlan mennyiségű pénzből, amit a kormány sportra fordít, volt egy 21 milliárdos tétel, aminek a felhasználását nem akarták elárulni. Jutott belőle golfklub fejlesztésére is.
A műsorvezető és szerelme egy korábbi szakításuk után tavaly újra megpróbálták együtt, ami látszólag nagyon jól működött, mivel már az esküvőt tervezték. Vámos Erika és 9 évvel fiatalabb szerelme, Máté viszont néhány hónappal ezelőtt végleg befejezte a kapcsolatukat, miután a férfiról kiderült valami, amit szerelme megbocsáthatatlannak talált. „Má
Bruttó 3-3 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 402 forintra, a gázolajé pedig 410 forintra nőtt.
A legutóbbi kamatdöntő ülés tegnap megjelent jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a Fed bankárai szerint a kialakult kereskedelmi háború miatt megnövekedtek a gazdaság lefelé mutató kockázatai.
Legalább 24 halottja van egy csütörtöki mexikói balesetnek: egy tűzijátékgyár robbant fel Tultepec városban. A 65 ezres lakosságú város leginkább az egyedi petárdáiról és rakétáiról, meg az ezzel kapcsolatos baleseteiről ismert.
Nekünk, népzenészeknek is kötelességünk megmutatni a magyar népzene sokoldalúságát és mélységét – mondja Soós Csaba és Enyedi Tamás, a 10 éves Magos zenekar két zenésze. A Magosnak nemrég jelent meg Forgatós című, elsősorban székelyföldi népzenét bemutató albuma. Ez alkalomból beszélgettünk velük a Fonóban. A Magos a hétvégén kezdődő jobbágytelki t
Az ügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárásban döntött a Szegedi Járásbíróság egy helybéli nő ügyében, aki engedély nélkül tartott szervált (Leptailurus serval). Az afrikai macskafélét elkobozták - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Komposztálható műanyagtermékeket gyártó üzemet épít 226 millió forintos ráfordítással a Pet-Maison Kft. a Tolna megyei Faddon. A kisvállalkozás a beruházást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 50 százalékos támogatásával valósítja meg.
Károly herceg olyannyira megkedvelte kisebbik fia feleségét, Meghan Markle-t, hogy nem csak oltárhoz kísérte, de még becenevet is adott neki, és Volfrámnak szólítja. Feltehetően Meghan keménysége miatt, amiért amerikai színésznőként az angol királyi családban is helytáll.
Benkő Lászlónak mai napig többször eszébe jut a pillanat, amikor orvosa közölte vele: rákos. Pedig azóta megműtötték, lecsipegették májáról a daganatokat, és a kontrollvizsgálatok alapján nagyon úgy néz ki, meggyógyult. Az Omega együttes legendás billentyűsében mégis az a mondat tudatosította: az élet véges!
Zamárdiban, a Balaton Sound-on éjfél körül a biztonsági szolgálat munkatársai ellenőriztek egy mátételkei lakost. Egy kindertojást találtak nála, még a rendőrök is meglepődtek azon, ami benne volt.
Most, hogy megvannak a thaiföldi, barlangban rekedt gyerekek, az a fő kérdés, hogy kihozzák-e őket vagy maradjanak ott, amíg változik a vízszint. Közben azonban egészségügyi problémák is felmerülnek.
Csongrád megyénél próbált bejutni az országba kilenc migráns illegálisan. A rendőrök feltartóztatták és az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Szeged – Az ügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárásban döntött a Szegedi Járásbíróság egy helybéli nő ügyében, aki engedély nélkül tartott egy szervált (Leptailurus serval).
Szerdán 743 darab OTP részvényt adott el Michnai András, a bank felügyelő bizottsági tagja, mindemellett az OTP Bank szerdán javadalmazási politikája keretében 2390 darab saját részvényt értékesített. Az OTP felügyelőbizottsági tagja...
Éric Fourniert azután hívta vissza Emmanuel Macron francia elnök, hogy kiszivárgott egy diplomáciai jegyzet, melyben arról írt, hogy Orbán se nem populista, se nem szélsőséges, az egészet csak a média találta ki.
Jelentősen, 25,5 százalékkal emelkedett a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank profitja az idei hat hónapban éves összevetésben. A bank pénteken azt közölte, hogy az adózott eredménye 25,5 százalékkal, 397,8 milliárd...
A magyar börtönök az egyik legbiztonságosabbak Európában; az intézményekben nincs radikalizáció, nem támadják meg az őröket, és a szökések száma sem kirívó - mondta Bogotyán Róbert ezredes péntek reggel az M1 aktuális csatornán
A KSH felméréséből kiderül, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a külföldön munkát vállalók jellemzően szakiskolát és szakmunkásképzőt végzett, 25-44 év közötti nőtlen férfiak voltak. A külföldön dolgozó magyarok 85 százaléka Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban vállal munkát - írja a Világgazdaság.
Májusban az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit az áprilisi 7,8 százalékos növekedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a kibocsátás növekedése 3,8 százalékra gyorsult az előző havi 2,9 százalékról - jelentette első becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pénteken gyenge hidegfront érkezik Magyarország fölé. A front hatására labilizálódik a légkör, emiatt pénteken összességében sokfelé kell záporra, zivatarra számítani.