Nem csoda, hogy jelenleg a bizonytalanság a leginkább meghatározó a piacokon: a kereskedelmi és politikai ellentétek fennállása mellett a jegybankok is egyre inkább kivonulnak a piacokról. Ennek hatásaként pedig csaknem minden befektetési eszközosztály teljesítménye elmarad a korábbi évekétől. A K&H befektetési szakemberei ezért az előttünk álló ne
Az államháztartás központi alrendszere június végéig 1420,5 milliárd forint hiánnyal zárt, amin belül a központi költségvetés hiánya 1476,3 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 15,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 40,5 milliárd forintos többletet értek el - közöle a Pénzügyminisztérium.
Egy indiai esküvőn az ara a ceremónia közepén gondolta meg magát, amikor a közelükben elkezdett villámlani. Állítása szerint a vőlegénye - aki láthatóan megijedt - a villámlás után egész másképp, rendkívül furcsán kezdett viselkedni. A menyasszony erre hivatkozva mondta le a ceremóniát - aminek viszont a vőlegény rokonai nem igazán örültek, mondván
Lehet idézni a múltat, lehet elemezgetni, melyik csapat milyen úton jutott el az elődöntő küszöbére, mégis alapvetően csak egy kérdés határozza meg a labdarúgó-világbajnokság első negyeddöntőjének felvezetését: játszik-e, játszhat-e Edinson Cavani?
Péntek reggelre már nem tudott tovább erősödni a forint az euróval szemben, az utóbbi napok erősödése a jelek szerint 323-nál fulladhatott ki. Közben az euró tovább erősödik a dollárral szemben, megint 1,17 felett kezdte a napot.Nem tud...
A Land Rover most érezheti csak igazán nyeregben magát, hiszen a crossoverek és SUV-k iránti őrület egyre csak fokozódik, és ez a prémium márkákat sem kerülheti el. Az angolok azonban mégis úgy érezhetik, hogy valami még hiányzik a kínálatból, ugyanis a tavaly őszi pletykák után most újra felszínre kerültek olyan hírek, hogy a Road Rover néven normál, nem emelt hasmagasságú modellt mutatnának be a…
A legendás Volkswagen Beetle jövője kapcsán rengeteg pletyka látott már napvilágot: némelyik arról szól, hogy végleg elbúcsúzik, némelyik pedig elektromos utódot emleget. Most egy újabb hírcsokor érkezett, amely a Beetle tovább élését hirdeti, és még a villanyos hajtáslánc tekintetében is stimmel, ám ezúttal a klasszikus háromajtós felépítéstől elbúcsúzva egy ötajtós felépítést rebesgetnek.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által minap javasolt két megoldás az Akadémia finanszírozási és tevékenységi modelljére nem elfogadható a kormány számára, így amint a parlament elfogadja a 2019-es költségvetést, megkezdik az Akadémiával...
A korábbi évekkel összevetve nem volt kimagasló a júniusi 233 milliárd forintos deficit. Ezzel együtt viszont az első féléves hiány már 1400 milliárd forint felett jár. Ez ugyanakkor továbbra is nagyrészt az EU-pályázatokkal függ össze....
A pénzügyi tárca közlemény szerint júniusban a központi alrendszer 233,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, amely mintegy harmada a tavalyi azonos havi hiánynak.
Sajtóhírek szerint már ősszel megérkezhetnek az egyetemi kancellárokhoz hasonló költségvetési biztosok a kórházakba. A Magyar Kórházszövetség egyelőre nem kívánt reagálni a felvetésre.
Noha a gyenge forinttal kapcsolatos hírek többsége negatív, az exportra termelő kis- és középvállalkozások számára nem várt többletnyereséget hozhat a drágább külföldi értékesítés. Ugyanakkor az export-expanzió is rejteget pénzügyi és bizalmi kihívásokat a banki szakértő szerint. Az importőrök látszólag most a vesztesek közé kerülhettek, de közülük
A legendás Volkswagen Beetle jövője kapcsán rengeteg pletyka látott már napvilágot: némelyik arról szól, hogy végleg elbúcsúzik, némelyik pedig elektromos utódot emleget. Most egy újabb hírcsokor érkezett, amely a Beetle tovább élését hirdeti, és még a villanyos hajtáslánc tekintetében is stimmel, ám ezúttal a klasszikus háromajtós felépítéstől elbúcsúzva egy ötajtós felépítést rebesgetnek.
Magyarország szempontjából sikeres volt Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár csütörtöki találkozója Berlinben – közölte a Nézőpont Intézet vezetője. Mráz Ágoston Sámuel szerint ideológiai viták helyett jogilag kellene vizsgálni a kialakult helyzetet, és tárgyilagosságra van szükség.
Felújítási munkák miatt péntektől várhatóan kilencven napig forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Polgár térségében a 168-as és a 174-es kilométerszelvény között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A miniszterelnök környezetéből segítettek megfejteni munkatársunknak Orbán Viktor különös Merkeles-Vakációs Facebook-posztját. Az "Ó" megfejtése: Merkel beletörődött, hogy vége a Willkommenskulturnak. Jön a békés egymás mellett élés.
Peter Vesterbacka, az Angry Birds egyik kulcsfigurája inspiráló előadással biztatta a gyerekeket kitartásra, csapatmunkára és arra, hogy merjenek korlátok nélkül világokat álmodni.
A miniszter a kiegyezés korának pénzügyminisztere, Lónyay Menyhért felújított sírkápolnájának avatásán pénteken elmondta, mindezt tükrözi a kormány döntéshozatali gyakorlata is.
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Éric Fournier francia rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az elismerést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át en pénteken.
Számos magyar nagyvállalatnak idén kell első ízben elkészítenie és a beszámolójában közzétennie ún. "nem pénzügyi kimutatását". A kimutatás elkészítésének a célja, hogy a legnagyobb hazai vállalatok feltérképezzék az üzleti...
A negyeddöntőkhöz érkezett a vb, és ma négy olyan csapat lép pályára, amelyeket esélyesebbnek tartanak a végső győzelemre, mint a másik ágon küzdő és szombaton fellépő kvartett tagjait.
– Felújítási munkák miatt péntektől várhatóan kilencven napig forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Polgár térségében, a 168-as és a 174-es kilométerszelvény között – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Frontálisan ütközött a Tejútrendszer egy másik galaxissal 8–10 milliárd éve. Ez változtatta meg a külső és belső szerkezetét – olvasható egy új tanulmányban. A drámai erejű karambolt felfedező nemzetközi csillagászcsoport szerint az eddig ismeretlen törpegalaxis, amit Kolbásznak neveztek el, nem élte túl a találkozást. Gyorsan szétesett, romjai ped
Egy hónapos szankciómentességet garantál a NAV azoknak a vállalkozásoknak, amelyek számlázó programja nem képes az új szabályok szerinti számlaadat-szolgáltatásra.
A Pebble Beach Concours D’Elegance rendezvény a legnagyobb gyártók körében is hatalmas elismerésnek örvend, méghozzá olyannyira, hogy valamelyik nagy márka szinte mindig készül külön is egy látványos koncepcióval az eseményre. Ezúttal a Mercedes-Benz jelentette be, hogy az Aesthetic Progressive Luxury névre keresztelt formatanulmánnyal lepik majd meg a látogatókat – és egy szép szobor képében már…