A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság - modta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a migránsokért bemutatott misén pénteken, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján
Megpróbálta beszervezni informátornak a német szövetségi parlament (Bundestag) egy képviselőjét a kínai hírszerzés, a 2016-ban folytatott műveletet a német elhárítás meghiúsította - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap
A június eleji török-amerikai megállapodás értelmében a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia az Eufrátesz folyótól keletre eső területekről is kivonul az észak-szíriai Manbídzs térségének elhagyása után - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy pénteki interjúban
Tragikus fordulatot vett csütörtök este a megfeszített erőkkel zajló thaiföldi mentőakció, életét vesztette az egyik legjobban kiképzett búvár, miközben a bent rekedt gyerekek kiszabadításán dolgozott.
„Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett és tisztelt polgármesterünk, Molnár Péter, életének 68. évében a mai napon örökre távozott közülünk”- közölte a település alpolgármestere, Kaló Istvánné.
A Greenyard Kft. által előállított Jégkert/Felco márkájú fagyasztott zöldségeket a gyártó elővigyázatosságból visszahívta – derült ki a Penny Market közleményéből
A média és marketing szabályok megsértése miatt a Svéd és a Horvát Labdarúgó Szövetség is 70 ezer svájci frankos büntetést kapott a nemzetközi szövetségtől az oroszországi világbajnokságon.
A szállástól a koncertig, a büfétől a vízpartig, vagy csak úgy A-ból B-be:észre sem vesszük, mekkora távolságokat teszünk meg egy-egy nyári fesztiválon. Lépéseink számát pedig egy pörgős koncert alatt a táncmozdulatok is megdobják. A lépések a Balaton Sound-on most pontokat és ajándéktárgyakat érnek, az E.ON-nál, ha a vállalat saját fejlesztésű Moz
Citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország több területére is. Ma éjfélig elsősorban a Dunántúlon, a középső országrészben és kisebb számban az Északi-Középhegység térségében...
Citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország több területére is. Ma éjfélig elsősorban a Dunántúlon, a középső országrészben és kisebb számban az Északi-Középhegység térségében...
A svéd futballisták nem megfelelő ruházatot viseltek, a horvátok pedig nem engedélyezett energiaitalt fogyasztottak, és ez még a tévé-közvetítésen is látszott.
331 résznyi Szomszédok sorozatot tömörített egy rajongó egyetlen videóba, az eredmény pedig zseniális lett. Neked is látnod kell, ha szereted a műsort.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Fegyelmi Bizottsága figyelmeztette a horvát szövetséget és Danijel Subasicot (33) a felszerelésre vonatkozó szabályzat megsértése kapcsán.
Elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik többször kiegészített intézkedési tervét, ezért okafogyottá vált a párt költségvetési támogatásának felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése. Ez ugyanakkor nincs összefüggésben a tiltott párttámogatás következményeként a Magyar Államkincstár által tett intézkedésekkel - közölte az ÁSZ péntek
A Greenyard Kft. által előállított Jégkert/Felco márkájú fagyasztott zöldségeket a gyártó elővigyázatosságból visszahívta – derült ki a Penny Market közleményéből
Semmelweis Ignácra, a 200 évvel ezelőtt született - tapasztalatai nyomán infektológussá váló - orvosra irányul a gyógyító szakma és a közvélemény figyelme ebben a jubileumi évben. Korszakos teljesítménye, hogy felismerte a szülő nők életét fenyegető fertőzések okát, mibenlétét, majd ajánlást tett a hatékony megelőzésre. Erre emlékeznek világszerte
Rég volt ennyire fontos egy premier: a Renault palettájából elsőként a Scénic modellcsalád kapta meg a Daimlerrel közösen fejlesztett, vadonatúj 1,33 literes turbómotort, amely a francia márka mellett a Mercedes-Benz és a Nissan modellkínálatának egyik gerincét is adja. Ráadásul tesztelni, így mérni is elsőként a karakteres egyterűben nyílt alkalmunk a globális erőforrást, amelyet rögtön két…
Interjút adott a Kúria elnöke az InfoRádiónak 2018. július 5-én. Dr. Darák Péter az “Aréna” című műsorban az közigazgatási bíráskodás átalakítására vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette, a Kúria mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkotmányos átalakulás sikeresen, a közigazgatási bíráskodás értékeinek megőrzése mellett gördülékenyen megtörténhessen – szemlézi az interjút honlapján a Kúria.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. azonnal eltávolította áruházai polcairól azt a 13 féle Gartengold márkájú fagyasztott zöldségterméket, amelyet a gyártó Greenyard Kft. visszahívott - közölte az élelmiszerlánc pénteken az MTI-vel.
Divatot teremtett öltözékével az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate (47). A szurkolók valósággal rohannak a boltokba azért, hogy úgy nézzenek ki, mint az elegáns szakember.