A miniszter elmondta: a vietnami kormány elkötelezett a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok bővítésben, a fejlődés lehetőségeinek feltárásában, a konkrét feladatok megoldásában.
Júliusban 1,3 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,8 százalékkal nőtt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal
Ma vitázik az Európai Parlament a Magyarország jogállamiságáról készült jelentésről. Az ülés Orbán Viktor felszólalásával kezdődik. A magyar miniszterelnök Facebook-oldalán videóban üzent a vita előtt. A Demokratikus Koalíció reagált a miniszterelnök videójára.
A Jobbik egyetlen megmaradt európai parlamenti képviselője, Balczó Zoltán tartózkodni fog a Sargentini-jelentés szavazásakor. Ezt Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke mondta az ATV Egyenes beszéd Kontra című műsorában.
Chris Mattheisen, a Magyar Telekom korábbi elnök-vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Portfolio egyik tulajdonosa is tulajdonrészt vásárolt a Brain Bar-ban. Az Európa legnagyobb jövőfesztiváljának számító rendezvény idén 11 ezer érdeklődőt...
Elpusztult a nemrégiben született tapírborjú a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, illetve súlyos fokú májelfajulást állapított meg: ezeket az anyai gondoskodás, illetve az állatkerti szakemberek erőfeszítései sem tudták ellensúlyozni.
Hadifogoly magyarok a nagy háborúban címmel a hódmezővásárhelyi Emlékpontban nemzetközi multimédiás kiállítás avatja be a látogatót a száz évvel ezelőtti történetbe.
Judith Sargentini holland EP-képviselő az ELTE jogi kara mellett a Pécsi Tudományegyetemre is hivatkozott a Magyarországról szóló európai parlamenti jelentésében. Az egyetem sajtóreferense a Mandinernek cáfolta azt, hogy részt vettek volna a holland politikus jelentésének elkészültében.
Mintegy 4,4 milliárd forintot fordít idén a kormányzat gyerekek táboroztatására, aminek köszönhetően eddig is százezrek vehettek részt a nyári vagy évközi programokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban.
2018. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok és a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben. 12 hónap alatt, 2017 augusztusához viszonyítva...
Múlt héten nyilvánosságra hozták az ENSZ 2018-as klímavédelmi jelentését. Antonio Guterres főtitkár az ENSZ New Yorki központjában ismertette a jelentés főbb következtetéseit.
Vészhelyzetet hirdetett kedden a zimbabwei egészségügyi minisztérium a fővárosban, Hararéban, miután kolerában meghalt húsz ember, több mint kétezren pedig megbetegedtek.
Oroszországi megkoronázása óta először lépett pályára otthon a francia labdarúgó-válogatott azután, hogy a Nemzetek Ligája 1. csoportjában múlt csütörtökön Münchenben 0-0-t játszott a németekkel.
Az Európai Unió történetének legmozgalmasabb öt évén van túl, amelyet az euróválságtól a menekültválságig számos népszerűtlen és történelemformáló esemény fémjelez.
Meghívta a bevándorlás-ellenes, radikális jobboldali EP-frakcióba Orbán Viktort Heinz-Christian Strache, az osztrák Szabadságpárt vezére. Ennek a csoportnak a tagja a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Gyűlés és az olasz Liga is. Eközben a magyar kormányfőt egyre nagyobb nyomás elé helyezi jelenlegi pártcsaládja, az Európai Néppárt: az osztrák k
Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát, minden második gyermek tudja, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, avagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermék elfogyasztásával fedezheti.
A Sargentini-féle magyar különjelentés elfogadása mellett készülnek szavazni a Lengyelországban ellenzékben lévő Polgári Platform (PO) és Lengyel Parasztpárt (PSL) képviselői, akik az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak (EPP) a tagjai - derül ki a Rzeczpospolita lengyel napilap keddi cikkéből.
Gyakran felmerülő probléma, különösen kisebb településeken, hogy vajon mikor kell eltűrnünk a körülöttünk élők zajos tevékenységeit – fűnyírást, flexelést, építkezések zajos gépeit.
A franciák ötödének nem telik napi három étkezésre és nem tud egészségesen táplálkozni - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatóintézet kedden közzétett felméréséből.
Sokat foglalkoztunk már a magyar biztosítók 2017-es teljesítményével (pl. itt és itt), most az MNB tegnap megjelent Aranykönyve alapján mutatjuk be Magyarország biztosítóinak sorrendjét. A bankokról tegnap írtunk. Leginkább a bruttó...
Az eredetileg tervezett 50 milliárd forint helyett 75 milliárd értékben adott el három hónapos kincstárjegyeket az ÁKK, az átlaghozam alig emelkedett. A meghirdetett 50 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyre 125 milliárd...