A Kommerszantnak szivárogtatott részletek szerint az űrhajót az ISS amerikai űrhajósai fúrták meg, hogy hamarabb hazajöhessenek. Mondjuk haza csak a megfúrt űrhajóval jöhetnének.
Általában a várandósság 16-18. hete körül érzékelhetőek először a magzat mozgásai a kismama számára. Ezt a legtöbben az orvossal történő találkozó során úgy mondják el, hogy olyan érzés, mintha belülről megsimogatták volna a hasfalat. Vajon mit jelez és hogyan?
Elfogadta az Európai Parlament a magyar demokrácia állapotát kritizáló Sargentini-jelentést, a dokumentumot a néppárti képviselők többsége is támogatta. Az EP ezzel kimondta, hogy indokolt a hetes cikk szerinti eljárás megindítása Magyarországgal szemben. Bár ez elvileg a szavazati jog megvonásával is járhat, ennek esélye a gyakorlatban minimális.
Az Európai Parlamentben a Magyarországot elmarasztaló jelentést 448 igen szavazattal fogadták el, 197 nem ellenében. 48-an tartózkodtak, de a tartózkodás nem számított szavazatnak.
448:197 arányban, azaz 69% feletti arányban támogatta az Európai Parlament plenáris ülése a Judith Sargentini holland zöldpárti parlamenti képviselő nevével fémjelzett jelentést, így az EP bő kétharmados többséggel támogatta azt, hogy...
Az európai tőzsdéken jó a hangulat ma, de nincsenek nagy emelkedések, a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak árnyékolják be a kereskedést. A magyar tőzsde alulteljesít, miután megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése...
Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.
Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az EP, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.
Hirtelen megütötték a forintot miután az Európai parlament elfogadta a Magyarországgal szemben készített Sargentini-jelentést. Történelmi mélypontra eshet a forint a Magyarországot elítélő jelentés után 2018.09.12 13:56A hirtelen gyengülés...
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint idén folytatódik a magyar gazdaság lendületes növekedése, de jövőre lassulhat a gazdaság dinamikája, idén 4,2 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal emelkedhet a GDP - mondta Holecz Noémi, a társaság vezető elemzője szerdán Budapesten.
Szeptember 15-én lesz a Lehman Brothers csőd 10 éves évfordulója, amit kiegészíthetünk azzal, hogy az amerikai részvénypiac is már 10 éve emelkedik. A jeles évforduló alkalmával véletlen erősödnek a medve piaccal kapcsolatos várakozások...
A magyarok elsősorban új, benzines autót vásárolnának, de már a hibridek is egyre népszerűbbek. A vásárláshoz a fiatalabbak nagyobb arányban vennének fel hitelt, míg ötödük a teljes árat kölcsönből finanszírozná - derül ki egy...
Olyasmivel kerülhetnek szembe az autósok rövidesen, amitől az elmúlt négy évben boldogan elszoktak. Az üzemanyagok árát alapvetően befolyásoló kőolaj ára átlépheti a termelők nézőpontjából minden bizonnyal álomhatárnak mondható 100 dollár/hordót - írja a Napi.hu.
- Élete nemrég lezárult korszakát, válását és újrakezdését dolgozta fel most megjelent új lemezén Palya Bea. A népszerű énekes Hazatalálok című anyagát decemberben mutatja be az A38 hajón.
Számos fontos politikai és akár gazdasági következménye is lehet annak, hogy az Európai Parlament plenáris ülése ma bő kétharmaddal megszavazta a magyarországi jogállamisági helyzetről szóló jelentést és így felszólította az állam-...
Egy energiapiaci szakértő jóval magasabb olajárat vár az ősz második felére, mint amekkorát az OPEC olajminiszterei ígérnek. Úgy véli, számos olyan tényező hajthatja felfelé a fekete arany piaci árát, amelyek hatását mások alábecslik.