2018. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
16:39
Visszakerültek a magyar honvédség harci helikopterei az országba (Infostart)
Visszaérkeztek az oroszországi nagyjavításról a Magyar Honvédség Mi-24-es harci helikopterei.
szept. 13
16:42
Ez igen! Telefonon vezette le a szülést a fiatal miskolci mentőápoló (Blikk)
Telefonon vezette le a szülést egy fiatal mentőápoló, aki még csak a nyáron állt munkába, azonban mégis profi módon viselkedett.
szept. 13
16:42
Megvan Dávid Ferenc utódja (ATV)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöksége Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választotta meg a szövetség főtitkárának, megbízatása 2018. október 1-től a VOSZ 2021. évi tisztújító küldöttgyűléséig tart - közölte a munkaadói érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
szept. 13
16:42
Fenekére hízott a Kia ProCeed (Autónavigátor)
Sejtelmes skiccek és sötétben megvillantott vonalak után végre megmutatták teljes valójában az új Kia Proceedet.
szept. 13
16:42
Elfogtak egy tizenévest Németországban terrorcselekmény előkészítésének gyanújával (USAracing)
Az állam elleni súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított tinédzser időközben beismerő vallomást tett, az őrizetből előzetes letartóztatásba helyezték.
szept. 13
16:48
Megválasztották a VOSZ új főtitkárát (Privátbankár)
Perlusz László váltja Dávid Ferencet.
szept. 13
16:48
Gulyás Gergely: Értem, hogy elítéli a kormányt, hogy beengedett valakit, aki egy hírszerző főnöknek a gyermeke (444.hu)
A főminisztert a heti sajtótájékoztatóján kérdezte az orosz letelepedési kötvényesekről a Direkt36. Szerinte a szocialisták idején meg a magyar hírszerzéshez engedtek be orosz hírszerzőket.
szept. 13
16:48
A romániai voks tétje a hagyományos család (USAracing)
Október elején dől el Romániában, hogy ­beemelik-e az alkotmányba a család fogalmát, amelyet egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határoznak meg.
szept. 13
16:48
Micsoda??? Lehet, hogy lesz új Gossip Girl sorozat?? (Glamour)
Reméljük, hogy igen!
szept. 13
16:48
Elárulta a szupermodell, mi az az egy étel, amitől két méretet nőtt a melle (SzMo)
A gyönyörű Insta-modell C-ről E-s méretűre növelte CSAK a kebleit, és meg is mutatta, milyen lett. Állítása szerint ehhez csak egy valamit evett.
szept. 13
16:48
Jön az újabb nemzeti konzultáció: ezúttal a családtámogatásokról kérdeznek (SzMo)
Gulyás Gergely miniszter szerint októberben kezdődhet meg a konzultáció.
szept. 13
16:50
Abonyi Alma ma kedvenc színében tündököl (Glamour)
Önbizalom táskáját is megmutatja
szept. 13
16:54
Megvan a VOSZ új főtitkára (Menedzsment Fórum)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöksége Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választotta meg a szövetség főtitkárának, megbízatása 2018. október 1-től a VOSZ 2021. évi tisztújító küldöttgyűléséig tart - közölte a munkaadói érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
szept. 13
16:54
Új forgalmi rend lesz az M0-ás déli szakaszának felújításánál (AQUA)
A Csepel-szigetről az M1-es autópálya felé három sávot alakítanak ki úgy, hogy az eddigiekhez képest szűkített, keskenyebb sávokon haladhatnak majd az autósok.
szept. 13
16:54
Így lehet pazarul négy lakássá bontani egy budapesti nagy lakást (Player)
Szeretünk inspiráló hazai lakásokat mutatni, és ez a nap utcai ingatlan nagyon is az!
szept. 13
16:54
Hidegfront érkezik - így alakul az időjárás (Infostart)
Péntek estig egy hidegfront közelíti meg a Kárpát-medencét. Lényeges lehűlést nem hoz, hatására északnyugaton fordulhat elő zápor, egy-egy zivatar.
szept. 13
16:54
Mit csinálnak a Wall Street egykori farkasai? (Könyves Magazin)
A Figyelő összeállításában azt vizsgálta meg, hogy mi történt a világgazdasági válság felelőseivel 2008 óta.
szept. 13
17:00
Mi történt? Eladták a Mammut bevásárlóközpontot (Blikk)
Újabb bevásárlóközpontot vásárolt en a dél-afrikai NEPI Rockcastle: az Arena Plaza (új nevén Arena Mall) után most a Mammut került sorra.
szept. 13
17:00
Répássy Róbert ügyvédi irodája havi 787 ezer forintért dolgozik a Miniszterelnökségnek (444.hu)
A volt fideszes képviselő irodájának a feladata többek közt: legalább havonta kétszer szóbeli konzultáció során jogi tanácsadás.
szept. 13
17:00
Szijjártó: Az ENSZ-főtitkár szélsőségesen bevándorláspárti (HírTV)
A miniszter szerint bosszúból kerültünk fel a szervezet feketelistájára.
szept. 13
17:00
Négyesikrekkel terhes az ötvenéves, nyolcszoros nagymama (SzMo)
Senki nem vetette volna szemére Tracey Brittennek, hogy, miután gyermekei felnőttek, megelégszik a nagymamaság örömeivel.
szept. 13
17:06
Retteg a Szkripal-ügyben megvádolt két orosz (Infostart)
Turistáskodó üzletembernek mondta magát csütörtökön egy tévéinterjúban az a két orosz férfi, akit a brit hatóságok azzal vádoltak meg, hogy mérgezéses merényletet követett el Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és a lánya ellen.
szept. 13
17:06
Légiósnak áll Ugrai Roland: ebben a csapatban folytatja (Blikk)
Légiósnak áll a Diósgyőr focicsapatával augusztus végén szerződést bontó Ugrai Roland, a 25 éves válogatott szélső információink szerint Görögország felé veszi az irányt, és az Atromitosz játékosa lesz.
szept. 13
17:06
Komoly átalakítás jöhet a Deutsche Banknál (ProfitLine)
A Reuters értesülései szerint a Deutsche Bank menedzsmentje a héten vitatja meg a bankcsoport holding társasággá alakításának tervét.
szept. 13
17:06
Hazaáruló-e Orbán Viktor? (444.hu)
Mármint a Fidesz mércéje alapján.
szept. 13
17:06
Görögországba igazolt Ugrai Roland (ATV)
Ugrai Roland a Megyeri Balázst is foglalkoztató görög Atromitosz FC labdarúgócsapatába igazolt csütörtökön.
szept. 13
17:06
Tovább küzd az igazért a magyar kormány (HírTV)
Dömötör Csaba érkezik Magyarország élőben című műsorunkba csütörtökön.
szept. 13
17:06
Felismernéd? Így nézett ki 10 évvel ezelőtt Hódi Pamela (Joy)
Egy videóklipben szerepelt 10 évvel ezelőtt, a rajongók pedig most fedezték fel benne, és csodálkoznak, mennyit változott Hódi Pamela.
szept. 13
17:12
Felpattant a Mol, nagyot esett a Richter (Portfolio)
Az enyhülő kereskedelmi háborús aggodalmakkal párhuzamosan az irányadó európai részvényindexek többsége emelkedett ma, míg a magyar tőzsde az elmúlt napok lejtmenete után ismét felfelé kapaszkodott a csütörtöki kereskedés második...
szept. 13
17:12
"A gyász öt szakasza": az Mszp így reagált Gulyás bejelentésére (ATV)
A gyász öt szakasza: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás- így reagált az MSZP arra, hogy Gulyás Gergely ismertette a kormányzati álláspontot a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.
szept. 13
17:12
Gulyás: Nemzeti konzultációt kezdeményez a kormány a családtámogatások témájában (Igényesférfi.hu)
A kormány nemzeti konzultációt kezdeményez a családtámogatások témájában – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 13
17:14
Brüsszel alig fizet Magyarországnak - Nagy döntéseket hozott a kormány (Portfolio)
Éppen azon a napon jelentett be fontos döntéseket a kormány az EU-pénzek terén, amikor közzétette, hogy az alig érkező brüsszeli átutalások miatt itthon rekord magasra futott az államháztartási hiány. A két szál szorosan összefügg...
szept. 13
17:18
Hatalmas pénzgyárat adtak el Budapesten (Infostart)
Készpénzben fizetve, 245 millió euróért szerzett benne többségi tulajdont egy cég. Három és fél hónap alatt 4,3 millió euró nyereségre számítanak.
szept. 13
17:18
Amerikai beavatkozást követel Orbán ellen egy vezető uniós politikus (Privátbankár)
Guy Verhofstadt szerint politikai és pénzügyi eszközökkel is meg kell büntetni a magyar kormányt.
szept. 13
17:18
Éljen a Szeretet Forradalma! - Ilyen színes volt a Sziget Fesztivál 2018-ban (Glamour)
A Sziget idén meghirdette a Love Revolutiont, azaz a Szeretet Forradalmát, melynek lényege a szeretet, a boldog és békés együttlét.
szept. 13
17:18
Ez a világ egyik legjobb nőjének étrendje: Ettől tökéletes a teste (Femcafe)
Ő aztán nem koplal!
szept. 13
17:18
Eladták a Mammutot (Könyves Magazin)
A budai bevásárlóközpontért 82,6 milliárd forintot fizetett az új tulajdonosa.
szept. 13
17:24
Állatkínzás: több, mint 100 kiskutyát tartottak egy szobában a barcsi szaporítók (Blikk)
Több, mint 100 kiskutyát foglaltak le a rendőrök Barcson, két holland állampolgárságú nőtől. Már az is kimeríti az állatkínzás fogalmát, hogy az állatokat egyetlen szobában zsúfolták össze. A rendőrség lefoglalta a szerencsétlen kutyákat.
szept. 13
17:24
Felszámolná a tiszafüredi jegyző az önkormányzatot (ATV)
Felszámolási eljárást kezdeményezett a tiszafüredi polgármesteri hivatal ellen a város korábbi jegyzője azt követően, hogy jogerősen úgy döntött a bíróság, a felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak. Az ítélet arról is rendelkezik, hogy a kihirdetését követő 15 napon belül ki kell fizetni a menesztett jegyzőnek 7 millió forint kártérítést. Ezt a
szept. 13
17:24
Mádai Vivien szexibb, mint valaha - bugyiban-melltartóban pózolt egy fotózáson (SzMo)
Mutatjuk a dögös képet!
szept. 13
17:30
A savcsökkentő gyógyszerek működése - Protonpumpagátlók (WebBeteg)
Hazánkban forgalomban lévő protonpumpagátló gyógyszer az omeprazol, a pantoprazol, a lansoprazol, a rabeprazol és az esomeprazol. Naponta általában egyszer kell bevenni, de az orvos másképp is rendelheti szedésüket.
szept. 13
17:30
Luis Enrique eltemette a tiki-takát (Azenpenzem)
Luis Enrique beiktatása a vártnál hamarabb helyre zökkentette a spanyol válogatottat: 2-1-es győzelem a Wembley-ben, 6-0-s henger Horvátország ellen Elchében.
szept. 13
17:30
Rendőrség: biztonságos a Balaton és a Velencei-tó térsége (HírTV)
A szezon biztosításában több ezer rendőr, polgárőr és civil vett részt.
szept. 13
17:33
Demonstrációt tart az MSZP és a Párbeszéd (Infostart)
Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra Budapestre, és mindent megtesz azért, hogy a különböző pártállású politikusok és civilek közösen állhassanak ki az európai Magyarország mellett - jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
szept. 13
17:33
Tenisz: drámai bejelentést tett a magyar világsztár (Sport365)
Meglepő lépésre szánta rá magát.
szept. 13
17:36
Eladták az egyik budapesti bevásárlóközpontot (Privátbankár)
Egy kézbe került az Aréna Pláza és a Mammut.
szept. 13
17:36
Ezt nem lehet letagadni: így hajtják szét a magyar óvónőket, tanárokat (Pénzcentrum)
A legfrissebb statisztikák szerint a magyar óvónők világszinten is rendkívül leterheltnek számítanak. Olyannyira, hogy nettó munkaórában csupán három ország szakemberei dolgoznak többet a magyaroknál. Az általános iskolás tanárok...
szept. 13
17:36
Az Arena után a Mammutot is megvette a dél-afrikai NEPI Rockcastle (444.hu)
A 56,5 ezer m2 bruttó kiadható területű budai bevásárlóközpontért (illetve a Mammut 1 81 százalékáért és a Mammut 2 100 százalékáért 254 millió eurót (82,6 milliárd forint) fizetett az új tulajdonosa. Egy éve a 66 ezer m2-es Arena Plazáért 275 millió eurót (akkori árfolyamon 82,5 milliárd forintot) fizettek. A NEPI így Budapest legnagyobb plázatula
szept. 13
17:39
"A CEU továbbra is nyitott a megoldásra" (Infostart)
A Közép-európai Egyetem (CEU) reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda esti nyilatkozatára.
szept. 13
17:42
Többet járnak moziba a magyarok (Portfolio)
A magyarországi filmes összköltés 2017-ben 108,2 milliárd forint volt, az idei első félévben pedig elérte a 44 milliárd forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartása szerint, amelyből az is kiderül, melyik...

Keresés